nlc.hu
Szabadidő

Ki kicsoda a netflixes Sandman sorozatban?

A Sandman: Az álmok fejedelme tele van ismerős arcokkal, de nem csak ezért kell megnézned az év legizgalmasabb netflixes sorozatát

Többek között a Trónok harca, a Harry Potter és a Doctor Who sztárjait, valamint a brit színjátszás legjobbjait is láthatod a netflixes Sandmanben.

Neil Gaiman a kortárs irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, akinek a nevét még azok is ismerik, akik könyvek helyett inkább sorozatokat, filmeket néznek. Hozzá fűződnek olyan mozgóképes formában is feldolgozott művek, mint a Coraline, az Elveszett próféciák (Good Omens), az Amerikai istenek vagy a Csillagpor. Számos műfaj kedvelője és minden generáció megtalálhatja a maga kedvencét Gaimen regényei között, a legjelentősebb műve mégis a monumentális képregénysorozat, a Sandman: Az álmok fejedelme.

A DC Comics részeként a képregény olyan komplex világot épít fel a különböző mitológiai elemek (mint az ókori görög, keresztény vagy az északi hitvallások és a nyugat-európai folklór) keverésével, amit szépirodalmi alkotások is megirigyelnének. Főszereplője Sandman, azaz Morpheus vagy Álom, az Álomvilág ura. Ő az úgynevezett Végtelenek (angolul Endless) nevű ember alakú istenek egyike, testvérei között olyan alakok találhatók, mint Halál, Végzet, Vágy vagy Kétségbeesés. A története ott kezdődik, amikor egy okkultista, aki Halált akarja elkapni, őt ejti csapdába és 100 éven át fogva tartja. Mikor Álom kiszabadul, nemcsak a fogságát akarja megbosszulni, hanem a tőle ellopott ereklyéit is vissza kell szereznie.

Ebből az ambiciózus történetből készített most sorozatot a Netflix, ami akár a platform zászlóshajójává is válhat az elkövetkezendő évek során (átvéve a hamarosan véget érő Stranger Things helyét). A képregény komplexitása miatt ugyan nem könnyen adaptálható, a Sandman: Az álmok fejedelme mégis lenyűgöző lett mind cselekmény, mind a látványvilág és univerzumépítés, mind a különleges karakterek szempontjából, feltehetőleg nem kis részben köszönhetően annak, hogy maga Gaiman is erősen részt vett a sorozat készítésében. Az író vízióját pedig fantasztikus színészek segítettek életre kelteni, akik közül rengetegen ismerősek lehetnek.

Tom Sturridge (Álom)

Tom Sturridge már régóta ott van a legígéretesebb tehetségek között, csak eddig valahogy mindig sikerült megbújnia mások árnyékában – ebben hasonlít a karakteréhez, Álomhoz, aki a birodalmában rejtőzködik, mielőtt az emberiség közé megy, hogy elfogjon egy elszabadult rémálmot (róla később). Tom Robert Pattinsonnal, Andrew Garfielddal és Charlie Coxszal együtt kezdte pályafutását és olyan produkciókban tűnt fel általában inkább mellékszerepben, mint az Irma Vep című idei minisorozat, a Bársony körfűrész, az Úton vagy a Távol a világ zajától. Most azonban a Sandmannel bebizonyította, milyen fantasztikus színész és remélhetőleg most már végre több lesz egy félig-meddig ismerős arcnál, akit nem tudsz hová tenni, és jól megérdemelten felemelkedik a barátai (el)ismertségi szintjére.

Sandman

Forrás: Netflix

Kirby Howell-Baptiste (Halál)

Álom nővére, Halál meglepő módon a derűsebb, nyitottabb és ezerszer kedvesebb testvér, akinek nagyon szoros a kapcsolata az öccsével. Ezt a melegszívű karaktert – aki ezáltal egy sokkal gyengédebb értelmezése a Halál alakjának – Kirby Howell-Baptiste olyan empátiával és könnyedséggel kelti életre, hogy a szívünk megszakad tőle. A színésznő egyébként igazi sorozat-veterán: láthattad a Barryben, a Good Place-ben, a Megszállottak viadalában és a Love-ban is, legutóbbi filmje pedig a Szörnyella volt, amelyben Anita Darlingot játszotta.

Sandman

Fotó: Laurence Cendrowicz/Netflix

Mason Alexander Park (Vágy)

A non-bináris színész, akit a Cowboy Bebop – Csillagközi fejvadászokból ismerhetsz egész egyszerűen hibátlan választás volt Vágy szerepére. Az Álom életét megkeserítő szereplő a képregényekben is egy meghatározhatatlan nemű, vonzó figura, akit Park látványos élvezettel játszik.

Sandman

Fotó: Laurence Cendrowicz/Netflix

Gwendoline Christie (Lucifer Morningstar)

Ha ismerősen cseng a Lucifer Morningstar név, az nem véletlen: a Tom Ellis főszereplésével készült sorozatot a Sandman képregényei inspirálták, ám az emberek legnagyobb vágyáról érdeklődő bukott angyal a végére merőben különbözővé vált a Gaiman által papírra vetett karaktertől. Az ahhoz közelebbi verziót ezúttal a Trónok harca Brienne-je, illetve a Star Wars: Az ébredő Erő Phasma kapitánya, Gwendoline Christie formálja meg, és bár teljesen eltér a Tom Ellis-féle változattól, mégis ugyanolyan magával ragadó, de talán még félelmetesebb, mint férfi elődje.

Sandman

Fotó: Laurence Cendrowicz/Netflix

Boyd Holbrook (Corinthian)

Megvan az elszabadult rémálom, akinek felkutatására indult Álom még az elfogása előtt? Nos, ő a Corinthian. A szeme helyén fogakkal élő, a világban sorozatgyilkosként garázdálkodó figura Boyd Holbrook megformálásában pszichopatákat túlszárnyalóan sármos és kegyetlen. Holbrookot a Logan – Farkasban, A burokban, illetve a Predator – A ragadozóban láthattad korábban.

Sandman

Fotó: Liam Daniel/Netflix

Charles Dance (Sir Roderick Burgess)

Íme az a bizonyos okkultista, aki elrabolta Morpheust. Charles Dance mestere az ellenszenves alakításoknak (rád nézünk, Tywin Lannister), és most sem kevésbé utálatos. A brit színészt persze nyilván nem kell bemutatnunk, de azért soroljuk, miben játszott az utóbbi években: a Trónok harcán túl az utóbbi időben szerepelt A koronában mint Lord Mountbatten, a King’s Man: A kezdetekben, a Godzilla II – A szörnyek királyában, a Kódjátszmában és a Mankben.

Sandman

Fotó: Ed Miller/Netflix

David Thewlis (John Dee)

Az egyik legösszetettebb karaktert alakítja a sokak által csak Lupin professzorként emlegetett David Thewlis. John Dee egyszerre sebezhető és esetlen, ugyanakkor félelmetes és kiszámíthatatlan. A nevéhez fűződik a sorozat legsokkolóbb epizódja (spoiler nélkül csak annyit mondunk: az 5. részre nem készültél fel), ami alatt szintén végig kifürkészhetetlen marad. Thewlist egyébként nemcsak a Harry Potter rajongók kedvelhetik, hiszen olyan filmekben tűnt fel, mint a Wonder Woman és Az Igazság Ligája, a Mindenség elmélete, az Ómen vagy A befejezésen gondolkozom.

Sandman

Fotó: Liam Daniel/Netflix

Jenna Coleman (Johanna Constantine)

A démonvadásznak már rengeteg alakjával találkozhattunk az évek során: először megismerhettük Keanu Reeves értelmezésében (Constantine, a démonvadász), aztán egy egy évadot megélt sorozat formájában (Constantine), és most, a Sandman két epizódjában is. A Doctor Who és a Viktória című sorozatokból ismert Jenna Coleman megformálásában ezúttal nem John, hanem Johanna Constantine-nak hívják a karaktert, akit két inkarnációjában is láthatunk. Egyrészt a viktoriánus Johanna Constantine-ként, másrészt az ő leszármazottjaként.

Sandman

Fotó: Liam Daniel/Netflix

Stephen Fry (Gilbert)

A sorozat második felében történik némi tónusváltás, és Álom helyett egy fiatal lányra, Rose-ra (Vanesu Samunyai) fókuszálunk, akinek eltökélt szándéka felkutatni az öccsét. Így köt ki a barátnőjével, Lytával (Razane Jammal) egy Airbnb házban, akinek egyik lakója a rejtélyes Gilbert. Ez a kedves, jó kedélyű, ám annál titokzatosabb öregúr felajánlja a segítségét Rose-nak, akinek szüksége is van Gilbert (és Stephen Fry) megnyugtató jelenlétére. Fry megint csak az angol színjátszás egyik ikonja, aki mindenben IS szerepelt (és adta különböző karaktereknek a hangját) az Alice Csodaországbantól a Sherlock Holmes: Árnyjátékig.

Sandman

Fotó: Netflix

Arthur Darvill (Richard Madoc)

Ha szereted a Doctor Who-t, akkor örülni fogsz, mert a Doctor nem egy, hanem két ikonikus társa is csatlakozott a Sandman szereplőgárdájához. A Roryt alakító Arthur Darvill most a netflixes sorozat bónuszepizódjának második felében tűnik fel mint az írói válságban szenvedő Richard Madoc, aki elég unortodox módon jut ihlethez…

Sandman

Fotó: Laurence Cendrowicz/Netflix

Hegyezd a füled!

A Sandmanben nemcsak ismerős arcokkal találkozhatsz, hanem hangokkal is. Olyanokkal, amiket biztosan hallottál már, ha szeretsz eredeti nyelven filmezni, de most, hogy „test nélkül” szerepelnek, nem feltétlenül tudod beazonosítani. Pedig nagy kedvenceid ők is:

  • Patton Oswald adja a hangját Álom varjának, Matthew-nak. A színész gyakran adja a hangját különböző karaktereknek, így legutóbb az Örökkévalókban hallhattad Harry Styles Erosa mellett Pipként, de ő Remy a L’ecsóban is.
  • Mark Hamill nemcsak akkor dolgozik Hollywoodban, amikor épp Luke Skywalkert alakítja. Oswaldhoz hasonlóan ő is sok szinkronszerepet vállalt az évek során, ezek közül a legismertebb Joker, akit számtalan animált Batman-sztoriban szólaltatott meg. A Sandmanben pedig ő Merv Pumpkinhead.
Sandman

Fotó: Netflix

  • Sandra Oh, James McAvoy, Michael Sheen, David Tennant és Neil Gaiman adják a hangjukat a már említett bónuszepizód első, animált felében felbukkanó szereplőknek. Macskák, emberek és halálmadarak képében szólalnak meg, a rész tehát nemcsak esztétikailag gyönyörű, de kiváló kitalálós játék is, hogy próbára tedd: kiket ismersz fel csupán a hangjukról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top