A világ legjobb női mágusának választott művésznő több évtizede varázsolja el a közönséget trükkjeivel. Anikó életfilozófiája szerint a szemfényvesztésnek csak a bűvészprodukciókban van helye, ezért a celebdömping idején inkább lemond a sztárságról.
– A múlt héten Bangó Margit volt a Sztárváltó vendége, aki azt kérdezte Öntől, hogyan tudta ilyen sokáig megőrizni a sztárságát.
– Nem tartom magam sztárnak, mert elcsépelt lett ez a kifejezés. A sztárság másról szól manapság, mint azelőtt. Kreáltunk egy olyan műfajt, amely mögött nincs minden esetben valódi érték. Nem szabad összetéveszteni az ambíciót a tehetséggel! Ezért ódzkodom a sztár szótól, remélem, engem inkább az érdekes emberek közé sorolnak. Azt hiszem, az a titka egy hosszú, sikeres karriernek, hogy az ember mindig önmagát adja. Sosem éreztem egyébként, hogy emberfeletti energiákat öltem volna a pályámba. Hiszem, hogy az igazi tehetség mindig könnyen nyilvánul meg.
– „Szemfényveszteni lehet a színpadon, hazudni azonban nem” – mondta egy interjúban. Vonatkozik ez a megállapítás az életre is?
– Léteznek kegyes hazugságok, de természetesen ennek megvannak a határai. Ha az ember valódi életet akar élni, akkor ugyanúgy, mint a színpadon, az életben sincs helye a hazugságnak. Az ugyanis nem más, mint önbecsapás. Ha másnak hazudok, magamnak is hazudok, hiszen egy álállapotot hozok létre.
– Azt választotta hivatásul, hogy meglepetést okoz a közönségnek. De vajon Ön szereti a meglepetéseket?
– Imádom, bár velem igen ritkán történnek váratlan dolgok. Borzasztóan rá tudok érezni a körülöttem lévő világra, a szakmámból fakadóan rendkívül érzékeny vagyok. Ha valaki meg szeretne lepni, igen alaposan meg kell komponálnia azt. Pár napja egyébként a kisfiamnak sikerült, és nagyon jólesett. Egy születésnapi meglepetéspartit szervezett nekem. Este jöttem haza, mert arra készültem, hogy a párom vacsorázni visz. Gyanútlanul kinyitottam a ház ajtaját, és azt láttam, hogy a lépcsőház mécsesekkel van kirakva. Mire a lépcső tetejére értem, a legjobb barátaim társaságában találtam magam. A fiam egy csodálatos verssel ajándékozott meg, de mindenki készült valamivel. Elmondani sem tudom, mennyire örültem neki!
– Évek óta vezeti a saját bűvésziskoláját. Hány bűvésztanonc jár Önhöz?
– Húsz-huszonöt tanítványom van. Ugyan sokan kíváncsiak a bűvészkedésre, amikor azonban rájönnek, hogy nem elég csupán technikailag elsajátítani egy trükköt, hanem el is kell hitetniük a csodát a közönséggel, akkor feladják. A bűvészet nemcsak hobbi, hanem személyiséget formáló művészet is. Azokból a fiúkból-lányokból, akik kitartanak, lesz is valaki.
– Ahogy mondta, a bűvészet rengeteg lemondással jár. Ön hogyan tudott egyensúlyt teremteni a család és a karrier között?
– Még mindig Las Vegasban dolgoznék, ha a nagy show-műsorokba fektettem volna az energiáimat. Számomra azonban fontosabb volt a magánélet és a család. Tudom, hogy jól döntöttem. Azt látom, hogy azok a művészkollégáim, akik csak a szórakoztatásra koncentráltak, s nem érezték meg, hogy mikor kell lazítani, mára teljesen egyedül maradtak.
– Édesapja a magyar teniszválogatott szövetségi kapitánya volt. Családi tradícióvá vált a sport?
– Fiatalabb koromban teniszeztem, de folyamatosan teniszkönyököm volt, ami gátolt a bűvészkedésben. Abba kellett hagynom, a sporttól azonban nem szakadtam el. Rendszeresen, heti három-négy alkalommal edzőterembe járok, így kondicionálom magam. Ennek köszönhetem az állóképességemet, a tartásomat és a lelki harmóniámat is.
– Nemcsak a trükkök elsajátításában volt állhatatos, hanem a nyelvtanulásban is: hét nyelven beszél. Lesz esetleg nyolcadik?
– Van egy orosz barátnőm, akinek a lányát bűvészkedni tanítom. Kacérkodom a gondolattal, hogy előveszem a régi tankönyveimet, és felfrissítem a nyelvtudásomat. Az lenne az igazi trükk, hiszen akkor további négy nyelvet nyernék!
– Kinek adja át a stafétát, és mit kérdez tőle?
– Tallós Ritától kérdezném, van-e élet a sorozat után.
