nlc.hu
Szabadidő
Jön a hét, amikor nem lesz 30 fok alatt a csúcshőmérséklet

Jön a hét, amikor nem lesz 30 fok alatt a csúcshőmérséklet

Igazi július időjárás várható, sok napsütéssel, meleggel. Azért olykor egy-egy zivatar is érkezik.

Szombaton a sok napsütés mellett az Északi-középhegység térségében, Szabolcsban és a nyugati határ közelében lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, arrafelé zápor, esetleg zivatar is kialakulhat átmeneti szélerősödéssel. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik, az ország délnyugati harmadában lesz leggyengébb a légmozgás. A hőmérséklet kora délután 26 és 31, késő este 20 és 25 fok között valószínű – írja a kiderul.hu.

Vasárnap napos időjárás várható gomolyfelhőkkel, főként északkeleten és délnyugaton alakulhat ki néhol zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar idején viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Hétfőn nagyrészt napos idő várható gomolyfelhőkkel, de estefelé délnyugaton több lesz a felhő. Főként délnyugaton és északkeleten alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, néhol megerősödik, zivatar idején viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Kedden eleinte főként délnyugaton több lesz a felhő, majd ott is csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap. Délnyugaton szórványosan, északkeleten néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés várható, főként délnyugaton és északkeleten várható helyenként zápor, zivatar. Az északnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Csütörtökön északkeleten változóan felhős, másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödhet, zivatarok idején viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top