Szerelemre klikkelve

A világháló az egyetlen hely, ahol valóságos kánaánra bukkanhatnak a társra vágyók…

Hatalmas gordiuszi csomóvá duzzadt a kérdés, miszerint hol és miképp ismerkedhetünk manapság. A világ rohan, a mások okozta sebek önértékelési válságokat szülnek, a túl félénkek és a túl rámenősek tábora mellett ott vannak azok a régi értékek pártolói, akik az erősebbik nemtől várják a kezdeményezést.

Kapóra jöttek tehát az ezredforduló tájékán felbukkanó internetes társkereső szolgáltatások, amelyek gyarapodása máig nem ért véget. Kezdetben még ciki számba ment a világhálón pasizni/csajozni, de a kétkedő megítélés már a múlté, hiszen egyre többen próbálnak szerencsét a netes randizónában.
A kísérletező kedvűek hamar rádöbbentek, hogy ez az egyetlen hely, ahol valóságos kánaánra bukkanhatnak a társra vágyók. Vagy mégsem?


Biztos módszer?

Azt gondolhatnánk, hogy a több tízezer regisztrált között mindenki megtalálhatja a párját. Elvileg így is van, ám egyvalamit hajlamosak vagyunk elfelejteni: csak egy darabig biztosít védőhálót az internet, utána bizony ki kell lépni a rivaldafénybe, megmutatni, kik vagyunk, és mindent bevetni a másik meghódítása érdekében. Innentől kezdve pedig pontosan úgy zajlik minden, mintha a strandon, egy buliban vagy az utcán történt volna az egymásra kattanás. De előtte és utána is sok a buktató, no és szükségünk lesz nagy adag szerencsére, valamint még nagyobb adag ön- és emberismeretre. Ezek ugyanis nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy felismerjük, kire vágyunk és kit tehetünk boldoggá. Szerencsés esetben ez egy és ugyanaz a személy.
Lássuk, mely pontokon vérzik el sok alakuló netes románc:

Unod a sablonos csajozós dumákat? Kíváncsi vagy arra a több 10 000 pasira, akik valóban társat keresnek, intelligensek és vonzóak? Látogass el a Nők Lapja Cafe Párkeresőjébe! Klikk ide!

Ha magunkkal sem vagyunk tisztában…

Nem minden időpont és élethelyzet alkalmas arra, hogy őszintén nyitni tudjunk egy másik ember felé. Ha a múlt még gyakran felzaklat (gyakran sóhajtozol az ex után, netán kettőig sem látsz a dühtől, ha csak a nevét hallod), vagy levegőt venni sincs időd, annyit dolgozol, akkor végig kell gondolnod, milyen távol vagy még attól, hogy készen állj egy új kapcsolatra. Az egyedüllét gyakran építőbb, mint a hiábavaló keresgélés vagy az értelmetlen szélmalomharc.

Valószínűleg egyébként sokkal kevesebb csalódás lenne, ha többen vállalnák fel a tényt, hogy pillanatnyilag nem képesek komoly kapcsolat kialakítására, és csak a szusszanásnyi közökre keresnek valakit, akivel jól érezhetik magukat. Így nem akadnának azok sem a hálójukba, akik ennél többre vágynak, és akik a velük való találkozást később személyes kudarcként könyvelik el.







Pszeudo-plakátfiúk

Kép nélkül ma már aligha jut valaki egyről a kettőre az arcok rengetegében, bár ezek a fotók gyakran tévutakra vezetnek. Van, aki felpakolja élete legjobb fotóját, ami már az ő fejében is emlékfoszlány csupán, másnak meg egyszerűen nincs jó fényképarca, így kár ez alapján megítélni a külső adottságait. No és könnyű átesni a ló túloldalára is. Tény, hogy roppant hízelgő egy Brad Pitt-hasonmással e-mailezgetni, de nem gyanús az, hogy egy ilyen fiúnak virtuálisan kell kutakodnia?

Esküszöm, Brad Pitt és Kásás Tamás reinkarnációja vagyok…

Egy barátnőmmel fordult elő nemrég, hogy vad chatelésbe bonyolódott egy megnyerő ifjúval. Külső szemlélőként többen gyanút fogtunk. Néztük hosszasan a fotót, ami olyan volt, mintha egy szép, színes katalógusból vágták volna ki. A képen egy hihetetlenül kék szemű és hihetetlenül kidolgozott felsőtestű, filmsztár kinézetű fiatalember ácsorgott egy koszos műhely közepén. Sajnos a mesebeli herceg sosem elevenedett meg a barátnőm előtt, inkább felszívódott két lefixált chatelés között. Mondhatnánk úgy is, hogy túl szép volt, hogy igaz(i) legyen.

Másrészt tudvalevőleges, hogy ha egy pasi sármja olyan erős, hogy már a monitor is beleremeg, és még valódi társkereső is ráadásul (és nem egy svéd honlapról szedték le a fotóját), az esetek nagyon nagy részében hasonló kaliberű barátnőt keres magának. Itt lép ismét színre az önismeret: hiszen egy találkozás akkor lesz igazán sikeres, ha az igények jól fedik egymást.


Ne ítélj elsőre!

Ha a levelek és a hosszas telefonbeszélgetések után azon kaptad magad, hogy folyton ő jár a fejedben, aztán a személyes találkozás során mégiscsak meginogsz a tekintetben, hogy összeilletek-e, ne habozz második esélyt adni. Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy az első randi kínos terület, ilyenkor még csak puhatolózunk és feszengünk, miközben szeretnénk a legjobb formánkat hozni. Ha ilyenkor elmaradnak a pillangók és viharos sebességgel száll fel a rózsaszínű köd, az könnyen betudható a túlzott igyekezet okozta stressznek. Amennyiben viszont a második randi sem hoz lázba, akkor marad a barátság. Ha mindketten úgy akarjátok…






Túlszőtt ábrándok

A levelezés és a chatelés során egy ismeretlent próbálunk megnyerni magunknak a gondolataink, reakciónk által. Mindez azonban még nem tekinthető ismeretségnek! Sokan ott hibázzák el, hogy gondolatban túl nagyot ugranak, és már az oltár elé képzelik magukat a még sosem látott levelezőpartner oldalán.

Az izgalmas idegent hajlamosak vagyunk mindenféle ideálokhoz és ábrándokhoz kötni, amelyeknek – ha tetszik, ha nem – a valóságban híján van. Ezért sem érdemes hosszú hetekig, hónapokig kerülgetni a forró kását. Minél előbb sor kerül a találkozásra, annál jobb! Előtte azonban érdemes betartani a levelezés/chatelés-telefonbeszélgetés-személyes találkozás sorrendet! A hangja, a hanghordozása is árulkodó lehet. 


Duzzogni kár

Sokszor türelmetlenek vagyunk, és mindent azonnal akarunk. Az első találkozások alkalmával hajlunk arra, hogy a kedvező jeleket elefánt nagyságúra fújjuk, mert annyira vágyunk már egy kapcsolatra. A másik azonban megijedhet a terveinktől vagy a vehemenciánktól, és visszavonulót fújhat. Kiderülhet az is, hogy több jelölt közül végül nem ránk esett a választása.

Pedig ha látnál…

A legrosszabb, amit tehetsz, ha hagyod, hogy eluralkodjon rajtad a sértődöttség. Biztos, hogy megéri a bánkódást az a férfi, aki csak félig tette be a lábát az életedbe? Ha megadod magad a duzzogásnak, és az egész világot hibásnak kiáltod ki, képtelen leszel továbblépni, és kellő nyitottsággal belevetni magad a párkeresésbe. A kudarcok után ne büntesd, hanem inkább jutalmazd meg magad! Fordíts néhány napig extra figyelmet a lelki renoválásodra! Habzsold az életet a magad módján, áldozz olyan elfoglaltságok oltárán, amelyeknek szívesen hódolsz. Ne sajnálj semmit magadtól!






Felesleges kibúvók

Mi, nők nagyon is hajlunk a túlengedékenységre. Vagyis ha közel engedünk magunkhoz valakit, gyakran vetemedünk arra, hogy újabb és újabb kibúvókat, mentségeket keresünk neki, akármilyen nagy bakot is lő. Pedig mi várható attól a férfitól, aki elfelejt elmenni a megbeszélt találkára, és még egy telefont sem ereszt meg előtte vagy utána? Persze közbeszólhatnak olyan események, amelyek megbolygatják a napirendjét, de a mobiltelefonok világában nincs információ, amely ne érhetne célt.

Nagyjából ugyanez helyezhető érvénybe akkor, amikor ígérete ellenére (a sajnos rémesen hangzó „Majd hívlak!”-ra gondolok) napok, sőt hetek múlva sem jelentkezik. Mert ha akarna, tudna. Úgyhogy ne keress neki mentségeket, inkább válaszd a büszkeséget és az önérzetességet! Sok-sok hal úszkál még a vízben…


Túl korán feladni

Gyakorlat teszi a mestert! Talán furcsán hangzik, de a randizáshoz sem árt megszerezni bizonyos lelki állóképességet és gyakorlatot. Minél különfélébb férfiak keresztezik az utadat, annál jobban kikristályosodik majd, milyen férfira van (no és milyenre nincs) szükséged. Ehhez azonban ügyelned kell arra, hogy érzelmileg ne lovald bele magad túlságosan a kísérletezésbe, mert csak kívülről szemlélve leszel képes kellemes tapasztalatként visszatekinteni korábbi találkozásaidra. Ha viszont az első mellényúlásokat követően bedobod a törülközőt, csak a keserűség lesz az, ami megragad az emlékezetedben.

„Önmagam lehettem” Viktória (28) ma már nem keresgél a világhálón, de állítja, sokkal több jó, mint rossz tapasztalattal gazdagodott. Jelenlegi párját is így ismerte meg, de egyébként is szerencsésnek mondja magát a vakrandik tekintetében. Arról faggattam, mit vetett be a siker érdekében?

„Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk saját magunkkal, és ne vegyük túl komolyan az egészet. Én sosem vártam el egy ismeretlen fiútól, hogy rögtön vacsorázni vigyen, laza sétával indítottunk. Néha a kutyámat is magammal vittem, és kényelmes cuccba bújtam, ami nem feltétlenül volt dögös, viszont teljesen önmagam lehettem, és sokkal természetesebben is viselkedtem, mint ha egy asztal két oldalán feszengtünk volna. A hosszú levelezgetésben nem hiszek, szerintem érdemes gyorsan megnézni egymást. Az agyonszervezés egyébként is szorongást szül, ráadásul a személyes találkozással indul a valódi időszámítás. Fontos a humorérzék és az eredetiség, a görcsösség viszont nem hat jól egy bimbózó kapcsolatra. Kezdetben maximálisan meg kell hagyni a férfinak a kezdményező szerepet, hadd érezze, hogy a gyeplő az ő kezében van. Biztatni persze szabad, sőt kell is! Egy jól sikerült randi után mindig gyorsan jön az újabb telefon, és az az igazi, ha máris felmerül az újabb találkozó lehetősége is. Ilyenkor felesleges játszani a megközelíthetetlen dámát, ha szeretnénk jobban megismerni, esélyt kell adni a folytatásra. Persze én is belebotlottam néhány igazi ragadozóba. De hamar rájöttem, hogy ebben a stádiumban még nem szabad eljátszani a hattyú halálát, sem kacifántosabbnál kacifántosabb elméletet gyártani magunknak arról, miért alakultak így a dolgok. Sajnos számolni kell azzal, hogy ha egy pasinak továbbállhatnékja van, akkor gyűlölvén a kínos szituációkat, szó nélkül fog eltűnni az életünkből.”