nlc.hu
Szex
Tiszteljük a válás intézményét!

Tiszteljük a válás intézményét!

Jól válni ugyanúgy mûvészet, mint jól házasodni, és ez nem azt jelenti, hogy váláskor lelépünk a szerzett javak nagyobbik részével, és érzelmileg is lenullázuk a másikat. Pedig sokaknak ez az aktus lényege.

Ötvenhez közeledő János barátom gondolt egyet, és beleszerelmesedett egy harminc körüli lakberendezőbe. Beadta a válókeresetet, kivásárolta nejét a családi káeftéből, és új kedvesével megpróbált tovahajókázni a boldogság tengerén, ám váratlan nehézségek merültek fel. Henriett, a dobott nej hadjáratba kezdett ellene: befeketítette közös barátaik előtt, és János több üzletét is meghiúsította, mert miután névtelenül följelentette az APEH-nél, azt terjesztette a cégéről, hogy csődközelbe került. A küzdelem két éve folyik. Henriett eredeti célját egyelőre nem tudta elérni, a „fiatalok” kapcsolata nem ment tönkre áskálódásai miatt, de jó néhány álmatlan éjszakát sikerült okoznia, és Jánosnak sok munkájába került, amíg rendezni tudta magán- és üzleti ügyeit. A harcnak pedig még nincs vége.

Kati és Imre válása után a férfi volt az, aki nem tudott belenyugodni a történtekbe. Telefonokkal, levelekkel zaklatta volt feleségét, egyszer annak új partnerét is inzultálta, kislányukat pedig megpróbálta érzelmileg elszakítani az édesanyjától. A végén az új család az ország másik végébe költözött, ahová Imre már nem követte őket, mert a munkája addigi lakhelyéhez kötötte.
Hasonló történetekből szép csokor gyűjthető, ha egy nagyobb buliban valaki bedobja a válás témáját. Tönkrement házasságnak pocsék válás a vége – legyinthetnénk, pedig ez nem törvényszerű. Példa erre a két elromlott házasságom után abszolvált két válásom. A második sikeredett igazán jól, az elsőnél még mindketten túl fiatalok voltunk, és kedves exnejem annyira szerelmes volt új társába, hogy nem maradt energiája arra, hogy irántam bármilyen pozitív vagy negatív érzelmeket tápláljon. Kárpótlásul volt anyósommal és apósommal vagyok jóban azóta is, úgyszólván saját gyermeküknek tekintenek, aki kicsit kockafejű, kicsit ütődött ugyan, de éppen ezért szeretik.

A szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a derűs, mindkét fél számára maradandóan kellemes élményt nyújtó váláshoz néhány alapvető feltételnek mindenképpen teljesülnie kell. Először is szükséges, hogy a leendő exek kellően érett személyiségek legyenek egy ilyen lépés megtételéhez – no nem minden tekintetben (jól is néznék ki), csak annyira, hogy ezt a komoly változást közösen, önmaguk és egymás marcangolása nélkül tudják átvészelni. Eltávolodás közben figyeljünk minden apró mozzanatra, mert sok újat tanulhatunk meg magunkról, és új oldaláról ismerhetjük meg a másikat is, hiszen megváltozott optikán át nézünk egymásra. Így lehet a volt feleségből igazi barát, aki előtt nem kell titkolnunk hibáinkat, és megbecsüli erényeinket, hiszen már érdek nélkül közeledhetünk egymáshoz.

A jó váláshoz kell még sok-sok (ön)irónia és nagyvonalúság is, mert minél többet engedünk el, annál kevesebb keserűség nélkül kezdhetünk új életet. Az elengedés érzelmileg és anyagilag egyaránt értendő, tehát ha mást szeret, hadd menjen (majd rájön…), és hadd vigye a tévét meg az egyik macskát is. Ráadásul cserébe ugyanilyen elegáns bánásmódot várhatunk el a másiktól.
Válás közben ébredtem rá továbbá arra, hogy az általam korábban olyannyira utált sanzonok mennyi életbölcsességet tartalmaznak. Vö. csak a szépre emlékezem…, valamint „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.”
Ha nem lenne rossz ómen és ízléstelen konklúzió, azt mondhatnám, hogy örömmel és bizakodva tekintek következő válásom elé…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top