Titanictól a Több mint testőrig - A betétdalok titkai

Mik a jellegzetességei a romantikus filmek zenéinek?

A romantikus filmek zenéi azért számítanak különös szegmensnek a filmzenéken belül, mert ha bárkit megkérünk arra, hogy említsen egy romantikus filmzenét, biztosan betétdalt fog mondani. Ebben a műfajban a betétdalok sokkal hangsúlyosabban vannak jelen, mint mondjuk egy horror, egy dráma vagy egy akciófilm esetében. Itt elsősorban a dalok viszik a prímet, és csak ezután jönnek az instrumentális részek. Jó példa erre a Több mint testőr. Az embereknek kizárólag Whitney Houston dalai jutnak eszébe róla, pedig volt instrumentális filmzenéje is, méghozzá elég jó, Alan Silvestri komponálásában. Erre azonban kevesen emlékeznek, annyira dominánsak a betétdalok.

Kulics László, a Filmzene.net szerkesztője

Azért a Titanic esetében nemcsak a Celine Dion-dalra, hanem a James Horner-filmzenére is sokan emlékeznek.

A Titanic inkább a szabály alóli ritka kivételek egyike. Ráadásul ott a betétdal eleve úgy született meg, hogy a rendező nem szeretett volna ilyet. Titokban vették fel Dionnal, és utólag mutatták csak meg James Cameronnak, akinek aztán annyira tetszett, hogy végül rábólintott annak alkalmazására. A „My Heart Will Go On” zenei alapja pedig sok szempontból kapcsolódik a film James Horner jegyezte instrumentális kíséretéhez, abból használ fel motívumokat. Ez egy viszonylag ritkán használt megközelítés a betétdalok alkalmazásakor.

Mikor kezdtek el a romantikus filmekben betétdalokat használni?

Nem sokkal a hangosfilm megjelenése után. A hangosfilm ugyanis divatba hozta a zenés filmeket, amikben voltak romantikus dalok. Aztán a romantikus dalok megjelentek a nem zenés romantikus filmekben is. Az Álom luxuskivitelben például már egy klasszikus romantikus mozi, a népszerű „Moon River” pedig kifejezetten ehhez készült dal.

És mikor kezdtek ezek a betétdalok önálló életet élni? Értem ez alatt, amikor már rádióslágerek születtek belőlük?

Garantáltan táncra perdülsz – ez minden idők 11 legvidámabb filmslágere

Markánsabban a nyolcvanas évek közepétől. Erre jó példa a Top Gun, ami ugyan nem romantikus film, de a híres betétdala, a „Take My Breath Away” nagyon is romantikus. Ugyanilyen népszerűségnek örvend a 9 és1/2 hét „You Can Leave Your Hat On”-ja Joe Cockertől, vagy a Ghost emblematikus száma, az „Unchained Melody” a The Righteous Brotherstől, mely szintén sokkal ismertebb az instrumentális filmzenénél, azaz a score-nál. Nem mellesleg ez utóbbi mozihoz kapcsolódó dal évtizedekkel korábban íródott az 1955-ös Unchained című börtönfilmhez, de a Ghostnak köszönhetően vált igazán ismertté.

Például olyan klip készült a dalhoz, amely tele volt filmrészletekkel, vagy magát a klipet már a film díszleteiben forgatták le, így szorosabban tudták a filmhez kapcsolni. A betétdalt már nemcsak a film kísérőzenéjeként használták, hanem el akarták vele adni a filmet.

Az miért van, hogy egy csomó nem romantikus filmet – Top Gun, Armageddon – is romantikus betétdalokkal próbáltak eladni?

Mert erre fogékonyabbak az emberek. Létezik egy tézis a jó filmzenéről. Eszerint az a jó filmzene, amire felkapod a fejed, miközben aláhúzza az emóciókat, amiknek elérésére a filmesek törekednek. És akkor jön a betétdal, ami ezt kimondottan halmozza, és arra élezik ki őket, hogy az emberek mindenképp felfigyeljenek a zenére, mert azzal csábítják be őket a moziba. És az erős emóciók miatt a romantikus hangulatú dalok kimondottan alkalmasak erre.

A kérdésedben említett két példa pedig azért is érdekes, mert azt támasztja alá, hogy milyen, ha valaki jól végzi a munkáját. Ugyanis ahogyan a Top Gun, úgy az Armageddon esetében is Bob Badami volt a zenei rendező, aki ezeken túl számos olyan Jerry Bruckheimer producerelte mozinál működött még közre, ahol a betétdalok emlékezetessé váltak a közönség számára. Ilyen a Pearl Harbor – Égi háború „There You’ll Be”-je Faith Hilltől vagya Sakáltanya „Can’t Fight the Moonlight”-ja, melyet a film egyik főszereplője, Piper Perabo tolmácsolásában hallhatunk – slágerré viszont már LeAnn Rimes előadásában vált.

Mi alapján dől el, hogy megveszik régebbi dalok jogdíjait vagy új slágereket íratnak egy filmhez?

A filmek stáblistáján mindig van egy Music Supervisor felirat, ő ugye az adott film zenei rendezője. Ők azok, akik a rendezővel, producerekkel szorosan együttműködve látják, milyen hangulatokat és érzelmeket akarnak elérni a film jeleneteivel, és kiválasztják hozzá a dalokat. Két szempontot szoktak figyelembe venni: a dalok hangulatát és az előadó személyét. Ha kis költségvetésű a film, akkor olyan előadók közül válogathatnak, akik alacsonyabb jogdíjért is odaadják a dalaikat, a nagyobb költségvetésű filmek pedig akár a legnagyobb popsztárokat is megengedhetik maguknak. Azt pedig nyilván csak a legnagyobbak engedhetik meg maguknak, hogy egy aktuális popsztár külön a filmhez írjon nekik egy betétdalt. Persze az is jól jön, ha maga a popsztár is szerepel a filmben, mint Lady Gaga a Csillag születikben.

Ha jól tudom, régen sokkal alacsonyabb volt a slágerek jogdíja. Az 1986-os Valami vadságban majdnem 50 (!) dal szólalt meg, pedig egy kis költségvetésű film volt. Miért szálltak el ennyire a zenei jogdíjak?

Elsősorban azért, mert látták, hogy a dalok képesek nézőket vonzani a filmekhez. A filmesek pedig olyan dalokat kerestek, amikre a néző felkapja a fejét. A romantikus vonal mellett jó példák erre a karácsonyi filmek, melyeknél az ember már kiborul attól, hogy szinte mindig ugyanabból a kb. tucatnyi dalból válogatnak, csakhogy ezek a dalok annyira összefonódtak a karácsonnyal, hogy amint megszólalnak, a film már meg is kapja tőlük a remélt karácsonyi hangulatot. Megéri értük kifizetni egy magasabb jogdíjat, mivel egy kevésbé ismert dal ezt nem garantálná. A dalok felhasználásához egyébként lehet kreatívan is hozzáállni, mint az Igazából szerelem esetén történt, ahol az ünnepélyessé tett hangszereléssel (illetve a dalszöveg egyetlen szavának megváltoztatásával) a Wet Wet Wet „Love is All Around”-jából a filmet is fémjelző, emblematikus karácsonyi sláger vált, melyet az ünnep közeledtével máig játszanak a rádiók.

De egy dal ára a felhasználás módjától is függ. Csak a film kísérőzenéjeként használod az eredetit? Feldolgozást készítenél belőle? Fel akarod rakni a filmzenealbumra is? Klipet is készítenél hozzá? Ezeket mind tisztázni kell az előzetes egyeztetések folyamán, mert más árkategóriát képviselnek. És szintén az egyeztetések témájának kell lennie, hogy a dalt miként alkalmazzák: főcímzeneként, klasszikus értelemben véve zenei kíséretként (ami egy jelenet alatt tölthet be úgy is szerepet, hogy a cselekmény résztvevői is hallják az adott helyszíntől függően, például az autó rádiójából, a bárban ülve, egy koncert során) vagy a szereplők által előadva?

Mostanában tűnt fel, hogy több nagy sikerű produkciónak is kimondottan olcsó lett a filmzenéje. Ott van például a netflixes 365 nap-trilógia, ami ugyan csordultig van betétdalokkal, de ezek egytől egyig jellegtelen tucatdalok.

Minden filmkészítőnek van elképzelése arról, milyen zenét szeretne a filmjéhez, csakhogy aztán szembejön a költségvetés, és a film zenéje ritkán élvez prioritást. Gyakran előfordult, hogy egy drágább slágerre még van pénz, de a többi dal már olcsó lesz, vagy ha még rosszabb a helyzet, megoldják az egészet olcsón megszerezhető dalokból. Ha pedig még instrumentális részekre is szükség van, akkor a filmzeneszerzőre is félre kell tenni pénzt, meg valamiből fel is kellene venni a szerzeményt egy zenekarral. Akadt olyan eset, amikor a produkció költségvetésének szűkössége ellenére is megvalósította elképzelését a zeneszerző, saját kontójára.

Mikorra tehető a romantikus betétdalok fénykora? És ehhez képest hol tartunk most?

A fénykort egyértelműen a nyolcvanas évek második fele, valamint a kilencvenes évek jelentette, és ez egybeesett a videóklipes kultúra fénykorával. Mára a klipek szerepe átértékelődött és visszaesett, sokkal kevésbé fontosak, mint annak idején, amiben a zenestreamelő szolgáltatások előtérbe kerülése is közrejátszik, ma már ezek fontosabb szerepet töltenek be, mint a videoklipekre szakosodott csatornák, tévéműsorok.

Arra már egyre ritkábban áldoznak, hogy egy átlagos vígjátékhoz betétdalt írassanak egy menő popsztárral. A streaming hatására sokkal több film készül, mint régen, sokszor futószalagon érkeznek, és az utómunkára, így a filmzenére is kevesebb pénz, idő és figyelem jut.

Szerinted milyen az ideális betétdal egy romantikus filmhez?

Filmzenerajongóként én azt szeretem, ha egy dal nemcsak fülbemászó, de szépen össze tud kapcsolódni a film instrumentális kísérőzenéjével. A film érzelmi csúcspontját a dal jelenti, de mire eljutsz odáig, már kicsit ismerős lesz a dallamsor az instrumentális zene révén, így még erősebben fejti ki az érzelmi hatását. A Disney stúdió klasszikus animációs filmjeiben ezt például mesteri szinten művelték, de szintén jó példa erre a már említett „There You’ll Be”a Pearl Harbor – Égi háborúból, vagy a „My Heart Will Go On” a Titanicból.

Változott a romantikus filmzenék stílusa az évtizedek során?

Úgy formálódtak, fejlődtek, mint a stílusok a zeneiparban. A filmzene egy alkalmazott műfaj, és mindig hatással voltak rá a zenei világban aktuálisan uralkodó stílusok. A hatvanas években például a jazzes hatás dominált, a nyolcvanasokban pedig a szintetizátorokés a popos megközelítés– utóbbira jó példa a Miami Vice-széria, ahol a score-t Jan Hammer írta szintetizátorra, emellett olyan előadóktól találunk benne dalokat, mint Phil Collins vagy Tina Turner.

Voltak olyan előadók, akiket kimondottan sokszor kértek fel ahhoz, hogy romantikus betétdalokat énekeljenek a filmekben?

Többnyire a korszak trendje dominált. Ezt jól meg lehet figyelni a James Bond-mozik betétdalain is, amelyeket mindig az adott éra egyik legsikeresebb popsztárja énekel el, mint mondjuk Adéle vagy Billie Eilish. Mellettük még a nagy öregek, az örökzöldek kaphattak ilyen lehetőséget, mint például az Aerosmith, Joe Cocker vagy Elton John. Mivel a dallal a filmet próbálják eladni, fontos, hogy divatos előadóval működjenek együtt.

És mi a helyzet a magyar filmek zenéivel?

Magyarországon a filmgyártás hőskorának lezárulta után, csak a kilencvenes években jelent meg az igény a minőségibb dalokra: jött „A nagy utazás” a Sose halunk megben, a Valami Amerika, A miniszter félrelép vagy Geszti Péter és Dés László Jazz+Az-os dalai a Kalózokhoz. Az instrumentális filmzene viszont sokáig csak egy szükséges rossz volt, amit le kellett tudni valahogy. Olykor a rendező valamelyik ismerőse vagy rokona kapta meg a feladatot, hogy csináljon valamit. Szimfonikus zenekarra csak nagyon ritkán jutott pénz. Gulya Róbert mesélte egy interjú során, hogy az S.O.S. Szerelem instrumentális zenéi hangmintákból épülnek fel, s csak egy olyan tételt hallani, amit zenekarral vehettek fel. Nagyon ritkán hallhattunk idehaza nagyzenekari filmzenét, de például Hrutka Róbert Kincsemje vagy Gulya Hadikja a szép kivételek egyike.