nlc.hu
Szépüljünk
Így készül a Nők Lapja Café saját parfümje

Így készül a Nők Lapja Café saját parfümje

Parfümöt szeretne a Nők Lapja Café. Igazi vagány, bájos, dögös illatot, színeset, amilyenek mi is vagyunk, vagyis inkább az oldal maga. Ezért ellátogattunk Zólyomi Zsolthoz, Magyarország hivatalos "Orrához", hogy megnézzük, milyen, amikor egy illat megrendelésre, 100 százalékig személyre szabva készül.

Egy kis Deák téri szalonba kell elzarándokolnia annak, aki saját parfümöt akar. A Nők Lapja Café akart. Ehhez először is egy tesztet kell kitöltenünk: milyen illatokat, ízeket, italokat, koktélokat szeretünk, és melyek azok, amelyeket ki nem állhatunk. A showroomban nincsen erős, émelyítő illat, ami esetleg összezavarna minket.

– Ez a teszt arra kell, hogy az eleinte feszült ügyfelek kicsit elengedjék magukat, megnyugodjanak. Mire végzünk a kérdéssor kitöltésével, általában már nem annyira idegesek, hogy az a bőrükön is érződjön, és ez fontos. Ugyanis ahhoz, hogy tudjam, mi illik leginkább az adott illetőhöz, ismernem kell a bőre illatát – érvelt Zólyomi Zsolt.

Ki rendel saját parfümöt?

Itthon nem jellemző, hogy saját, személyre szabott parfümöt hordanának az emberek. A megrendelők nagy része külföldi, Zsolt most például Sir Roger Moore feleségének dolgozik (ő könnyed, virágos illatra vágyik). De az általa kreált úgynevezett ambiance parfüm található a Kogart Ház egyik kiállítótermében is.

A bőr megszagolása tehát elengedhetetlen, így aztán értelemszerűen nem viselhetünk magunkon semmilyen más illatot. A csuklón, a nyakon és a hason is jól lehet érezni azokat a saját illatmolekulákat, amelyekből a lelki és az egészségügyi állapotunkra következtet a szakértő. Persze egy „honlap illatánál” ez egészen máshogy működik, az Nők Lapja Café ugyanis nem kerül lelki válságba, nem eszik túl sok fokhagymát, sőt az emésztésére sem lehet panasza.

– Amíg egy létező személynél fontos kérdés, hogy a megrendelt illatot eszközként, vagy csupán kiegészítőként szeretné használni, addig egy honlap illata leginkább afféle szócső a világ felé, amin azt kiabálja: „Figyeljetek, ilyen vagyok én!” – magyarázza Zsolt –, ezért elengedhetetlen, hogy egy vállalat illatának meghatározásánál szerződésbe foglalják, hogy kik azok, aki szagolhatnak és dönthetnek, különben jön a fejetlenség.

Karalábét, azt ne!

Így készül az NLC saját parfümje Annyi az első találkozásnál kiderült, hogy az NLC nem szereti a kesernyés illatokat, utálja a karalábét, cserébe odavan a mojitóért,  a mandulás csókért és a pina coladáért. Miután ezen túl vagyunk, jöhetnek az illatminták, Zsolt egymás után mutogatja a parfümöket, mi pedig hol helyeselünk, hol pedig pfujolunk. Szóba sem jöhetnek a kesernyés illatok, de a nagyi gardróbjára emlékeztető parfümök is hamar elvéreznek.
– Hiába mondja valaki, hogy nem szereti a pacsulikat, egy laikusnak teljesen mást jelent ez a szó, mint egy szakértőnek. Nekem egy jó minőségű alapanyag, számára pedig egy túl nehéz, olcsó parfümöt jelent. Ha mintákat mutatok neki, akkor el tudja dönteni, hogy az adott illat tetszik-e vagy sem, én pedig egyre pontosabb képet kapok – mondja Zsolt.
A nagyjából másfél órás procedúra után kiderül, hogy körülbelül mire is vágyunk. Ehhez persze egy konkrét cég esetében elengedhetetlen, hogy legyen egy pontosan összeírt irányvonal, ami jelen esetben a honlapra jellemző. Ha ugyanis egy internetes oldal konzervatív értékeket vall, akkor nem jöhetnek szóba vagány, pimasz aromák. Ezek után kezdődhet a tényleges munka. A végeredményt nem tudjuk kivárni, hiszen az nagyjából egy-másfél évig tartana, de az tudható, hogy mi történik ezután.

Titkos laborban készül a skicc

Így készül az NLC saját parfümje Miután szaglásztunk és minket szaglásztak, Zsolt visszavonul a laboratóriumába, amelyet úgy kell elképzelni, mint a Helyszínelők valamelyik szupertitkos laborját. Tele fura üvegcsékkel, mérlegekkel, és persze hűtőkkel, amelyek milliókat érő illatokat rejtenek. Az asztalnál pedig ott ül a parfümőr, és elkezd csepegtetni és írni. Néhány csepp ámbra vagy pacsuli, aztán jöhetnek a citrusok, laikusok számára érthetetlen vegyületek, egymás után sorjában. Hogy hogyan kerül a parfümbe rokfort sajt és konyak? Mi sem értjük, de maga a végeredmény attól még tökéletes lehet… Különböző illatok készülnek egymás után, persze nem egyik percről a másikra.
– Egy parfüm elkészítéséhez ugyanis ugyanúgy szükség van ihletre, mint egy vers megírásához – mondja Zsolt, aki az első illatpróbára jó néhány úgynevezett skiccet csinál, általában 1-2 hónap alatt, amelyeket a megrendelőnek és persze a bőrének véleményeznie kell.

A következő találkozó után a mester egyre közelebb kerül ahhoz az illathoz, amely leginkább illik az ügyfélhez. Céges illat készítésekor itt jönne egy olyan fázis, amikor az NLC esetében olvasókon tesztelnénk a „félkész” illatokat, hiszen csak azért, mert 3-4 embernek tetszik, még nem jelenti azt, hogy 300-nak is fog. Ezek után készülhet el a parfüm pontos receptúrája, amely mellé a megrendelő egy üveg parfümöt kap, valamint olyan gyártók nevét, akik az összetétel alapján legyártják az utánpótlást. És hogy mindez mennyibe kerül? Az ár 5000 eurónál kezdődik, és a határ a csillagos ég. Előfordul ugyanis, hogy egy parfüm árát 3000 euróval is megdrágíthatja egy egyedi csomagolás, és az sem ritka, hogy a személyre szabott parfüm ára a 20-30 ezer eurót is eléri.

Az NLC illata

Így készül az NLC saját parfümje Mivel ténylegesen nem rendeltünk meg parfümöt, így Zsoltot rávettük arra, hogy rögtönözzön egy illatot számunkra, választva a boltban találhatóak közül. A parfümőr választása egy Juliette Has a Gun illatra, a Citizen Queenre esett, amelyet néhány vállalkozó szellemű munkatárssal meg is szagoltattunk.

Zólyom Zsolt szerint az NLC illata magában foglalja a szilvakompót, az eltört rúzs és a mandulapor illatát. Nőies, bátor és innovatív illat. Ezek után kíváncsiak voltunk, hogy laikus tesztelőink mit éreznek. Íme:

 „Nekem egy 18. századi párizsi mulató illatát idézi, nagyon bohém, olyan igazi »tolakodó«, púderes illat, ami egész nap benne marad az orrodban.”

„Ennek a parfümnek olyan illata van, mint amikor a barátnőm fürdetés után bepúderozza hintőporral a fiát, az ő bőrének van ilyen illata.”

„Nekem első szaglásra nagyon beütött, fűszeres, erős illata megcsapta az orromat.

Utána éreztem meg az édeskés fanyarságot, kicsit olyan, mintha egy cukorkaboltban járnék, ahol mindenféle színben és ízben megtalálhatóak az édességek. Tiszta Willy Wonka.”

„Telt, érett illat, némi virágbeütéssel. Nekem leginkább késő ősz, de megspékelve extravaganciával.”

„Nehéz, de nem tolakodóan édes illat, ami első szippantásra a púder és a szappan finom keveréke. Egy érett, elegáns, okos és stílusos nővel kapcsolom össze, aki nemcsak megjelenésével, de illatával is mély nyomot hagy a szaglóreceptorokban. Egy gyermekkori emlék ugrott be, az illat picit olyan, mint édesanyám első Chanel Nr. 5-je, amit még Amerikából hoztak neki, és én magamra borítottam 4 évesen.”

„őszi avar, de nem nedves, hanem száraz, zörgős, ahogy süti a nap
zöldalma-torta citromhéj-reszelékkel
friss, dinamikus
vizes haj frissen mosva, megtörölve
vattacukor a ligetben
szappan
mindenképpen világoszöld illat.”

„Édes, virágos, érett.”

„Mézes, elegáns, karakteres, tekintélyes, lágy.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top