nlc.hu
Sztárok
Keleti Györgyi babát vár?

Keleti Györgyi babát vár?

Györgyi elmondta, sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem fogja a hírt, sőt ha igaz volna az állítás, babonából abban az esetben sem nyilatkozna arról nyilvánosan.

Valkó Eszter és Keleti Györgyi
Valkó Eszter és Keleti Györgyi

Szerelmi életéről azonban boldogan mesélt a Cool TV műsorvezetőinek, hiszen már egy ideje stabil, boldog párkapcsolatban él kedvesével, Attilával, aki éppen olyan számára, ahogyan a nagy Őt elképzelte:
– Nagyon sok jó tulajdonsága van. Figyelmes, a tenyerén hordoz, vagyis pontosan olyan, amilyennek egy igazi férfinak lennie kell.

A nagy idill ellenére egyelőre nem került szóba az esküvő. Györgyi bevallotta, fiatalon, csupán tizennyolc éves korában köttetett, valamint későbbi, nyolc évig tartó házassága után sokkal megfontoltabb és óvatosabb, ezért egyelőre nem terveznek eljegyzést és menyegzőt.

Végül kiderült, ami a gyermekvállalást illeti, Györgyi – ha eljön az ideje – biztosan tökéletes anya lesz, hiszen már most is profi a pelenkázás és az etetés terén.

(Cool TV)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top