nlc.hu
Szabadidő
Tudtad, hogy Arnold Schwarzenegger japán reklámokban is szerepelt?

Schwarzenegger japán reklámjainál ma már nem látsz furábbat

Mit meg nem tesznek a hollywoodi sztárok egy kis pénzért…

Az amerikai sztárok pályájuk csúcsán hajmeresztő összegeket keresnek a filmszerepeikkel, utána pedig azzal, hogy különféle termékeket és szolgáltatásokat reklámoznak. Ma már jellemzően globális kampányokhoz adják az arcukat és a nevüket, így ugyanazokkal a plakátokkal és reklámfilmekkel találkozhatnak a fogyasztók a tengerentúlon, mint Európában vagy a világ más részein.

A kilencvenes években – és kicsit még a kétezres évek elején – nagy divatja volt azonban, hogy amikor a nagynevű színészek már nem tudtak akkorát gurítani, mint korábban, azért még lehajoltak olyan reklámfilmek után járó dollárokért is, amelyeket szupersztárként nem biztos, hogy bevállaltak volna. Erre pedig az ázsiai piacok jelentettek kiváló példát, a japán közönségnek ugyanis az európai reklámok stílusához képest teljesen más igényei vannak, így, aki igazán szürreális tartalmakra kíváncsi, keresgéljen csak a YouTube-on különböző japán reklámok után, nem fogja megbánni. A hollywoodi sztárok pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy pár napos forgatással megkeressenek néhány százezer dollárt, ilyenkor pedig már az sem volt probléma, ha a steril autó, luxusóra és hasonló termékek népszerűsítése után fejest ugorjanak a japán szürreáliába. A 2003-as Elveszett jelentés című filmben szerepel is egy ilyen snitt, ahol a korosodó filmsztárt alakító Bill Murray egy japán whiskey-reklámban tűnik fel. A pár perces jelenet a fentiekben leírtak egyfajta paródiája, még akkor is, ha Murray-nek nem kell semmi szokatlant csinálnia, csupán kortyolgatni a poharából.

A fenti videónál jóval látványosabbak és meghökkentőbbek azonban azok a reklámfilmek, amelyeket Arnold Schwarzenegger forgatott Japánban, a kétezres évek elején. Bár az osztrák származású színész generációjának egyik legnagyobb szupersztárja, a kilencvenes évek végére már kezdett megkopni a fénye. Csak emlékeztetőül: a Terminátor első részét 1984-ben, míg az annál is sikeresebb második részt 1991-ben mutatták be, az évtized végére pedig már nem tudott hasonlóan erős szerepeket felmutatni. Az 1996-os Eraser jókora bukás volt, az 1997-es, George Clooney főszereplésével forgatott Batman és Robint pedig az egyik, ha nem a legrosszabb Batman-filmnek tartják a rajongók.

Ebből a szempontból érthető, hogy Schwarzenegger igyekezett más forrásokból is kiegészíteni a keresetét, és milyen jól tette! A BoingBoing figyelt fel az alábbi videóra, amelyen a japán Arinamin nevű ital – feltehetően valamilyen energiaital – reklámjait gyűjtötték össze. A reklámok közös nevezője Schwarzenegger, vagy, ahogy az egyik kisfilmen elhangzik, Arnie-chan szereplése.

A hat és fél perces összeállításban egy tucat különféle Arinamin-reklám látható, amelyekben a Terminátor ráadásul japánul beszél. Azt most hagyjuk, hogy milyen kiejtéssel, ez mindegy is, hiszen a képsorok önmagukért beszélnek. Akad köztük klasszikus, irodai dolgozó Arnold, maffiafőnökkel mahjongozó öltönyös változat, de vannak még ezen a szürreália-tripen belül is egészen elszabadult verziók is, például amikor az űrben, egy hatalmas energiaitalos flakonon lovagol Kalifornia akkor még leendő kormányzója.

Elemezhetnénk tovább a képsorokat, ez azonban teljesen felesleges lenne, a lényeget úgyis csak az fogja átérezni, aki megnyomja a lejátszás gombot, ígérjük, nem fogja senki megbánni!

Muszáj látnod Arnold Schwarzenegger japán reklámjait

Arnold Schwarzenegger egy 1982-es fotón (Forrás: Getty Images)

További reklámok az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top