nlc.hu
Szabadidő
Ezeket a sorozatokat érintheti az írósztrájk

Stranger Things, Sárkányok háza és Andor: Ezek a kedvenceid kerülhetnek bajba az írósztrájk miatt

15 éve nem volt ekkora bajban Hollywood. Mutatjuk, mely kedvenc sorozataid lehetnek veszélyben az írósztrájk miatt.

Az Amerikai Írószövetség (WGA) május elején sztrájkot hirdetett, ezt pedig nemcsak a producerek, de a nézők is megérezhetik. A döntés azután született meg, hogy a Mozgókép és Televíziós Producerek Szövetségével hiába próbált a WGA egyezségre jutni, a fejesek egyszerűen nem voltak hajlandóak javítani az írók munkakörülményein. Az Írószövetség nemcsak élhetőbb fizetést szeretne kiharcolni, de úgy en bloc az a céljuk, hogy minél stabilabb megélhetéssé váljon az írószakma. Így többek között szeretnék, ha

  • több jutalékot kapnának a produkciók ismétlései után (amit a streaming létezése eléggé ellehetetlenített),
  • megemelnék az írószobák minimum létszámát,
  • átláthatóbbak lennének a nézettség mérőszámainak adatai,
  • és ha komolyabban szabályoznák a mesterséges intelligencia használatát az írás során.

A sztrájk kezdete óta több sorozatról is bejelentették, hogy – szolidaritásból vagy mert rákényszerültek – leállították a gyártást. Ez valójában nem meglepő, hiszen mikor a WGA legutóbb 15 évvel ezelőtt sztrájkolt szinte minden műsor érintett lett. Voltak éveket csúszó folytatások: a 24 6. és 7. évada között másfél év szünet volt. Egy rakás sorozat pedig a Dr. House-tól az Így jártam anyátokkalig rövidebb szezonokkal jelentkezett. Fun fact, hogy a Breaking Bad első évada két résszel lett kurtább, és ez mentette meg Hank életét. Az epizódot egyszerűen nem írták meg, így Walter White sógora még jó sok szezont megélhetett.

Fotó: Netflix

Ezúttal hasonlóan sok sorozatot érinthet az írósztrájk – gyakorlatilag mindent és bármit. Vagyis nemcsak a késő esti talk show-k nincsenek biztonságban (igen, Jimmy Fallontól John Oliverig mindenki szünetel), de a streaming platformok legvártabb produkciói sem. Hogy pontosan ebből mit fogunk megérezni, azt nehéz megjósolni, bár mindenképpen támponttal szolgálhatnak a 2007-8-as események. Ennek ellenére azért a teljesség igénye nélkül az alábbi galériában összeszedtük, mely szériák gyártása állt le teljesen a sztrájk hatására.

Sárkányok háza
Andor
Cobra Kai
Yellowjackets
Stranger Things
12 fotó

via

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top