nlc.hu
Szabadidő

Hajnal Betti bízik a közös jövőben

Hajnal Betti sejtelmesen nyilatkozott Jákob Zoltánról: „Bármi lehet még közöttünk”

Semmit sem tart kizártnak.

Hajnal Betti kapta a legutolsó vörös rózsát Jákob Zoltántól a tavalyi Nagy Ő-ben. Bár a szikra megvolt közöttük, kevés idejük maradt arra, hogy a műsor után ténylegesen is megismerkedjenek. Igyekeztek randevúzni, sőt még családlátogatáson is voltak, végül az üzletember úgy döntött, ebből a kapcsolatból nem lesz több

Hajnal Betti

Hajnal Betti (Fotó: TV2)

A körmösként dolgozó lány elfogadta az üzletember döntését, ám továbbra is állítja, jó viszonyban vannak, ami pedig a jövőt illeti, semmi sincs kizárva

Megmondom őszintén, a férfiak mindig is odavoltak értem, a kisugárzásom lehengerelte őket. Amióta viszont nemrég sikerült 15 kilótól megszabadulnom és ismertebb lettem, a tipikus szépfiúk is próbálnak megkörnyékezni és ezt nagyon élvezem. Egyelőre azonban nem szeretnék ismerkedni, a Zolival történtek után még nem érzem erre késznek magam, és egyébként is vannak fontosabb dolgok az életemben. Szeretnék még 10 kilót leadni, költözni és új projekteket elindítani – fogalmazott a Blikknek Betti, aki ezt követően kitért A Nagy Ő-re is. – Mivel egy szakmában mozgunk, jól jön a segítsége és ebben bármikor számíthatok rá. Nem akarunk újra összejönni, de tartjuk a kapcsolatot, elég sokszor beszélünk, és nem kizárt, hogy láthatnak még minket együtt az emberek. Ő szokott kettőnkről úgy fogalmazni, hogy sosem kizárt semmi, bármi lehet még közöttünk, és én is hasonlóképpen tudok fogalmazni. Meglátjuk, mit hoz a jövő…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top