„Valójában pontosan azt festem, amit látok. Ha egy rózsaszín virágról van szó, amiben egy kis lila vagy kék is felbukkan, akkor tényleg azt láttam” – mondja Concetta Antico. Az ausztrál festőművész úgynevezett tetrakromáciával él, melynek köszönhetően nagyjából százszor annyi színt lát, mint egy átlagember. Mindezzel azonban egészen 10 évvel ezelőttig nem is volt tisztában. „Nem tudtam, hogy nem úgy látom a világot, mint mások. Számomra a világ nagyon színes volt. Ez olyan, mint hogy nem tudhatod, hogy zebra vagy, hacsak nem vagy zebra.”
Concetta Sidney-ben nőtt fel és mindig kicsit kilógott a sorból. Már óvodás korában kiderült, hogy tehetségesen fest, gyerekként a legnagyobb impresszionista művészek, Cezanne, Van Gogh és Monet képeit próbálta utánozni és sorra nyerte a díjakat alkotásaival. 10 éves korában az édesanyja azt jósolta, hogy művész lesz belőle. Két évvel később azonban az asszony elhunyt, így már nem élhette meg, hogy lássa: a jóslata valóra vált.
Édesanyja halála után rendkívül nehéz évek következtek, 16 évesen egy ideig hajléktalanként is élt. Sikerült azonban talpra állnia: munkát vállalt, amiből ha szerényen is, de biztosítani tudta a megélhetését és még főiskolát is végzett. „Hálás vagyok ezekért a kemény tapasztalatokért, amelyek kitartóvá, bátorrá tettek, és azzá, aki ma vagyok. Saját magam lettem a remény lámpása, hittem a sorsomban, és sikerem is ebből született. Soha nem adom fel, és mindig követem az álmaimat” – írja magáról a weboldalán.
Az egyetem elvégzése után az Egyesült Államokba költözött, ahol San Diegóban telepedett le, melynek hangulata művészetének fő ihletforrása lett. Az alkotás mellett nyitott egy kis stúdiót, ahol minden korosztály számára tartott képzőművészeti tanfolyamokat, illetve rendezvényeket. Két évtized alatt a vállalkozás jócskán kinőtte magát, mindegy 25 ezer ember tanult nála.
2012-ben egy neurológusként dolgozó tanítványában merült fel, hogy tanárnője tetrakromát lehet, ezért átküldött neki egy témával foglalkozó cikket. Concetta genetikai tesztet végeztetett, mely alátámasztotta, hogy valóban a tetrakromáciáért felelős genetikai mutáció. Miután tudatosodott benne, hogy másként látja a világot, a tanítási módszere is megváltozott, sokkal türelmesebb lett.
A genetikai teszteket több családtagján is elvégezték és a nő ebből következtette ki, hogy valószínűleg néhai édesanyja is tetrakromáciás lehetett. Ő maga azonban nem adta tovább a képességet a lányának, ő ugyanis színvak.
„Biztos vagyok benne, hogy az emberek azt hiszik, folyamatosan be vagyok tépve, pedig teljesen kábítószer-ellenes vagyok. Valójában csak az életre és a minket körülvevő szépségre vagyok kíváncsi. Sokszor gondolkodom azon, hogy lehetnél boldogtalan ezen a világon? Ülj le egy parkba! Csak nézz meg egy bokrot vagy egy fát! Nem tudod nem észrevenni, milyen csodálatos.”
A természet szépségeivel ellentétben azonban az ember alkotta környezet, például a bevásárlóközpontok nyugtalanítólag hatnak rá. „Kerülöm az ilyen típusú épületekbe való belépést, hacsak nem feltétlenül muszáj.”