Maximum mennyit kell ma utaznia egy magyar embernek ahhoz, hogy élő elefántot lásson? 100 kilométert? 50 kilométert? Még az is lehet, hogy kevesebbet. Azonban a 17. században korántsem volt ilyen rózsás a helyzet, ugyanis ebben az időben szinte egész Európa elefántmentes övezetnek számított (Magyarország meg ugye éppen török hódoltság igáját nyögte, szóval itt senkinek nem a katasztrofális elefánthiány volt a legfőbb gondja). Mindösszesen egy darab ormányos akadt az egész régióban: Hansken, a nőstény ázsiai elefánt, ami nordikus hangzású neve ellenére tényleg Ázsiában, pontosabban az akkoriban a Holland Kelet-indiai Társaság igazgatása alatt álló Ceylonban (Srí Lankán) született, és onnan került 1633-ban, hároméves korában Hollandiába, ahol Orániai Frigyes Henrik a királyi istállókban helyeztette el.
Aztán többször is gazdát cserélt, mígnem ki nem kötött egy élelmes vállalkozónál, bizonyos Cornelis van Groeneveltnél, aki állítólag 20 ezer guldent fizetett érte; a Smithsonian Magazine számítása szerint ez ma kb. 500 ezer dollárnak, vagyis úgy 150 millió forintnak feleltethető meg (manapság egyébként ennél már jóval olcsóbban, átlagosan nagyjából 20-40 ezer dollárért lehet elefánthoz jutni).
Hansken egy korabeli ábrázoláson (forrás: Wikipedia)
Hansken – nevének jelentése tamil-holland habaréknyelven, nos: elefánt – azonban bőven megérte az árát. Egyrészt igen tanulékony állat volt, ráadásul született előadó: zászlót lengetett, pisztollyal lőtt, vízzel teli vödröket emelgetett, két lábon egyensúlyozott, kalapot helyezett a saját fejére, felszedte a földről az aprót, vagy éppen kilopta az ámuló nézők zsebéből, szóval sokkal több trükköt tudott, mint ennek a cikknek az írója. Másrészt meg, mint említettük, a saját műfajában gyakorlatilag egyedülállónak számított, hisz ezekben az évtizedekben az európai elefántok száma a 0 és a 3 között mozgott, így ezt a fantasztikus teremtményt tényleg mindenki látni akarta. Ennek megfelelően az elefánt a következő években-évtizedekben természetesen óriási sikerrel turnézta körbe Európát, Hollandiától Németországon át Itáliáig.
Rembrandt egyik vázlata az elefántról (forrás: Wikipedia)
Még maga Rembrandt, a holland aranykor legnagyobb festője is a rajongói közé tartozott. A művész először 1633-ban vagy 1637-ben tekintette meg ezt a csodálatos állatot, ami annyira elbűvölte, hogy több vázlatán is megörökítette, ahogy az amszterdami Rembrandt múzeum honlapja írja, nagy figyelemmel, érdeklődéssel, és az apró részletek iránti érzékenységgel. Hansken alakja (meglepően gömbölyű alakja) még a festő Ádám és Éva a Paradicsomban című rézkarcára is rákerült, részben valószínűleg gyakorlati megfontolásból, mivel Hansken tényleg olyan őrületesen népszerű volt, hogy bármit el lehet adni vele. Így érthető, hogy az elefánt más korabeli művészeket is megihletett: Jan Six van Chandelier például annak az esetnek állított emléket egy költeményében, amikor az állat 1647-ben egy fahídról véletlenül beleesett az Amstel folyóba (szerencsére nem lett semmi baja). A hidat – amit később kőből építettek újjá – azóta már Elefánt hídnak hívják, a környéken pedig volt még Elefánt-ösvény nevű utca is, valamint egy kocsma, amit egyszerűen csak úgy neveztek: Az Elefánt.
Ádám, Éva és Hansken (forrás: Wikipedia)
Sajnos Hansken bámulatos karrierje meglehetősen korán ért véget: mindössze huszonöt éves volt, amikor összeesett és elpusztult a firenzei Piazza della Signorián, noha az ázsiai elefántok normális esetben akár ötven évig is elélnek; de hát ugye az akkori Európában – érthető okokból – senkinek fogalma sem volt arról, hogy miként is kellene normálisan gondozni és etetni egy elefántot. Utolsó pillanatait a korszak egyik népszerű itáliai képművésze, a fokozhatatlanul dallamos nevű Stefano della Bella dokumentálta ezen a képén:
Az elpusztult Hanksen (forrás: Wikipedia)
Az elefántok persze már bőven Rembrandt és Hansken kora előtt is alaposan megmozgatták az európaiak képzeletét. Idősebb Plinius, a nagy római enciklopédista például arról írt az i. sz. 1. században, hogy intelligencia dolgában az elefántok állnak legközelebb az emberhez: értik a beszédet, képesek követni az utasításokat, valamint tisztában vannak a vallás, illetve a lelkiismeret elvont fogalmaival is. A középkorban pedig egészen remek elefántábrázolások készültek; ezeket rendszerint olyan művészek alkották, akik láttak valakit, aki egyszer beszélt olyannal, aki ismert egy illetőt, aki talán már hallott valamit az elefántokról egy tengerészkocsmában. Legalábbis a képek alapján erre következtetünk:
Aki esetleg Amszterdamban jár mostanában, az augusztus végéig megtekintheti a Hansken emlékének szentelt kiállítást a Rembrandt múzeumban. A firenzei természettudományi múzeumban pedig a csontvázát is meg lehet nézni (azt nemcsak augusztus végéig, hanem bármikor).
Állatok a képzőművészetben:
- A magányról és a veszteségről szól a világ LEGNAGYOBB macskás festménye
- Az egész óceánt legyártotta üvegből egy cseh iparművész
- Minden műalkotás sokkal szebb, ha szerepel rajta majom
- Mopszokkal bármit el lehet adni, még Trumpot is
kiemelt kép: Oli Scarff/Getty Images
