Már hazánkba is elkezdtek megérkezni a különféle koronavírus elleni vakcinák, de még így is várhatóan hónapokra lesz szükség, mire elkezdhetünk visszatérni a többé-kevésbé megszokott életünkhöz. Addig, sőt, valószínűleg utána is még velünk marad pár dolog az elmúlt bő egy évből, például a maszkviselés, amíg el nem érjük a megfelelő átoltottságot, de arra is számítanunk kell, hogy az előttünk álló években időről-időre előfordulhatnak majd a mostanihoz hasonló korlátozások. Egyszóval, jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal, hogy a közeli jövőben bizony még időnként magunkra kell zárnunk a lakás ajtaját.
A koronavírus tavalyi megjelenését követően gyökeresen megváltozott az életünk, napjainkban pedig már egyre inkább érződik, hogy az emberek kezdik elérni a türelmük határát. Ez persze nem csoda, hiszen sokaknak megszűnt a munkahelye vagy veszélybe került a megélhetése, de sok szülőnek kell megküzdeni a fertőzés miatt bezáró iskolák-óvodák problémájával is.
Bár mostanra rengeteg, négy fal között is élvezhető programlehetőség adódott: a streamelhető filmek-sorozatok mellett megjelentek az online nézhető színházi előadások, hangversenyek, jobb esetben koncertek is. Ez azonban csak ideig-óráig enyhíti a bezártság érzését, különösen, hogy mostanában az időjárás sem kedvezett a szabadtéri programoknak. Az előrejelzések szerint pedig az igazi, kemény tél még csak most érkezik, így várhatóan még néhány hetet biztosan a négy fal között kell majd töltenünk.
Szombat esti iszogatás az Ernest Shackleton vezette Endurance fedélzetén (Fotó: Frank Hurley/Scott Polar Research Institute, University of Cambridge/Getty Images)
A bezártsággal kapcsolatban megosztották már a tanácsaikat a világgal a NASA-űrhajósai, de az nlc-nek nyilatkozva mesélt a módszereiről az a magyar kutatónő is, aki húsz méterrel a tengerszint alatt élve végzett az emberi fiziológiával kapcsolatos vizsgálatokat – lásd kapcsolódó cikkünket. A hosszas bezártság elviselésével kapcsolatban azonban talán valamivel több tapasztalata lehet azoknak a felfedezőknek, akik a Déli-sark feltérképezése során sokszor hónapokat töltöttek a csaknem teljes sötétségben és a farkasordító hidegben. Lássuk, hogyan próbálta megőrizni józan eszét például Ernest Shackleton vagy Carsten Borchgrevink, az Antarktisz kutatásának egyik előfutára.
Téli álom az agyunknak
Az úgynevezett Antarktiszi plató felfedezésében is részt vevő amerikai Richard Byrd admirális találóan fogalmazva egyszer azt mondta: „a kis dolgok akár a legfegyelmezettebb embert is képesek eljuttatni az őrület határára. Azok, akik többé-kevésbé boldogan túlélnek, azok, akik saját szellemi erőforrásaikkal úgy tudnak táplálkozni, ahogy a téli álmot alvó állatok képesek túlélni a saját zsírjuk segítségével”. Vagyis, a bezártság elviselésének egyik kulcsa a szellemi vagy lelki táplálék, nem csoda, hogy annyira megugrott az elmúlt évben a Netflixhez hasonló streaming-szolgáltatók forgalma.
Richard Byrd admirális császárpingvinek társaságában (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Persze, nem csak filmekkel és sorozatokkal kell „jól laknia” az elménknek és a lelkünknek. A zene is sokat segíthet abban, hogy jobban el tudjuk viselni az otthon töltött időt. Ezt felismerték a korai sarkkutató-expedíciók is. Az 1910-ben indult brit Terra Nova-expedíció – amelynek tagjai között utazott a Déli-sarkon meghalt brit felfedező, Robert Falcon Scott is – egyik legfiatalabb résztvevője úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban, hogy „szükséges magunkat leválasztani a civilizációról, hogy teljes mértékben megértsük, milyen erővel képes a zene megidézni a múltat, nyugtatni lelkünket a jelenben és reményt adni a jövőhöz”. Utóbbira, azaz a reményre alighanem szüksége is volt a felfedezőút résztvevőinek, az öttagú kutatócsapat ugyanis végül odaveszett az Antarktisz zord időjárásában.
Ettől függetlenül a zenének azonban más expedíciók során is fontos szerep jutott. A Scottékat egy szűk évtizeddel megelőző, 1902-ben indult Skót Nemzeti Antarktisz Expedíció (SNAE) például saját hivatalos skót dudást vitt magával az útra, míg Byrd admirális 1934-ben már saját fonográfot vitt magával az Advance Base nevet viselő, kutatóállomásnak csak nagy jóindulattal nevezhető kunyhójába. Ő akkor úgy fogalmazott, hogy a zene az egyetlen valódi luxusunk.
Hasonlóan vélekedhetett Ernest Shackleton, akit az Antarktisz-kutatás aranykorának egyik kiemelkedő alakjaként tartanak számon. Emlékezetes, hogy 1914-ben az Endurance nevű hajójával Shackleton és csapata a jég fogságába esett, mielőtt elérték volna a Déli-sarkot. Több mint kilenc hónapig éltek a jégbe fagyott hajón, mielőtt a jégtáblák nyomása össze nem roppantotta a hajótestet. Ekkor, Shackleton parancsára a legénység elhagyta a hajót és az egyik jégtáblán alakították ki a szállásukat. A legénység minden tagja két font súlyú személyes tárgyat hozhatott csak magával a hajóról. Bár akkor még nem tudták, hogy több mint egy év múlva menekülnek csak meg, Shackleton ragaszkodott hozzá, hogy Leonard Hussey meteorológus a bő hat fontot nyomó bendzsóját is magával hozza. „Létfontosságú mentális orvosság ez, amire nagy szükségünk lesz” – indokolta a különös utasítást az expedíció vezetője.
Chris, a szánhúzó kutya a gramofont hallgatja, az 1911-es Terra Nova-expedíció során (Fotó: Herbert Ponting/Scott Polar Research Institute, University of Cambridge/Getty Images)
A könyvek életmentőek lehetnek
Az olvasnivaló szintén központi szerepet játszott a sarkvidéki felfedezők mentális egészségének fenntartásában. Shackleton, a már említett Endurance nevű hajóján komoly könyvtárat rendezett be, amely tömve volt színdarabokkal, verseskötetekkel, de más felfedezők úti beszámolóiból, vagy olyan fajsúlyos irodalmi alkotásokból sem volt hiány, mint például Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regénye. A hajó elsüllyedésekor persze, a kötetek java odaveszett, de Shackleton kimentett a könyvtárból egy Kipling-verseskötetet, illetve az Alexandra brit királynő által neki adományozott biblia első oldalát is kitépte, hogy magával vihesse – igaz, a legénység egyik tagja titokban megmentette magát a bibliát is.
A verseskötetek különösen jól jöttek a felfedezőknek, ahogyan ugyanis egyikük – akinek a nevét nem őrizte meg az utókor – fogalmazott: a költészet „hasznos, mert ad valamit, amit fejből meg lehet tanulni és ismételgetni az üres óráinkban, amikor az elménk hajlamos túl sokat gondolkodni, főleg képzeletbeli sérelmekről”.
Robert Falcon Scott kapitány a naplóját írja az Antarktiszon, 1912. január 17-én (Fotó: The Print Collector/Heritage Images via Getty Images)
A nyelvtanulás is olyasmi, amelynek segítségével elviselhetőbbé válik a bezártság. Roald Amundsen, a Déli-sarkot elsőként elérő felfedező például így igyekezett kibővíteni az antarktiszi szórakozási lehetőségek tárházát. Pontosabban eleve orosz nyelvű könyveket vitt magával, ezzel ugyanis sokkal hosszabb ideig eltartott neki egy-egy kötet kiolvasása, mint a társainak. Ahogy egyik expedíciós partnere írta, míg a többiek hamar kiolvasták a könyveiket, Amundsen „abban az előnyben volt, hogy az ő olvasmányai összehasonlíthatatlanul bonyolultabbak voltak. Az orosz igéket szokatlanul nehéz »megemészteni«, azokat nem szabad csak úgy, sebtében benyelni”.
Az olvasás mellett a naplóírás is gyakori elfoglaltsága volt a sarkvidéki felfedezőknek, igaz, ez már többről szólt, mint a szimpla unaloműzés. A felfedezők ugyanis egyrészt tisztában voltak vele, hogy a történeteiknek a jövőben komoly, pénzben is kifejezhető értéke van, ezért érdemes minél részletesebb feljegyzéseket készíteni az út során történt eseményekről. A naplóírással a családjuk számára is rögzíthették, hogy mi történt velük, mint ahogy a nekik szánt tárgyakkal vagy más értékekkel kapcsolatos rendelkezések is elfértek a naplók oldalain. Ami azonban ezeknél fontosabb, hogy a Déli-sark kietlen, hófehér sivárságában a naplóírás segítségével tudták számon tartani az idő múlását és megkülönböztetni egymástól az egyébként teljesen ugyanolyan nappalokat és éjszakákat. Ahogy egy névtelen felfedező fogalmazott ezzel kapcsolatban: „a naplóírás ebben a »szakmában« egyike azon kevés dolgoknak, amelyek segítségével az ember egy kicsit kieresztheti a gőzt.”
Sarkvidéki újságírók, szevasztok!
A naplóírás mellett a sarkkutatók – saját szórakozásukra – újságot is szerkesztettek, amely, a körülményeket figyelembe véve inkább tekinthető a naplóírás afféle kiterjesztett változatának, de innen is tisztelgünk a szegről-végről kollégák előtt, akik a sarkvidéki jégtakaró hátán, sátraikban dideregve beszámolókat írtak az időjárásról, pingvinkolóniák látogatásairól és hasonló napi eseményekről. A „lapszámokba” bekerültek különféle novellák, versek, az expedíció tagjaival készült interjúk, de volt olyan, aki keresztrejtvényt is összeállított, vagy épp különféle szójátékokkal próbálta elűzni a társai unalmát. Később az efféle „kiadványokba” erős szexuális felhangokat mutató történetek, pajzán tréfák és akár konkrét szexuális fantáziák is bekerültek. Erre feltehetőleg a morál fenntartása érdekében lehetett szükség, ugyanis, ahogy egy névtelen felfedező fogalmazott: „mindenki számára egyértelmű volt, hogy mennyire fontos megakadályozni, hogy a depresszió az életünk részévé váljon.”
Netflix & chill helyett játék és kaja
A nagy sarkvidéki kutatók előfutárának is tartott Carsten Borchgrevink, az 1899-ben indult Southern Cross, vagy Brit Antarktisz-expedíció vezetője már felismerte, hogy a különféle játékoknak milyen fontos szerepe van a már említett morál fenntartásában. Ahogy mondta, „azoknak a hideg, sötét éjszakáknak az azonossága, lopakodó gonosz szellemként kezdi ki az ember elméjét. Úgy találtuk, hogy a sakkozás és a kártyázás nagyon fontos szabadidős tevékenységek.” Ennek megfelelően, a Southern Cross expedíciós hajó fedélzetén parázs kártyacsaták és sakkpartik zajlottak, Borchgrevnik beszámolója szerint ugyanis az emberek annyira belemerültek a játékba, hogy „hangosan kiabáltak és felugráltak a játék során, kész csoda, hogy nem borították fel az apró sakktáblát, amelyen a parti folyt.”
Társasozik az Endurance legényésge (Fotó: Frank Hurley/Scott Polar Research Institute, University of Cambridge/Getty Images)
A sakk a már említett Terra Nova-expedíción is központi szerepet játszott. Scott beszámolója szerint ez volt a legnépszerűbb esti időtöltés, amelynek köszönhetően „annyi kiváló játékos fejlődött ki ez idő alatt, hogy a két sakktáblánk már nem bizonyult elegendőnek.”
A lelki táplálék mellett a fizikai élelem is elengedhetetlen feltétele volt a zord időjárási körülmények túlélésének, azonban a korabeli expedíciók menüje finoman szólva sem tűnik étvágygerjesztőnek. Az egyik leggyakoribb, bádogdobozból fogyasztott étel a hoosh nevet viselő dolog volt, ami szárított hús, zsír és gabonafélék keveréke volt. Nem egy fine dining fogás, az biztos, de erre volt szükség, hogy a felfedezők napi kalóriaszükségletét fedezni tudják. A monotóniát azért többen megpróbálták megtörni, volt aki kísérletezett pingvin-, vagy fókahúsból készült ételekkel, a norvég Fridtjof Nansen által az Északi-sarkra vezetett Fram-expedíció során azonban bizony még a szánhúzó kutyák is terítékre kerültek, igaz, ezt valószínűleg inkább a szükség, sem mint a kulináris kísérletező kedv indokolta.
A minőségi ételeket tehát érthető módon hatalmas tisztelet övezte, az expedíció tagjai gyakran beszélgettek arról, hogy kit milyen finomságok várnak majd otthon. Richard Byrd pedig 1934-ben azt írta a naplójába: „Megtaláltam a szakácskönyvet! Olyan hangon kurjantottam fel, hogy magam is elszégyelltem magam tőle. Egyetlen hajótörött sem tanulmányozhatott egyetlen, partra sodort könyvet sem olyan figyelemmel, ahogy én tettem.”
Robert Falcon Scott kapitány 43. születésnapját ünnepli az antarktiszi bázison, a Terra Nova-expedíció alatt, 1911-ben (Fotó: Herbert Ponting/Scott Polar Research Institute, University of Cambridge/Getty Images)
Az élelmiszer mellett az alkohol „lélekmelengető” szerepéről is ejtettek pár szót a sarkvidéki felfedezőt. Bár általánosságban nem tartották szerencsésnek az alkoholfogyasztást, lévén, ez életveszélyes is lehet a rideg hómezőkön, de Amundsen, a Déli-sarkot elsőként elérő felfedező más véleményen volt.
„Alkalmasint egy-egy pohár bor, vagy egy korty tömény olyasmi, amiért kivétel nélkül mindannyian hálásak voltunk – írta a felfedező. – Én, személy szerint az alkoholt kis mértékben gyógyszernek tartom a sarkvidéki régióban. Két ember, akik az elmúlt hetek során többször összezörrentek a feszültség miatt, hamar megbékéltek a rum illatától.”
A fentiek mellett persze azt is megfigyelték, hogy a hasonló helyzeteket – minő meglepetés! – azok viselik el a legjobban, akinek kötélből vannak az idegei. Ahogy Apsley Cherry-Garrard, a Terra Nova Expedíció egyik résztvevője fogalmazott: „ezt a küldetést azok az emberek vészelték át a legjobban, akiknek a legnagyobb raktárai voltak »ideg-energiából«. Az ő erős elméjük győzelmet aratott gyenge testük felett. Ha jó sarkvidéki utazókat keresel, olyanokra figyelj, akiken nincs túl sok izom, hanem akiknek az elméje acélsodronyokból áll.”
További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:
- Nem korlátoztak, kitört a járvány Dubajban
- Indulhat az oltás az orosz vakcinával, megkapta itthon az engedélyt
- Ezt a magyar falut teljesen elkerülte a koronavírus
