Az elmúlt napokban az egész világot bejárta a hír, miszerint Brian De Palma, az 1970-es évek Új-Hollywoodjának egyik legendás rendezője filmet forgatna a Weinstein-botrányról. Az Alfred Hitchcock örököseként is számon tartott rendező éppen Franciaországban adott interjút, amikor szóba került a #metoo-mozgalom és Harvey Weinstein. De Palma ekkor mintegy mellékesen elárulta, hogy a Weinsteint ért vádakat követő botránysorozat annyira megihlette, hogy már el is kezdett írni róla egy forgatókönyvet. Méghozzá nem is akármilyet: De Palma kerek perec kijelentette, hogy kifejezetten „horrorban” gondolkozik.
Filmet írok a botrányról, már el is kezdtünk tárgyalni a projektről egy francia producerrel. Az én karakteremet nem Harvey Weinsteinnek hívják majd, de egy szexuális agresszorról szóló horrorfilm lesz, és a filmiparban játszódik majd
– mondta többek között a Carrie, a Sebhelyesarcú, a Gyilkossághoz öltözve és az első Mission: Impossible-film rendezője.
De Palma nem sokkal később az AFP-nek kicsit bővebben is nyilatkozott a #metoo-mozgalomról. A rendező a hírügynökségnek azt mondta, hogy nagyon szorosan követte a kegyvesztett producer körül kirobbant botrányt, mivel rengeteg érintettet személyesen is ismer, és ő maga is tanúja volt már annak, ahogyan egyes filmesek visszaéltek a hatalmukkal. De Palma emellett azt is nyilvánvalóvá tette, hogy mélységesen elítél mindenkit, aki érintett a vádakban.
Fotó: Tiziana FABI / AFP
Mondanunk sem kell, a rendező bejelentését finoman fogalmazva sem fogadta kitörő lelkesedéssel a nagyvilág. Bár Brian De Palma legendás tehetségnek számít filmes körökben, sokan úgy érzik, a botrány túl friss még ahhoz, hogy Hollywood szórakoztató filmet forgasson belőle.
Pedig – meglepetés! – nem Brian De Palma az első, akinek ez eszébe jutott. Néhány hetes hír, hogy Brad Pitt produkciós cége a Spotlight és Az elnök emberei stílusában forgatna újságírós filmet a Weinstein-ügyről, az FX-es Ryan Murphy tévésorozatban gondolkodik, David Mamet pedig „mulatságos, szemérmetlen és megosztó” színdarabot írt az egykoron nagyhatalmú producerről, akinek a tervek szerint John Malkovich bújna a bőrébe.
#TooSoon?
Alig több mint fél év telt el, mióta a The New York Times és a The New Yorker hasábjain megjelentek az első cikkek Harvey Weinstein sorozatos szexuális zaklatásairól. Mint kiderült, Hollywood egyik legbefolyásosabb producere, a Miramax és a Weinstein-vállalat alapítója évtizedeken keresztül zaklatta, molesztálta, sőt egyes esetekben meg is erőszakolta a filmjein dolgozó nőket. A botrány során végül több mint 70 nő vádolta meg szexuális zaklatással vagy nemi erőszakkal a producert, aki azonnal kegyvesztetté vált Hollywoodban. A leleplezés alapjaiban rázta meg a filmipart, ennél is fontosabb azonban, hogy az eset világszerte arra bátorította a nőket, hogy ők is álljanak elő saját, eddig elhallgatott történeteikkel.
Harvey Weinsteint jelenleg két nő sérelmére elkövetett nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, erőszakos nemi közösüléssel és szexuális bűncselekménnyel vádolják New Yorkban. Nagyon nagy az esélye annak, hogy Weinstein nem ússza meg a börtönt, addig azonban, amíg a bíróság eljuthat egy jogerős ítéletig, a legóvatosabb becslések szerint is évek vannak még hátra. Jogos lehet hát a felvetés, hogy Hollywood ezúttal tényleg túl hamar nyúlt hozzá egy a szokásosnál is kényesebb témához.
Fotó: POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
A filmesek persze már a hollywoodi stúdiórendszer létrejötte előtt is szívesen rájátszottak a hétköznapi borzalmakra éhes nézők igényeire, többek között azzal, hogy pillanatok alatt lecsaptak egy-egy éppen aktuális tragédia megfilmesítésére: elvégre amivel az újságok címoldalain fel lehet kelteni az emberek érdeklődését, azzal nagy valószínűséggel a moziba is be lehet csalogatni őket.
Ez a gyakorlat már a kezdetek kezdetétől megosztotta a közvéleményt. A Titanic elsüllyedése után például mindössze 29 nappal (!) már el is készült a katasztrófa első filmes feldolgozására, ami ráadásul az egyik túlélő közreműködésével valósult meg. Alighanem ez volt az első olyan alkalom a filmtörténetben, amikor a közönség „too soon”-t kiáltott. Nyolcvanöt évvel később, amikor James Cameron is megfilmesítette a tragédiát, már értelemszerűen nem merültek fel ilyen kétségek; arról azonban, hogy pontosan hol, hány évnél húzhatjuk meg a határt az áldozatok gátlástalan kizsákmányolása és az ízléses tiszteletadás között, azóta sem tudtak megegyezni az emberek.
Steven Spielbergnek például még a Schindler listája elkészültekor, 50 évvel a második világháború befejezése után is a szemére vetették, hogy mások szenvedésén nyerészkedik. Hasonló vádak érték a 2001. szeptemberi 11-ei terrortámadást feldolgozó filmek alkotóit, még akkor is, amikor az áldozatok hozzátartozói áldásukat adták a filmre, mint például A United 93-as esetében. Akadnak ugyanakkor ellenpéldák is: a 2016-os Spotlight – Egy nyomozás részletei című filmet egyöntetűen éltette a kritika, holott egy olyan témát dolgozott fel – a papok által elkövetett gyermekmolesztálási ügyek felderítését –, amelynek teljes feldolgozása még ma sem zárult le.
Nincs tehát abban semmi meglepő, hogy az elmúlt hónapokban bejelentett, a Weinstein-botránnyal kapcsolatos filmtervek és színdarabok kapcsán ismét előkerültek a szokásos vádak: többek között az, hogy Hollywood ismét dollárszázmilliókat fog keresni azokon az áldozatokon, akiknek még ideje sem volt feldolgozni az őket ért sérelmeket – ráadásul őket éppen egy olyan szexuális ragadozó bántalmazta, akit a filmipar termelt ki.
Férfiak nőkről?
A jelenlegi helyzet persze némiképp specifikusabb. Legyen szó ugyanis szatirikus színdarabról, Oscar-vadász oknyomozó drámáról vagy éppen egy fordulatos horrorfilmről, a most készülő projektekben egyvalami közös: mindegyiket férfiak fogják megvalósítani. Tekintve pedig, hogy a #metoo-mozgalom éppen a filmipar, a szórakoztatóipar, vagy tágabban egész társadalmunk szexizmusára, a nők elnyomására hívta fel a figyelmet, nem véletlenül érvelnek úgy sokan, hogy ha már mindenképpen film készül a botrányról, azt egy nőnek kell majd megrendeznie.
A feminista filmelmélet idestova ötven éve azt hangoztatja, hogy a fősodorbeli hollywoodi filmgyártás eredendően férfiközpontú, a filmeket pedig a férfitekintet határozza meg, amely a nőt látványelemmé degradálja. Szépnek szép tehát az egyenlő fizetésekért folytatott küzdelem, illetve a cannes-i kiállás a női filmesek mellett, gyökeres változásokra, több női filmesre lenne szükség a filmiparban az érdemi előrelépésekhez.
Érdekes módon erre is reflektált új filmterve kapcsán Brian De Palma, akit mesteréhez, Hitchcockhoz hasonlóan számtalanszor vádoltak nőgyűlölettel pályája során:
Érdekes lesz látni, mi történik majd, amikor a nők kezébe kerül a filmkészítés. Érdekes lenne látni, hogy valóban annyira más-e az ő tekintetük, mint a miénk. Mert rengeteg film valójában a férfitekintetről szól, arról, amit a férfiak látnak
– idézi a rendezőt a BBC.
Teljesen lényegtelen, hogy mit gondolunk róla, Hollywood előbb vagy utóbb úgyis meg fogja filmesíteni Harvey Weinstein történetét. Hogy erre mikor kerül sor, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nem érezzük majd túl korainak a téma feldolgozását, részletkérdés, ahogyan az is, hogy horrorfilmet vagy (egyébként ugyanolyan „hatásvadász”) Oscar-várományos filmet csinálnak-e belőle.
Sokkal fontosabb, hogy kik nyúlnak majd ehhez a témához. Személy szerint engem érdekel Brian De Palma megközelítése is, elvégre az egyik kedvenc rendezőmről van szó. De férfiként abban is biztos vagyok – igaz, nem tudom mennyire PC most ilyet mondani –, hogy itt most a nőket illeti az elsőbbség.
