nlc.hu
Szabadidő
A korona hatodik évad: Katalin és Vilmos szerelme

„Ki ez? Vilmos herceg ikertesója?” – Forog A korona utolsó évada

A korona sorozat utolsó évadában fókuszba kerül Vilmos és Katalin szerelme. Ráadásul a Vilmost alakító Ed McVey kísértetiesen hasonlít a fiatal hercegre.

Amíg A korona sorozat első két évadában Erzsébet és Fülöp kapcsolata volt a fókuszban, a negyedik és ötödik szezonban pedig Diana és Károly házassága került a középpontba, úgy a most készülő hatodik évadban már Katalin és Vilmos megismerkedését és eljegyzését láthatjuk. Lássuk, mit tudunk eddig!

A teljesen hétköznapi családba született Kate Middleton és a brit trónörökös Vilmos herceg 2002-ben, a Szent András Egyetemen találkozott először. „Amikor először megláttam, tudtam, hogy van benne valami igazán különleges, amit szeretnék felfedezni, megismerni. De végül jó ideig csak barátok voltunk” – ezt még 2010-ben az eljegyzésük kapcsán mondta Vilmos az ITV csatornának. De – ahogyan ma már tudjuk – nem álltak meg a barátságnál, hiszen szerelem szövődött kettejük között. „Ma már tudom, hogy egy erős barátság nagyon jó és szilárd alapja egy párkapcsolatnak, egy házasságnak.” Ezzel pedig arra utalt a jelenlegi első számú trónörökös, hogy bár a sajtó, valamint az emberek is nyomást gyakoroltak rájuk, hogy végre megtörténjen az eljegyzés, ők nem siették el. Ráadásul, amikor 5 évvel a megismerkedésük után, 2007-ben szakítottak, Katalinra a Waity Katie, vagyis a Várakozó Katika gúnynevet aggatta a sajtó, arra utalva, hogy Katalinnak igencsak sokat kell várnia arra, hogy Vilmos végre megkérje a kezét. „Rövid időre különváltunk, de csak azért, mert mindketten nagyon fiatalok voltunk, és tudnunk kellett, hogy kik vagyunk egymás nélkül.”

Autóbaleset, terrortámadás és egy szerelem kibontakozása

Ma már tudjuk, hogy minden gonosz pletykálkodás ellenére valódi támaszai egymásnak. Katalin – valamint a szülei – pedig azt a jó értelemben vett hétköznapiasság érzését adja meg Vilmosnak, amire mindig annyira vágyott. 

Vilmos herceg és Katalin hercegné az egyetemen

Vilmos és Katalin a diplomaosztó után, 2005-ben (Fotó: Profimedia)

Így vágunk hát neki majd A korona sorozat hatodik (és egyben az utolsó) évadának, amelynek első részében Diana hercegné tragikus halálát dolgozzák fel. Ez egyébként még a stábtagokat is megosztotta, akik név nélkül ugyan, de így nyilatkoztak a The Sun lapnak. „Olyan érzés, volt mintha átléptünk volna egy határt. Nagyon kényelmetlen érzés volt visszatérni Párizsba, és Diana utolsó napjait és óráit drámává változtatni. A korona mindig igyekezett a lehető legérzékenyebben bemutatni a királyi család történetének kitalált változatát, de mostanában, ahogy az események közelednek a jelenhez, egyre nehezebb megtalálni ezt az egyensúlyt.”

Ezekben a részekben még Rufus Kampa alakítja a 15 éves Vilmost. De az epizódok kitérnek majd olyan történelmileg fontos eseményekre, mint a szeptember 11-ei terrortámadás, II. Erzsébet aranyjubileuma, valamint Margit hercegnő és az anyakirálynő halála 2002-ben. Ám, ami a legtöbb embert érdekel, az a szerelem. Így a hatodik évadban nyomon követhetjük, hogyan udvarolt III. Károly idősebbik fia a középosztálybeli Katalinnak, akinek édesanyja légiutas-kísérő, édesapja pedig repülőtiszt. (Később a Middleton család partikellék-vállalkozást indított.) A főiskolás korú Vilmost Ed McVey, Katalint pedig Meg Bellamy alakítja majd.

Ed McVey és Meg Bellamy A korona sorzatban

Ed McVey és Meg Bellamy A korona sorozatban (Fotó: Profimedia)

Ha úgy érzed, hogy még soha nem hallottál a két színész nevéről, hát nem kell megijedned, nem vagy egyedül. McVey és Bellamy mindketten relatíve újoncok a szakmákban. 2023. március 17-én kezdtek forgatni a Szent András Egyetemen, és már el is készültek az első fotók arról a pillanatról, amikor az igazi herceg megismerte Kate-et.  Ráadásul még egy csavart is belevisznek a készítők a szerelmi drámába, mert a netre feltöltött videók alapján – amelyeket az egyetem jelenlegi diákjai osztottak meg – Vilmos úgy ismeri meg Katalint, hogy az akkor még egy Rupert Finch nevű srác párja volt…

Ed, aki Vilmos ikertesója is lehetne

Míg A korona címszerelői olyan ismert nevek, mint Olivia Colman, Imelda Staunton, Matt Smith, vagy éppen Jonathan Pryce, addig Ed McVey, hát, teljesen ismeretlen előttünk. Ha valaki feltéved a férfi IMDB-oldalára, akkor a Netflix sikersorozatán kívül nem is talál egyéb produkciót, amelyben szerepelt volna. A rajongókat ez azonban egy kicsit sem érdekli. Az viszont már igen, hogy a 21 éves McVey, aki 2021-ben szerzett színészi diplomát, kísértetiesen hasonlít a fiatal Vilmosra! „Hogy sikerült ilyen jól a szereposztás? Kizárt dolog, hogy Ed és Vilmos nem rokonok!” – viccelődött az egyik kommentelő. „Szerintem ellopta az arcát!” – kontrázott rá egy másik rajongó.

Az ifjú színész olyan darabokban játszott eddig, mint A revizor vagy a Szentivánéji álom. A hírek szerint egyébként nemcsak azért kapta meg a szerepet, mert annyira hasonlít Vilmos herceghez, hanem azért is, mert pontosan utánozza a királyi család kiejtését.

Kate Middleton az egyetemen
Megnézem
Összes kép (7)

„Meg Bellamy, a lány, akit jelenleg senki nem ismer, de akiről tudod, hogy jövőre hatalmas hírnévre tesz szert” – jegyezte meg a Katalint alakító színésznőről a Szent András egyetem egyik diákja, aki összefutott vele. Tény, hogy Megről még annyit sem tudunk, mint sorozatbeli szerelméről. Bellamy 2003-ban született Berkshire-ben. Eddig csak kisebb színpadi szerepeket kapott, és dolgozott a Windsorhoz közeli Legolandben is mint részmunkaidős munkatárs. A Harpers Bazaar információi szerint azután kapta meg Kate szerepét, hogy meglátta a készítők felhívását a neten. Meg egyszerűen elküldött egy felvételt online, amit követően be is hívták a meghallgatásra, és egy csapásra hercegnő vált belőle. Legalábbis a filmvásznon.

A vég az új kezdet?

A Daily Mail szerint az utolsó, hatodik évad 2005-ben, Károly és Kamilla házasságával ér majd véget, ez pedig lehetőséget ad a készítőknek arra, hogy egy új sorozatot készítsenek elő, mely már Károlyra és a fiaira, Vilmosra és Harry hercegre fókuszál. Abban talán Vilmos esküvője is helyt kap majd…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top