Egy diéta – két szemszögbõl

Malacka születik

Bakos Zsuzsanna

A nő:
Az egész abban a rosszul megvilágított próbafülkében kezdődött. Egyébként meg mindenről azok a divatcégek tehetnek, akik akkora M-es méretet gyártanak, hogy egy alulfejlett tinédzsernek is dicséretére válna belepréselni magát. Én sem riadtam meg az első akadálytól, elszántan próbáltam begombolni a kinézett szűk fazonú nadrágot. Kár volt. Makacsul kitüremkedett belőle a derekamat körülölelő pihe-puha úszógumicska, amit én eddig nagyvonalúan bébihájként emlegettem. Nem ez volt az egyetlen hiba, amit elkövettem. Nem kellett volna a pasimat is elcipelni vásárolni, mert sejthettem volna, hogy negyedóra múltán látványosan demonstrálni fog a boltról boltra vándorlás ellen. Ez még belefért volna, ha én is belefértem volna abba a csinos szűk nadrágba. Ám a próbafülkében folytatott küzdelem aztán felrakta az i-re a pontot, amikor az én kedvesem ekképpen szólott (felhívnám a figyelmet a megszólításra): „Malacka, mintha kicsit kigömbölyödtél volna, nem?” És ekkor – mint sok éve a Helia-D-reklámban – a pláza elkezdett darabjaira válni és összeomlani körülöttem.

Tokaji Zsolt

A férfi:
Már az elején sejtettem… Mit sejtettem? Biztos voltam benne, hogy ez a közös vásárlás megint katasztrófába torkollik. De hát könyörgöm, ő is pontosan tudja, hogy mindössze tíz percre vagyok kalibrálva egy ilyen ruhaüzletben. El nem tudom képzelni, és még soha senki nem tudta megmagyarázni nekem, mit lehet annyit vacakolni a próbafülkében. Tudom a méretemet, ismerem az ízlésemet, megveszem a ruhát, ha meg otthon mégsem tetszik, visszaviszem kicserélni. Hát nem?

De minek próbálgatni, és leginkább miért úgy kell, hogy a végletekig próbára tegyük a pasik türelmét? Az első öt percben még higgadtan, nyugodtan ácsorgok, tíz perc után azonban már nem bírom tovább. Szívem csücske meg csak térül-fordul a ruhákkal, és izgatottan dugdossa a fejét a függöny mögül, hogy vessek már rá egy pillantást. Minek? A végén úgyis azt veszi meg, ami neki tetszik. Isten őrizz, hogy ilyenkor bármi építő jellegű észrevételt, ne adj’ isten, kritikát mondjunk… Én megfeledkeztem erről az aranyszabályról. Malacka annak rendje s módja szerint be is rágott…

Ki ez a luvnya a frizsiderajtón?

A Nők Lapja Cafe csapata egy rendhagyó akció keretében kipróbálja a legnépszerűbb fogyasztókezeléseket Kíváncsi vagy az eredményekre?

Body wrapping – tekercselés » Fogyasztómasszázs » Francia fogyi » Fülre fel! » Fogyás méregtelenítéssel » Elektropolízis »

A nő:
Már hazafelé az autóban éreztem – miközben a pasim kétpercenként megkérdezte, hogy most tulajdonképpen mi bajom van –, hogy ez így nem mehet tovább. Vége a késő esti nassolásoknak, holnaptól egy új korszak veszi kezdetét. Hadat üzenek a hájnak és a löttyedt kötőszöveteknek. Este átnéztem az otthon felhalmozott, egészséges életmódot hirdető magazinokat, kitépkedtem a recepteket és a tornagyakorlatokat. Az egyik cikkben azt írták, rakjunk ki a hűtőszekrényre egy olyan fotót magunkról, ahol remekül festünk. Ki is raktam egy 14 éves kori fényképemet, amikor még balettoztam, és a mellem sem volt ekkora. A pasim este ment ki egy sörért, és bekiabált a szobába: „Te, ki ez a luvnya a frizsiderajtón?”

A férfi:
Hiába kérdezgettem, szóra sem méltatott. Valamit biztosan értenem, látnom kellene, de őszintén bevallom, ez az egész rohadtul fáraszt. Ha valami baja van, mondja meg egyenesen. Az is biztos valami célzás akar lenni, hogy este, amikor nyúlok a hűtőbe a sörömért, valami idegen csaj képe mered rám az ajtóról. Kicsit kényszeredett a mosolya, és úgy fest, mint Cindy Lauper és a korai Britney Spears összeklónozva… A célzást viszont, esküszöm, nem értettem. Rákérdeztem… Bár ne tettem volna. A dermesztően mosolygó partvisnyél az én Malackám volt 14 évesen… Újabb durca. És akkor most mi van?

Megint fogyókúra?!

A nő:
Másnap csatlakoztam egy internetes társasághoz, akik együtt vágtak neki a fogyásnak. Ajánlottak néhány DVD-t, amikre otthon is tornázhatok. Ennek nagyon örültem, mert a fitnesztermek leszálkásított közönségének sorában edzeni olyan lenne számomra, mintha én volnék Gulliver Liliputban.
A pasim – talán életében először – elment bevásárolni. Éppen ma, amikor a tudományosan megtervezett diétámba belevágnék. És mikkel jött haza? Zsíros sajtokkal, több doboz jégkrémmel, fehér kenyérrel, téliszalámival, cukros kólával. Kérdem én: mi az, amit ehetek ebből? Semmit! Ő meg csak néz rám, hogy most mit rinyálok, amikor ő kímélni akar engem a megterhelő fogyókúra alatt, és bevásárol. Nagy duzzogva elcaplattam ásványvízért, kefirért, teljes kiőrlésű buciért meg almáért.

A férfi:
Többször elhatároztam, hogy nem is fogok belemenni ebbe a mókuskerékbe, de hát már csak ilyenek vagyunk mi, férfiak. Egyszerűen nem tudom elviselni, ha életem párja mellettem durcog vagy boldogtalan. Egy jó kis könnyű vacsi – semmi komoly főzőcske, csak laza szalámis szendvics meg egy kis jégkrém helyrehozza a közérzetét. Gondoltam. Aztán mikor nagy büszkén sorolom neki, hogy mit vadásztam, döbbenten mered rám, és felháborodva kérdi, hogy mit ehet ő ebből? Szóval megint fogyókúra? Gondolhattam volna… Ezek szerint borzalmas hetek várnak rám… Nem kell annyira hazasietnem a munkából. Meg majd a Mekiben eszem egyedül… Mert hát, ugye, így nem olyan nagy a kísértés neki sem.

Meccs vagy torna?

A nő:
Igazán büszke vagyok magamra, mert egész nap kihúztam almán és kefiren. Na jó, lecsúszott pár Korpovit keksz is, csak hogy ne korogjon olyan hangosan a gyomrom. Estére már kopogott a szemem az éhségtől, próbáltam titkokban falatozni a pasim téliszalámijából és zsíros sajtjából, de szerintem észrevette. Utána indítványoztam, hogy eltelepülhetne a tévé elől, mert tornáznom kell. Igenis kell, különben életem végéig Malackának szólíthat.

Közölte, hogy márpedig én nem fogok most ugrálni a képernyő előtt, mert jönnek a Satyáék, és ők bizony meccset fognak nézni. Így végül befóliáztam magam (komolyan, magamra tekertem egy komplett tekercset!), és elindultam futni. Kicsit nehezen tudtam mozogni a zörgő fóliától, de úgy két kilométert azért sikerült megtennem. Mikor holtizzadtan hazaestem, a Satya meg a többiek úgy bámultak rám a kanapéról, mintha komolyan sajnálnának. Bár azt hiszem, a sajnálat igazából nem nekem szólt…

A férfi:
Malacka egész nap alig evett valamit, de azt olyan hosszan és részletesen sorolta, mintha egy harminchat fogásos fejedelmi menüt falatozott volna végig. Arra meg rá nem tudok jönni, hogy vajon hogyan képzelte, hogy a Milan-meccs helyett majd az örökké éhesen kornyadozó, valószerűtlen mosolyú Rubint Rékát fogom nézni. Majd dühösen fóliába csavarta magát, és elindult futni, vagy mi… Ijesztő volt, pont mint a Múmia című filmben… Satya is mondta, hogy ez talán túlzás, pedig a nője mellett már ő is átélt egy-két dolgot…

Egyszemélyes vagy kétszemélyes?

 

A nő:
Az egyik újságban azt olvastam, hogy jó, ha a környezetünkkel tudatjuk a fogyási szándékunkat, mert ez segíthet abban, hogy kitartsunk az elhatározásunk mellett. A legrosszabb az egészben, hogy nem ehetek csokit, ami mindig is a gyengém volt. Otthon a hűtőt teleraktam mindenféle egészséges harapnivalóval, amire a pasim eléggé húzta a száját, és azóta szerintem kétszer ebédel a munkahelyén. Úgy a harmadik napon történt, hogy este a számítógép mellé kirakott magának egy doboz csokis kekszet. „Azt akarod, hogy kísértésbe essem?” – rivalltam rá. Na, erre ő közölte, hogy úgy tudta, a fogyókúrám egyszemélyes.

Ezt más területeken is érezteti velem. Fittyet hányva a diétámra, két pofára eszi a kukoricát nacsosszal és sajtos szósszal (jaj, a kedvencem…) a moziban, este tízkor palacsintát süt magának, és futni sem hajlandó velem. Múltkor, mondjuk, velem tartott a helyi fitneszbe. Azt képzelte, hogy nagyon kigyúrt legény, mert egy olyan tipikus izompólóban nyomult, pedig inkább édes kis pálcikaembernek látszott az igazán body buildingre termett férfiak között. Ráadásul többször rajtakaptam, amint a szálkás bigéken legelteti a szemét. A végén csak annyit jegyzett meg, hogy egész bejön neki ez az edzésdolog. Na persze…







A férfi:
Elérkeztünk ahhoz a fázishoz, amire számítottam ugyan, de a legkevésbé sem vártam. „Fogyókúrázzunk együtt!” Tudom ám, hogy nem a szépen cseperedő pocakommal van baja, csak azt hiszi, hogy ha én is gyötröm magam, neki is könnyebben fog menni. Hát ez hülyeség! Képtelennek érzem magam, hogy azon a fűrészporból és kanárieledelből kombinált izén éljek, mint ő… Futni sem fogok. Az is hülyeség. Politikusok szoktak futni, én meg, ugye, nem vagyok politikus. És különben is, a futás merevít. De hát mit ért ő ehhez!

Ám valami engedményt csak kellett tennem, a nem is oly szelíd erőszak hatására. Megígértem, hogy lemegyek vele a fitneszterembe. Az menni fog, abban jó vagyok. Felvettem a Satyától ajándékba kapott pólómat, amire az van írva: „Ez nem sörhas, hanem a szexgép üzemanyagtartálya.” Szerintem poénos. Ő viszont majd megölt a tekintetével, de azért nem szólt. Próbáltam neki magyarázni, hogy miben áll a szériázás lényege, de mit ért ő a testépítéshez? Lát egy gépet, nekiesik, jól kiizzad, aztán fut egy másikhoz… Ezt nem így kell csinálni! Ő meg jön nekem ezekkel a felfújt, izomagyú fazonokkal. Hiába mutogatja őket! Szteroiddal könnyű!

Ellenséges hamburger

A nő:
Bejelentkeztem fogyasztókezelésre. Mindent a szent cél érdekében! Emberem szerint csupán pénzkidobás az egész, és jól nézek ki úgy, ahogy vagyok. Haha. Nyögte volna ki ezt akkor, amikor lemalackázott a próbafülkében. Amúgy azt hiszem, tényleg leadhattam 1-2 kilót. Csak az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot, időnként minden ok nélkül elsírom magam. A minap például vendégek jöttek, és sütit kellett sütnöm. Suttyomban kiskanállal habzsoltam a tésztáját, miközben bűntudatosan pillogtam a frizsiderajtóra kirakott 14 éves kori énemre. Nem igazság, hogy egyik diéta keretébe sem fér bele a korlátlan szénhidrátfogyasztás!

Azért volt egy sikerélményem is. Elmentünk egy gyorsétterembe, ahol fogyókúrázói méltósággal böktem rá a salátára, és szemrebbenés nélkül asszisztáltam végig, ahogy emberem dupla hamburgert habzsol sült krumplival. Közben – ahogy a lányok javasolták a fórumon – azt hajtogattam magamban: „A hamburger rossz, a hamburger ellenség.”

A férfi:
Már egy hete nem lehet Malackának szólítani. Nagyon koncentrálok, hogy el ne szóljam magam. Ha ő ettől vékonyabbnak érzi magát. Én mindenesetre már fogyok. Anyagilag mindenképpen. Minden második fogyasztókezelése az én ajándékom. Aranyszívem van. Ja, azt sem szabad mondanom, hogy istenemre, én tényleg így imádom őt, ahogy van… Ettől kiborul… Együtt sem mehetünk sehova, mert az is zavarja, hogy én eszem. Ha közös programra vágyom, mehetünk a fitneszterembe… Meg aztán én sem vagyok egy érzéketlen barom. Valahogy úgy vagyok összerakva, hogy nem csúszik olyan jóízűen a falat, ha látom, hogy mindeközben szívem csücske kedélybetegen tologatja a salátának nevezett leveleket… szigorúan öntet nélkül…

Éljen az új karosszéria!

A nő:

Azt hiszem, emberemet hatalmába kerítette a Globális Bűntudat. Emellett azon kesereg, hogy lassan nem lesz mit fogni rajtam. Kár is lenne most feladni, amikor már az ő agya is átállt arra, hogy kizárólag light feliratú élelmiszereket hurcol haza, és a piacon is igazi profihoz mérten válogatja össze a kedvenc salátáimhoz valókat. Mert amióta tényleg beálltam a diétázók kemény magjába – értsd: heti három edzés, csökkentett szénhidrátbevitel, light kóla, light tej, light joghurt, fehér hús, párolt zöldség, bubimentes ásványvíz literszámra –, kezdi komolyan venni a karosszériaátalakításomat. Azt hiszem, már nem bánja annyira, hogy három héttel ezelőtt lemalackázott, azt viszont annál inkább, hogy nem bízott bennem. Múltkor, mikor kicsit tovább időztem a mellékhelyiségben, aggódva kérdezte, hogy ugye nem lettem bulimiás? Ami pedig a nadrágot illeti, a minap újra felpróbáltam. Már nem is tetszik annyira…

A férfi:
Satya szerint megalkuvó vagyok. Szó sincs róla… Láttam rajta, hogy igyekszik eltitkolni az irigységét, amikor megmutattam neki, hogy amióta makro, bio, light üzemmódban kényszerülök élni, két lyukkal beljebb kell húznom az övemet. Szóval van ebben valami. A praktikus oldala, hogy nem kell a pocit eligazítani, mielőtt lehajolok bekötni a cipőmet. Meg aztán pszichésen is stimulálva vagyok… Amikor láttam, hogy a kigyúrt, izomagyú csókák nyálcsorgatva mustrálgatják az én Malackámat – akiről már csak én tudtam, hogy valaha Malacka volt –, és szemmel láthatóan ez az én Malackámat elégedettséggel töltötte el, na, akkor igen nagy lett bennem az elszánás…

Szólj hozzá a következő témákhoz! 1. Lehetséges egyszerre két férfit szeretni? Mi segítheti a választást? Ha jártál már ebben a cipőben, és úgy érzed, mások is okulhatnak a történetedből, oszd meg velem! 2. Előfordult már Veled, hogy új életet leheltél a kihűlő félben lévő kapcsolatodba? Írd meg nekem, milyen mentőakciót hajtottál végre, vagyis mit tettél a kapcsolatod megmentése érdekében! A leveleket ide várom: zs.bakos@sanomabp.hu