Interjú Both Miklóssal, a Hagyományok Háza főigazgatójával

A családjában meddig nyúlik vissza a zene szeretete?

Inkább reálértelmiségi családból származom, de a zene mindig jelen volt az életünkben. Édesapám gitározott, és sokféle zenével találkoztam otthon, ez biztosan előny volt az indulásban. Gyerekkorban két módon kerültem kapcsolatba a zenével: az egyik az iskolában formális körülmények között, a másik pedig az utca világa, ahol egész egyszerűen a srácok zenéltek mindenféle kötöttség nélkül. Ez egy teljesen más típusú dallamkészlet volt, mint amivel az iskolában találkozhattam, nekem akkor úgy tűnt, hogy szöges ellentéte a kettő egymásnak. Amit az utcán hallottam, az számomra maga volt a szabadság, amit pedig az iskolában, az a kötöttség. Számomra inkább az a zene volt izgalmas. Az, hogy ezt a kötetlenebb utat választottam, egy idő után a saját történetemben adta magát, hogy az út el fog vezetni a népzenéhez is.

Hogyan vált hivatássá az életében?

Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója

Fiatalon zenészként kezdtem a pályafutásom, majd a népzenével való találkozás után, tinédzser korom vége környékén elkezdtem különböző távoli falvak zenészeit felkeresni: falvakba, cigányzenészekhez látogattam el, ami nagy hatást gyakorolt rám. Olyannyira, hogy később, a kutatásaim során is gyakran kanyarodtam a terepmunka felé. Körülbelül harminc évesen egyre inkább tudományos irányba fordultam, ekkor a zenélés egy kicsit háttérbe szorult. Akkoriban egy nagyobb munkacsoporttal dolgoztunk, leginkább Ukrajna területén végeztünk népzene-kutatást. Körülbelül nyolc év után vettem újra hazafelé az irányt.

Hogy került kapcsolatba a Hagyományok Házával?

Nekem már a 2001-es alakulás környékén volt kapcsolatom a Hagyományok Házával, mivel egy zenésztársam itt zenélt. Mi is elég fiatalon bekerültünk ebbe a körbe, Kelemen Lászlót is személyesen ismertem, aki húsz évig volt az intézmény főigazgatója, több zenei projektben zenéltünk együtt. Ám, amikor elindult a nemzetközi kutatócsoport, a közel tíz év alatt kicsit eltávolodtam az itthoni dolgoktól. Amikor hazajöttem, kaptam egy felkérést, hogy dolgozzak itt, amit szívesen elvállaltam. Később ez az út odavezetett, hogy 2021-ben beadtam a pályázatot a főigazgatói pozícióra.

Hogyan tudná összefoglalni a szervezet legfontosabb területeit?

Egyrészt van egy nagyon hangsúlyos közgyűjteményi tevékenység: mindazt a gyűjtést, amit a ’70-es évektől kezdve vagy akár még korábban valaki felvett, azt mi digitalizáljuk, tudományosan értelmezzük illetve elérhetővé tesszük a nagyközönség számára. A másik fontos területünk a közművelődés. Az 1970-es évek elejétől egy érdekes változás következett be a népművészet területén: korábban a városi fiatalság a népművészetet csak a tudomány tárgyaként vizsgálta, mindössze felvették és esetleg zeneszerzőként inspirációt merítettek belőle. A táncház-mozgalommal ez elkezdett megváltozni: a népi kultúrát a városi fiatalság is elkezdte megtanulni, majd táncházakban énekelni táncolni. Ehhez a munkához kapcsolódnak a különböző oktatásaink, kézműves, tánc, népzenei, élőszavas népmese-mondás és népi gyógyászati foglalkozásaink. Sok területen jelen vagyunk és képzéseket tartunk különböző szinteken.

Említette a táncház-mozgalmat.

Both Miklós

Igen, az egyik legkiemelkedőbb eredményünk, hogy a Hagyományok Háza a táncház-mozgalom egy jelentős intézményesült központja. A hetvenes években, miközben javában zajlott a beat-korszak és a Rolling Stones őrület, városi fiatalok tömegei fedezték fel Erdélyi falvait. Olyan helyeket találtak, ahol még népviseletben jártak az emberek és vonós zenére táncoltak. Azt érezték, hogy az újonnan felfedezett világ hasonló erővel hat rájuk mint a nyugati beat zene. Ezek voltak a mozgalom alapjai, majd amikor a Hagyományok Háza megalakult, ezt az alulról építkező táncház-mozgalmat kezdte el összefogni.

Önökhöz tartozik a Magyar Állami Népi Együttes is.

Mondhatjuk, hogy a Magyar Állami Népi Együttes a területünk élsportjába tartozik. A viseleteikben láthatjuk a népi kézművesek kiemelkedő alkotásait, a táncon és koreográfiákon keresztül pedig a legszínvonalasabb előadásokkal tudják bemutatni mindazt a világot, amely fontos számunkra.

Hogy tapasztalja, elegen érdeklődnek a hagyományok iránt?

Én egyet tudok biztosan: szerencsére hozzánk olyan mennyiségben érkeznek kérések, kérdések, érdeklődők és résztvevők a programjainkra, hogy alig tudjuk őket kiszolgálni. Kiépítettünk egy országos hálózatot, ami a határon túlra is átnyúlik, mindenhol vannak partnereink, akiken keresztül szintén látjuk, hogy máshol is hasonló szintű pezsgés van. Amiben nagyon fontos szerepünk lehet, hogy az ország minden területén megteremtsük a különböző műfajok hátterét, azokét is, amik esetleg még nem olyan hangsúlyosak.

Kiket tudnak leginkább megszólítani?

A közművelődés szempontjából két ponton tudunk belépni az emberek életébe: gyermekkorban illetve nyugdíjas korban, ekkor találunk leginkább nyitottságot az új dolgok befogadása iránt. A gyermekkor számunkra mindenképp kulcs, ezért kell karöltve működnünk az oktatással. Amikor egy-egy népművészeti rendezvényen látjuk, ahogy többezer ember megjelenik, akkor érezzük igazán, hogy sikeresen foglalkozzunk azzal, amit választottunk. Ha egy picit rá tudjuk vezetni a gyerekeket a népzene és a hagyományok szeretetére, akkor ez egész életükben állandó örömforrást biztosít majd számukra.