Sztárok

Halál, válás, dráma a magyar X-Faktorban

Az X-Faktor számukra addig ismeretlen mesevilágba röpíti a versenyzőket, ám a színfalak mögött olykor emberi drámák zajlanak. Szakítások, rivalizálás, halálesetek, depresszió – csupán néhány a felszín alatt szunnyadó tragédiák közül.

Szakítás

Muri Enikőt egy ország zárta a szívébe, amikor elképesztő hangerővel elénekelte Kelly Clarkson Because of You című számát az X-Faktor első adásában. Még saját oldalt is csináltak neki rajongói az egyik legnagyobb közösségi portálon. A félénk mosolyú, maníroktól mentes fiatal lány akkor még forró csókban forrt össze nálánál tizenkét évvel idősebb párjával, Káli Gergővel, aki szintén indult a műsorban, bár jóval szerényebb sikert ért el, mint a barátnője. A közelmúltban pedig ki is esett a műsorból… Enikő a két meghallgatás között elhagyta a férfit, akit nagyon megviselt a hirtelen jött szakítás.

Muri Enikő
Muri Enikő
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Káli Gergő
Káli Gergő
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

„Egyre többet jött elő közöttünk a tizenkét évnyi korkülönbség. Én ugyanis csak húszéves vagyok, Gergő pedig harminckettő. Aztán egyre többször vitatkoztunk, már az egész pici dolgokon is képesek voltunk összekapni. Sokszor már a találkozás előtt is azon gondolkodtam, milyen problémával fogunk szembesülni. Amikor teljesen elmérgesedett a viszony, kértem, hogy beszéljük meg a dolgot, és arra jutottunk, hogy nem folytatjuk tovább. Azt kívánom, találja meg azt a korban hozzá illő lányt, akivel jobban megértik egymást” – mondta Enikő.

Testvérharc

Vérre menő küzdelmet folytatnak az X-Faktorban a neves zongorista, Nyári Károly lányai. Editet és Alizt is nagy tehetségnek tartják a mentorok, és ők mindent elkövetnek, hogy sikert érjenek el a műsorban. Édesapjuktól kitűnő nevelést kaptak, mindkét lány zenei iskolába járt, és hosszú esztendők óta arra készülnek, hogy sztárok legyenek. A nagy áttörést az X-Faktor jelentheti számukra, de könnyen lehet, hogy nem terem mindkettejüknek egyforma babér. A lányok azt mondják, hogy nagyon szeretik egymást, és szoros a kapcsolatuk, ugyanakkor elképesztő energiákat vetnek be, és mindennél jobban áhítják a sikert és a népszerűséget. „Nagyon nehéz lesz, ha valamelyikünknek búcsúznia kell a versenyben, biztosan megsiratjuk majd a másikat. Én nyerni jöttem, nem csak versenyezni!” – mondta Edit.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


Válás és kétszer megtalált apuka

Domokos Fanni félszegen, lesütött szemmel állt a színpadon. A bájos fiatal lány boldogan mosolygott, de tekintetében volt valami más is: pici szomorúság. Mint aki már sok mindent átélt. Mindez nem is csoda, hiszen Fanni családi élete olyan, mintha valamelyik szappanopera forgatókönyvírója mozgatná a szálakat. Az énekesnő még egészen kicsi volt, amikor szülei elváltak, és fiútestvérével édesanyjánál maradt. Apukájával picit meglazult a kapcsolata, amit Fanni máig sem hevert ki. Aztán – csodák csodájára – a lány szülei egyszer csak (sok-sok évvel később) bejelentették, hogy újra egymásra találtak, és újra összeházasodnak. Úgyhogy Fanni koszorúslány volt szülei második esküvőjén, és jelen volt kisöccse születésénél is. „Bencét imádom. Amikor a kezembe vehettem, miután megszületett, az az érzés elmondhatatlan. Egy kicsit olyan, mintha én is az anyukája lennék” – mesélte a Polgárról érkező tehetség.

Halál, válás, dráma a magyar X-Faktorban
 

Apahiány és botrány

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Bodnár Attila
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Domokos Fannival ellentétben Bodnár Attila soha nem kapta vissza édesapját, a híres zenész idősebb Bodnár Attilát. Az utcazenészként élő fiú le sem tagadhatná, hogy kinek a gyermeke, hiszen szinte a megszólalásig hasonlít az esztendők óta külföldön élő sztárra. Ám hiába a letagadhatatlan vérségi kötelék, apa és fia között finoman szólva is fagyos a hangulat. Ifjabb Bodnár Attila szerint édesapja elhanyagolja, nem törődik vele, és csak SMS-ben kommunikálnak. Ugyanakkor az édesapa azt állítja, hogy fia mindent el is követett azért, hogy eltávolodjanak egymástól. „Arra kértem, hogy változtassa meg a nevét. Elton John vagy George Michael sem szeretné, ha azonos néven más is felbukkanna a poppiacon. Ez a fiam érdeke is, hiszen akik már huszonöt éve ismernek, nem az ő zenéjére kíváncsiak” – nyilatkozta idősebb Bodnár Attila a Bors című napilapnak, majd hozzátette: régóta mondja gyermekének, hogy ne fecsérelje idejét a zenélésre, más hivatást válasszon. „Szerintem egyáltalán nem tehetséges, az énekhangja is rossz. Sőt, engem a hideg is kiráz attól a műfajtól, amit játszik. Mindig mondtam neki, hogy tanuljon nyelveket, vagy helyezkedjen el a szakmájában, hiszen teológiát tanult – mondta a Modern Hungária egykori sztárja. – Utoljára 2002-ben, a nagyapja temetésén találkoztunk. Az ő örökségét is elverte, ezért nincs pénze. A múltkor is nekem kellett két számláját kifizetnem, egyenként úgy háromszázezer forintot” – nyilatkozta a Borsnak Bodnár Attila.

A zsűritagokat sem kerülték el a drámák

Családi drámák nemcsak a versenyzők körében, de a mentorok életében is zajlottak. Geszti Péter például egészen fiatalon, huszonévesen lett családfenntartó és „édesapa”. A Rapülők és a Jazz+Az sztárja ugyanis elveszítette a nővérét, aki négy gyermeket hagyott maga után. Geszti apafigura lett nővérei gyerekeinek életében, és édesanyját is támogatnia kellett, hiszen az asszony egyedül maradt válása után. Geszti szerint kapcsolata ekkor mélyült el igazán Márta nénivel, akivel azóta is életének minden apró rezdülését is megosztja.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Keresztes Ildikónak a belső démonokkal gyűlt meg a baja. Az énekesnő évekig súlyos depresszióval küszködött. Megjárta a poklok poklát, de végül sikerült feltápászkodnia a padlóról, és újra szépnek látni az életet.
Csak kevesen tudják, de Nagy Feró kis híján elveszítette a feleségét és a kisfiát. Történt ugyanis, hogy Feró hajdanán túl fiatalnak találta magához feleségét, és amikor megtudta, hogy szerelme gyermeket vár, mindenképpen el akarta vetetni vele. Végül Feró úgy döntött, anyakönyvvezető elé áll a fiatal lánnyal. Pár hónapra rá megszületett a kisfiuk, és már 26 esztendeje együtt vannak. Feró ma már élete legjobb döntésének tartja, hogy annak idején elvette fia édesanyját. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése