nlc.hu
Szabadidő
Önkéntes orvosok várják az ukrajnai menekülteket a magyar határon

Önkéntes orvosi csapat várja az ukrajnai menekülteket a magyar határon

Fizetett munkaidejük terhére mentek önkénteskedni a határra az orvoscsapat tagjai, hogy segítsenek az ukrajnai menekülteknek.
Orvos köpenyben ír egy lapra

Egy jelenleg több mint 30 főből álló orvosi csapat, nővérekkel, pszichológusokkal kiegészülve várja az Ukrajnából érkező, ellátásra szoruló menekülteket Beregsurányban, a magyar határon – írja az Telex.

Spányik András, az egyik önkéntes orvos a lapnak azt mondta:

mentális és orvosi egészségügyi ellátást nyújtanak, az oda érkező menekülteket teljesen ingyen, minden papír nélkül ellátják.

Nemcsak Beregsurányban segítenek majd, a következő napokban több határmenti településre is elmennek majd az egészségügyi mobil buszokkal, amelyekben egy orvosi rendelőnek megfelelő felszerelés található.

A csapat összes tagja a fizetett munkaidejük terhére ment önkénteskedni a határra. Az eszközök költségét orvosok által létrehozott Orvosi Segítség Ahol Kell Alapítvány finanszírozta, de adományokra és még több orvos jelentkezésére lenne szükségük.

(Kiemelt kép: Facebook/MedSpot Alapítvány)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top