Szabadidő

Apa és lánya, akik 28 év után találkoztak újra – fotó

Beáta egyéves volt, amikor az apja kilépett az életéből. Többé nem látta. A lány nem érti, miért nem kereste őt soha, de nagyon szerette volna megérteni és megbocsátani apjának a történteket. Segítséget kért, és találkozásra sor került...

“Amikor egyéves lettem, édesapám eltűnt az életemből, és hiába kérdeztem édesanyámat és nagymamámat, csak annyit mondtak, hogy sok viszály és probléma volt a családban” – mondta Beáta, aki arra kérte a Keresem a családom stábját, hogy keressék meg az édesapját.

Beátát később az édesanyja is elhagyta, csak a nagymamája volt mellette, ő nevelte fel.

“Amikor ballagás volt, és láttam, hogy mindenkinek ott van az anyukája, apukája, elkísérik őket, együtt örülnek, az fájt. Én olyankor vagy egyedül voltam, vagy a nagymamám volt ott, vagy más rokonok, de az mégsem olyan…” – mondta a lány, aki 20 éves volt, amikor nekiállt megkeresni az édesanyját, majd az apja után is kutatni kezdett. “Úgy döntöttem megkérdezem édesapámat, miért nem keresett, pedig lett volna lehetősége rá. Ő tudja, hol laktunk a nagymamáméknál. Nekem nem sok lehetőségem volt rá, a Facebookon próbálkoztam, de a neve gyakori, így nem találtam rá” – mondta Beáta, aki néhány fotót mutatott Lilunak, amelyet az apukájáról őrzött.

A lány Londonban él párjával, az esküvőjüket tervezik, a nagy álma pedig az, hogy az édesapja vezesse az oltárhoz, akit 28 éve csak fotókról ismert. Lilu és Keresem a családom csapata kutatásba kezdtek, végül rátaláltak Zoltánra.

Apa és lánya, akik 28 év után találkoztak újra - fotó

“Családi problémák voltak, és eltávolodtunk Beáta édesanyjával. 20 éves voltam, olyankor még fejetlenül él az ember. Édesanyám és a párom összeugrottak, én pedig eljöttem. Beáta a kislányom, vállalom, de 28 éve nem találkoztunk” – mondta Zoltán, aki nem nagyon tudott magyarázatot adni arra, miért nem kereste a lányát, ám amikor levelét olvasta, könnyek szöktek a szemébe.

A találkozásra Zoltán Londonba utazott, ahol Beáta jelenleg él. Apa és lánya egy pubban beszélték át a múltat, a miérteket és ismerkedhettek egymással. Zoltán azt mondta lányának, hogy fiatal volt, és később újabb gyermekek apja lett, de sajnálja, ami történt. “Csalódott voltam, mert azt gondoltam, mikor találkozunk és átöleljük egymást, lesz egy kis szikra, de távolságtartás van bennem. Úgy érzem, meg tudok neki bocsájtani, de ahhoz hogy legyen mélyebb kapcsolatunk, idő kell” – mondta Bea.

Apa és lánya, akik 28 év után találkoztak újra - fotó

A találkozó óta fél év telt el. Beáta megismerkedett egyik féltestvérével és az apai nagymamájával. Az édesapja viszont ritkán reagál az üzeneteire, de Beáta ettől függetlenül reménykedik abban, hogy az esküvőjén apja kíséri majd az oltárhoz.

Apa és lánya, akik 28 év után találkoztak újra - fotó

Keresem a családom, minden kedden este az RTL klubon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése