nlc.hu
Sztárok
FRISS! Stohl nem marad állás nélkül

FRISS! Stohl nem marad állás nélkül

Vége a bizonytalanságnak, megtarthatja színpadi szerepeit, sőt új darabokban is játszani fog az RTL Klubtól és Bordás őrnagy szerepétől búcsúzó színész.

Stohl nem marad állás nélkül„Stohl András a Nemzeti Színház társulatának tagja, és az is marad.” Ezzel a mondattal zárta le Alföldi Róbert a május 21-én megtartott évadzáró sajtótájékoztatóját. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a művész továbbra is játszani fogja mind a nyolc szerepét a teátrum repertoárján maradó darabokban.  Sőt, már azt is tudni lehet, hogy a következő évadban bemutatásra kerülő nyolc új színdarabból háromban szintén szerepet kap.

A találgatásokra – hogy vajon lesz-e állása ezentúl Stohl Andrásnak a Nemzetiben – az adott alapot, hogy a művész két hete történt balesete után a főigazgató a színház vezetősége nevében kiadott közleményben mélyen elítélte Stohl felelőtlen tettét, majd közölte, hogy a teátrum az évad végéig nem tér el a kiadott műsorrendtől. Akkor a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadást is levették a műsorról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top