nlc.hu
Szabadidő
Nyílt levél a Házasság első látásra Andrisához

Nyílt levél a Házasság első látásra Andrisához

A Házasság első látásra Magyarország guilty pleasure valóságshow-ja lett. Éppen ezért nagyon nem oké, hogy az egyik szereplőt, Andrist hagyják főműsoridőben gázlángozni.

Kedves Andris,

Először is le kell szögeznem: tudom, sőt, az egész ország tudja, hogy a Házasság első látásra és a hozzá hasonló realityk nem feltétlenül a valóságot reprezentálják. Meg lehet úgy vágni ugyanazt a felvételt, hogy két teljesen más narratívába lehessen őket beilleszteni. Nem látjuk a nap 24 órájának történéseit, és amiknek a tanúi vagyunk, azok jelentős része is nyilvánvalóan megrendezett.

Házasság első látásra Andris

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ennek a műfajnak ez a szépsége, ezért ülünk le a tévé elé, hogy a valóságshow drámái kizökkentsenek a saját, mindennapi problémáinkból.

Azzal is tisztában vagyunk – mert azt hiszem, a nézőtársaimat képviselve is szólok hozzád –, hogy minden műsornak kell, hogy legyen egy főgonosza. Ezt a szerepet most te nyerted meg.

Azonban az a viselkedés, amit a műsor egészében mutattál, az a leplezetlen gyűlölet Petra felé, amit a tekintetedben, a hangodban és a testbeszédedben érzékelni lehet, több, mint egy felvett szerep. Vagy ha nem, akkor neked kellett volna nyerni idén a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat – azonnal rohanunk, és ellopjuk neked Cillian Murphytől az aranyszobrot. Mert bár ő egy zseni, még ő sem képes egy ilyen alakítást lehozni.

Megértjük, hogy a Házasság első látásra nem úgy alakult a számodra, ahogyan elképzelted. Megkaptad Petrát, aki elmondásod szerint sem külsőre, sem belsőre nem mozgat meg. Sőt, idegesít, vagy – ahogy nagyon kedvesen fogalmazni szoktál – egyenesen taszít. Teljesen átérezzük, milyen az, amikor huzamosabb időt kell együtt töltened valakivel, akit amúgy nem kedvelsz.

(De biztos nem kedveled? Mert arra azért jó az ő személye, hogy közös dalokat gyárts vele, és vele haknizd végig a social médiát, különösen a tiktokos élő adásokat. Persze, tudjuk: egy éve vettétek fel a műsort, „túl vagy rajta”.)  

Házasság első látásra Andris és Petra

Fotó: TV2 Sajtószoba

Viszont nem te vagy az egyetlen a műsorban, Andris, akinek olyan párral kellett összekötnie az életét a forgatás idejéig, akivel a való életben még az utcán sem sétálna egy oldalon. Közülük mégsem volt senki, aki ilyen mértékig – nyilvánosan vagy akár kvázi négyszemközt – megalázza a házastársát. Egyedül te vagy az áldozat, akinek egy „hárpiát” kell elviselnie. Szegény te, olyan kilátástalan helyzetbe kerültél, hogy az egyetlen kiutat számodra csak a gázlángozás mutatja.

Ha véletlenül nem ismernéd a kifejezést, ez az a pszichológiai manipuláció, amit (talán nem is tudatosan, de) láthatóan adásról adásra gyakorolsz Petrán.

Igen, itt érdemes megjegyezni, hogy tényleg nem látunk mindent. Ahhoz azonban eleget látunk, hogy kiderüljön: rendre meghazudtolod, megalázod Petrát, kétségbe vonod az igazát, és mindent megteszel – általában sikerrel –, hogy ő jöjjön ki rosszul minden szituációból.

Elsírta magát, amikor késve érkezett a stúdiódba? Még jó, hiszen tudta, milyen sárba tiprás vár rá a baklövése miatt. Bármi baja van, az csak a fejében létezik, te azonnal agresszíven, minősíthetetlen szavakkal és stílussal támadsz. És igen, a pénteki adás már minden határon túlment. Úgy alakult a terápiás ülés, hogy – mint azt Bogi is megjegyezte – mindenki Petrát alázta, te pedig lubickoltál a sikeredben.

Azért gondoljuk, hogy a gaslighting, amit tapasztalhattunk tőled, talán nem szándékos, mert az ezúttal olyan mértékig nőtt, hogy a műsort nézve még neked is feltűnt. Szuper, hogy bocsánatot kértél a TikTokon, beleálltál a helyzetbe, vállaltad a hibáidat, ezért elismerésünk, Andris. Csakhogy ez még nem teszi jóvá azt a heteken át tartó pszichés tortúrát, amit Petrával csináltál. (Persze ez is egy tipikus bántalmazói viselkedés: a bántás-bocsánatkérés ördögi köre…)

  • „Még mindig ver a víz, hogy áldozatszerepbe tesszük ezt az Andris fiút.”
  • „Ha valakinek nem esett volna le eddig, hogy András 35 évesen miért szingli, az egész műsorban való szereplése tökéletesen rávilágít.”
  • „Lehet, hogy megjátssza az egészet, de azért ehhez kell egy alaptermészet, ami megengedi, hogy ország-világ előtt ennyire gonoszan lejárassa egy embertársát.”
  • „Nem tudjuk, Petra miket csinált, nem látunk mindent stb. Ez teljesen oké. De amit Andris csinál, és az, hogy ezt a tévében leadják, és teljesen normálisnak van beállítva, az rohadtul nem oké!”
  • „Ez eskü bántalmazás, ami itt folyik…”
  • „Besz@rok, hogy végighallgatták ezt a pszichológusok, és továbbra se szólnak Andrisra.”

– csak néhány nézői komment, amit véletlenszerűen válogattunk az internet bugyraiból. Ezek a megjegyzések is alátámasztják, hogy bár egyedül is remekül elboldogulsz, ha a bántalmazás határmezsgyéjén kell navigálnod, azért erősen fogják közben a kezed.

Minden beszólásnak, bántásnak, gázlángozásnak ugyanis elvileg hozzáértő pszichológusok is szem- és fültanúi, akik általában annyit tudnak ezek után kérdezni, hogy:

Andris, mit tegyen Petra, amitől neked majd jobb lesz?

A nevüket adják egy olyan műsorhoz, melynek szerkesztői azt üzenik, hogyha valaki bántalmazó kapcsolatban él, nem léphet ki belőle. Teszik mindezt rendkívül explicit módon: egy komplett részt szenteltek a „lehetőségnek”, hogy valaki abbahagyja ezt a kísérletet. De valamiért Petra mégsem szabadulhatott az őt állandóan szapuló férjétől.

Nagyon sajnáljuk Andris, hogy ilyen szörnyű nehézségeken kellett átmenned. Reméljük, már jobban érzed magad, és boldogan rázol kezet a téged minden percben segítő szakértőkkel és a műsor készítőivel most, hogy sikeresen megerősítettétek minden bántalmazott nő legnagyobb félelmét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top