nlc.hu
Szabadidő

Jákob Zoltán meglepte korábbi jelöltjét

Jákob Zoltán személyesen ment el egy korábbi jelöltjéhez

A műsor óta nem találkoztak.

Péntek-Gyulai Virág neve valószínűleg már mindenkinek ismerősen cseng. Virág 2022-ben jelentezett először A Nagy Ő című műsorba, ahol Árpa Attila kegyeiért küzdött. Sajnos a színész-producernél nem járt sikerrel, egy évvel később ismét megpróbálta, ekkor már Jákob Zoltánt elcsábítani. 

Péntek-Gyulai Virág és Jákob Zoltán

Fotó: TV2

Szegény Virágnak második alkalommal is rózsa és szerelem nélkül kellett távoznia a műsorból, de mint azt már tudjuk, ő nem adja fel ilyen könnyedén. Mivel az üzletember és választottja, Betti nem titkolták, hogy döcögősen megy az ismerkedés, Virág ismét színre lépett. „Tévedni emberi dolog, és ha innen nézzük, Zoli a legemberibb figura, akit csak ismerek, hiszen akkorát tévedett, mint ide Lacháza. Szegényemnek most főhet a feje, hogyan kössön útilaput Betti talpára, merthogy ezen agyal, az tuti. Az ugyan igaz, hogy Zoli mellé egy egyszerű teremtés való, de nem olyan egyszerű, mint a faék, hanem olyan egyszerűen nagyszerű, mint én. Harcolhat a felismerés ellen, ha akar, de nem érdemes odázni ezt a dolgot. Egy egyszerű és gyors minőségi csere kell ide. Betti megy, Virág jön, és kezdődhet végre az az élet, amire mindketten vágyunk” – nyilatkozta a hír hallattán Virág, amit a milliárdos üzletember finoman visszautasított. 

Most azonban ismét találkoztak. Zoltán Instagram-oldalán osztott meg egy videót arról, hogyan lepte meg saját szépségszalonjában korábbi kiszemeltjét. Virág természetesen örült, hogy a milliárdos kezei ismét az arcát simogatják, így nem meglepő, hogy a felvétel végén már gyümölccsel eteti Zolit. 

A felvételt valószínűleg egy jó mókának gondolta Jákob Zoltán és gyaníthatóan továbbra sem akar többet barátságnál. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top