nlc.hu
Szabadidő
Ez a Szárnyas fejvadász sem a mozikban fog hódítani

Ez a Szárnyas fejvadász sem a mozikban fog hódítani

A várakozásoktól jelentősen elmaradva mindössze 31,5 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyeladást produkált nyitó hétvégéjén a Szárnyas fejvadász 2049 című film az észak-amerikai mozikban. Nem kell temetni a filmet az alulteljesítés miatt, hiszen az első rész sem a mozikban vált sikeressé.

A Szárnyas fejvadász kultfilm folytatásának nyitó hétvégi bevételét 45-50 millió dollár közé becsülték, mivel a film remek kritikákat kapott, és rengeteg jegyet vásároltak elővételben – írja a Variety. Ehhez képest a Denis Villeneuve rendezte mozira mindössze 12,7 millió dollár értékben váltottak jegyet pénteken, valamint a csütörtöki elővetítéseken. Szombaton 11 százalékkal esett vissza a jegyeladás, ami 11,4 millió dollár bevételt jelentett, vasárnap pedig 7,4 millió dollár körül alakult az összbevétel.

Ryan Gosling, Ana de Armas, Harrison Ford

A Variety szerint a mozi alulteljesítésének legfőbb oka a 163 perces játékidő, amely egyrészt a filmvetítések számát is korlátozza, másrészt a fiatalabb közönség számára sem bizonyult annyira vonzónak. Érdekes észrevétel, hogy az elemzők szerint a mérsékelt érdeklődés másik oka, hogy a film a nők körében nem annyira népszerű.

Szárnyas fejvadász 2049 főhősét Ryan Gosling játssza. A fiatal fejvadász a világot káoszba döntő súlyos titok nyomára bukkan, amelynek megfejtéséhez fel kell kutatnia a harminc éve eltűnt Decardot, akit az 1982-es, Ridley Scott rendezésében készült sci-fiben Harrison Ford játszott. Ford a folytatásban is visszatér az egykori replikánsvadász szerepében. A ’82-es kultfilmről érdemes tudni, hogy hasonlóan a folytatásához, nem szerepelt jól a mozikban, sőt, akkoriban még a kritika sem fogadta akkora örömmel, mint a második részt. Népszerűvé tehát nem a vetítőtermekben lett, hanem később a VHS-eken, otthoni filmezések alkalmával. Lehet, hogy hasonló sors vár a mostani filmre is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top