nlc.hu
Sztárok
Gwyneth Paltrow újra babát vár?

Gwyneth Paltrow újra babát vár?

Az amerikai sajtó legújabban arról spekulál, hogy Gwyneth Paltrow ismét gyermeket vár. Ha pedig ez így van, akkor bizony az Oscar-díjas színésznő nagy visszatérése egyelőre várat magára.

Nem olyan régen azt nyilatkozta, hogy szívesen esne ismét teherbe, jóllehet volt szó korábban az örökbefogadásról is. Egy újabb terhességgel a színésznő adózna 2002-ben, rákbetegségben elhunyt édesapja emlékének is. „Az édesapám egyszer azt mondta nekem, hogy az egyetlen, amit az életében megbánt, hogy csak két gyermeke született, és nem több.”

A színésznőnek és párjának, Chris Martinnak eddig két gyermeke született: egy kislány, Apple és egy kisfiú, Moses. Bár a párról folyamatosan keringenek olyan pletykák is, melyek szerint a szakítás szélén állnak, más források szerint, a harmadik baba után nem zárják ki az örökbefogadást sem.

Kérdés, hogy ha a hír igaz, a színésznő mennyire fog megbirkózni egyedül a terhességgel, majd a három gyerkőccel, miközben párja folyamatosan turnézik a zenekarral. A Coldplay ugyanis június közepén mutatta be új nagylemezét Viva la Vida Or Death And All His Friends címmel, melyet szeptember 23-án Budapesten is bemutatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top