nlc.hu
Szabadidő
Mi a csuda történik Cannes-ban? A nézők két film elejét is lehurrogták

Mi a csuda történik Cannes-ban? A nézők két film elejét is lehurrogták

Nem indult jól a Cannes-ban először bemutatkozó Netflix filmjének vetítése, ahogy az Amazon filmjének elején is hurrogtak a nézők. Technikai probléma és a streamingszolgáltatók logója váltott ki heves érzelmeket Cannes kényes ízlésű közönségéből.

A Netflix gyártásában készült film, a Tilda Swinton és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült Okja vetítése nem indult simán az idei Cannes-i filmfesztiválon. A nézők egy része már akkor morgolódni kezdett, amikor az Okja még el sem indult, csak megjelent a vásznon a Netflix logója. Vannak ugyanis, akik nem csípik, hogy a fesztiválon szereplő filmet a streamingszolgáltató egyébként nem akarja később a mozikban viszontlátni; hiszen nyilván jobb neki, ha a filmért inkább a Netflixre fizetnek elő az emberek. 

Mi a csuda történik Cannes-ban? A nézők két film elejét is lehurrogták

Aztán egy kis technikai probléma is következett, a BBC beszámolója szerint a közönségből többen hurrogtak, mert rossz képméretarányban indult el a film, és a képeknek le volt vágva a teteje. Nagyjából tíz perc után kijavították a hibát, a fesztivál hivatalos közleményében pedig az állt, hogy a felmerült probléma nem a Netflix, hanem a fesztivál technikai apparátusának felelőssége.

Sajnos azonban elmondható, hogy a cannes-i közönségből nem mindenkinek szimpatikus, hogy az elsősorban tévéfilmek és sorozatok gyártásából élő streamingszolgáltatók már a világ legrangosabb filmfesztiváljára is betették a lábukat. Az Amazon produkcióját, a Wonderstruckot (Julianne Moore és Michelle Williams főszereplésével) ugyanis ugyanúgy többen lehurrogták, mikor megjelent a logó. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top