nlc.hu
Szabadidő
Kóbor János élete

A búcsúkoncertre már nem kerülhetett sor: így élt Kóbor János, az Omega frontembere

Fiatalon sportolónak készült, végül az ikonikus Omega frontembere lett belőle. Kóbor Jánosra emlékezünk.

„Őseim között van osztrák, szász, sváb és ki tudja, még milyen germán törzsbéli. A Kóbor pedig valószínűleg a Cobourg név átírásából született. Anyai nagyanyám részéről pedagógus, pap is van a felmenőim között. Édesanyám apai ágán gazdálkodókról tudunk, nagyapám is a földből élt. Ezeket a nagyszüleimet sváb kulákként aztán 1946-ban marhavagonban ki is telepítették az országból, Nyugat-Németországba kerültek” – mesélte magáról Kóbor János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega énekese.

Az élete végéig aktív zenész koronavírus-fertőzéssel került a kórházba november 13-án, de sajnos a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudták megmenteni. Most visszatekintünk karrierjére, elmúlt 78 évére. 

Eredetileg sportolónak készült

Az 1943. május 17-én született Kóbor János gyermekkorában sportoló szeretett volna lenni, jó eredményeket ért el gátfutásban, azonban egy sérülés miatt kénytelen volt lemondani a sportolói pályáról. Később anyai nagyapja és nagybátyja után úgy döntött, hogy ő is építésznek tanul, így a zene mellett a családi örökséget folytatva építészmérnökként diplomázott. A RTL 2011-es Portré című műsorában azt mondta, hogy komoly hivatástudattal vágott neki a pályának, csakhogy a zenekari sikerek más irányba terelték. Első együttesét a gimnáziumban alapították, a gitárokat sorsolással választották ki. Kóbornak így a ritmusgitár jutott, a bőgős, basszusgitáros Varsányi István lett, a dobos pedig Laux József. Később Laux a Benkó Dixieland Bandhez került, Kóborék pedig megalapították a Ciklon együttest.  1964-ben végül csatlakozott hozzájuk a volt osztálytárs Laux is. Kezdetben többnyire nyugati slágereket dolgoztak fel. Mivel állandó fellépőhelyet nem sikerült szerezniük, 1962-ben kiszemelték a Próféta együttest és elhatározták, hogy egyenként bekerülnek oda. A tervüket sikerült megvalósítaniuk, majd ősszel a Próféta utódjaként létrejött az Omega.

Omega koncert, 1967. (Fotó: Fortepan)

Omega-koncert 1967-ben (Fotó: Fortepan)

Kóbor mellett Benkő László, valamint párszor Koncz Zsuzsa is énekelt, majd csatlakozott Somló Tamás és Wittek Mária. 1971-től azonban Kóbor lett az egyedüli énekes.

Molnár György, Mihály Tamás, Kóbor János és Laux József, 1970. (Fotó: Fortepan)

Teljes a csapat: Molnár György, Mihály Tamás, Kóbor János és Laux József, 1970 (Fotó: Fortepan)

1971 tavaszán Presser és Laux váratlanul elhagyta az együttest és létrehozták a másik kultúrtörténeti legendát, az LGT-t. Kóboréknak nagy törést okozott a kiválás, de sikerült talpra állniuk és megújulniuk.

A megújult Omega: Debreczeni Ferenc, Kóbor János és Mihály Tamás, mögöttük Molnár György és Benkő László, 1976. (Fotó: Fortepan)

A megújult Omega: Debreczeni Ferenc, Kóbor János és Mihály Tamás, mögöttük Molnár György és Benkő László, 1976 (Fotó: Fortepan)

Amellett, hogy ő lett a frontember, zenét is szerzett, valamint dalokat írt. Neki köszönhetjük a Hűtlen barátok, a Régvárt kedvesem, az Addig élj és a Ne legyen című számot. Zeneszerzőként sokáig csak pár szám erejéig csillogtatta meg tehetségét, majd a 2006-ban megjelent Égi jel című albumon szinte az összes dal az ő szerzeménye.

Az Omega 2004-ben (Fotó: Story-Best archívum)

Az Omega 2004-ben (Fotó: Story-Best archívum)

Első feleségétől egy fia született, Dániel, aki technikusként dolgozik. 2008 júliusában másodjára is megnősült, a nála 23 évvel fiatalabb Deme Zsókát vette el Balatonaligán 2008-ban, a templomi esküvőre pedig 10 évvel később került sor. „Amióta valósággá vált, elértem egy teljességhez. Beteljesedett mindaz, amit egykor a szüleimtől és a nagyszüleimtől útravalóul kaptam. Visszatekintve, jól tettem, hogy 75 évesen álltam oltár elé”mondta 2019-ben a Blikknek, hozzátéve, az első frigyénél erre lelkileg még nem állt készen. „A második házasságkötésemnél is sokat nyomott a latban, hogy a lányunk (Léna, a szerk.) egy házaspár gyermekeként nőjön föl” – jegyezte meg két évvel ezelőtt. 2011-ben pedig a fentebb említett RTL Klub riportban így vallott a kései gyermekvállalásról: „Ha józan ésszel visszagondolok, felelőtlenség volt 64 évesen gyermeket vállalni. De ez szükséges volt ahhoz, hogy az emberben további ambíció, lendület, elképzelés szülessen. Most tényleg van megint miért küzdeni, ami nélkül nem érne az egész semmit.” Később, Dániel fia révén egy unokával, Hanga Szófiával bővült a család.

Kóbor János és családja otthonukban, 2020-ban (Fotó: Smagpix)

Kóbor János és családja otthonukban, 2020-ban (Fotó: Smagpix)

Kóbor János imádta a vitorlázást, de nem versenyszerűen űzte, mert elmondása szerint nem szeretett megszabott útvonalon haladni. Egyszer egy kisebb baleset is történt vele, magának kellett kimenteni a hajóját.

„Még a földtörténet mobiltelefon előtti korszakában történt egy csodaszép októberi napon, hogy egymagamban hajókáztam itt, Szabadinál. Elbóbiskoltam a fedélzeten, majd arra ébredtem, hogy kezd hűvös lenni, de nem ez a baj, hanem az, hogy nem mozog a hajó: fennakadt egy homokpadon – idézte fel a történetet a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rocklegenda. – Telefon nem volt, de más hajó sem volt közel s távol, ráadásul gyorsan esteledett. Tudtam, egyetlen esélyem van, ha innen el akarok mozdulni. A vitorlafelhúzó kötelet be kell dobnom a 13 fokos vízbe, majd onnan kell megpróbálnom addig dönteni és rángatni a hajót, hogy lejöjjön a zátonyról” – mesélte a Blikknek, hozzátéve, hogy félórás rángatás után sikerült kiszabadítani a hajót.

Kóbor János feleségével Zsókával és lányával Lénával Balatonaligán, 2015. (Fotó: Birton Szabolcs)

Kóbor János feleségével, Zsókával és lányával, Lénával Balatonaligán, 2015 (Fotó: Birton Szabolcs)

Az Omega mellett jó pár lemez elkészítésénél volt jelen, mint producer, zenei rendező vagy hangmérnök. Közreműködött többek között 2009-ben a Scorpions budapesti és kassai koncertjén. 2010-ben került a boltok polcaira az Omega Rhapsody, amely szólóalbumként lett ugyan beharangozva, de a címéből is egyértelműen látszik, hogy az Omegához kapcsolódik. 2014-ben egy nagy vágya teljesülhetett, mikor koncertet adott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére. Az Omega mellett fellépett a Scorpions is.

Az Omegával mindvégig aktívak maradtak, 2019-ben a zenekar Tűzvihar néven újabb vidéki sportcsarnok turnéra indult. Egyúttal Minya Vivien helyét Bárkányi Mónika vette át a vokálban. Ezenkívül az együttes az év során számos más hazai és külföldi helyszínen koncertezett, eljutottak Kárpátaljára is (Beregszász), ahol ekkor koncerteztek először. A koncertsorozatot a Papp László Budapest Sportarénában zárták. 2020 tragikus éve volt az Omegának, súlyos betegség után, 77 éves korában elhunyt Benkő László, az együttes billentyűse, majd pár nappal később, 73 éves korában elhunyt az együttes egykori basszusgitárosa, Mihály Tamás is. 2021-re tervben volt a klasszikus ötös (Kóbor-Benkő-Mihály-Molnár-Debreczeni) újraegyesülése, erre azonban már sajnos nem kerülhet sor.

Kóbor János a Papp László Budapest Sportarénában, 2019.(Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Kóbor János a Papp László Budapest Sportarénában, 2019 (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top