nlc.hu
Sztárok
Újabb orvos szakértői vélemény Jimmy haláláról

Újabb orvos szakértői vélemény Jimmy haláláról

Még mindig nem nyugodhat békében Zámbó Jimmy. A halála körüli nyomozás ugyan lezárult, de még mindig rengeteg a nyitott kérdés...

Mégis meggyilkolták Jimmyt?

A Blikk szerint megvan a határozat a Zámbó Jimmy halála miatt újraindított nyomozás ügyében. Az orvos szakértő szerint nem lehetetlen, hogy az énekes mégsem önkezével vetett véget életének, hanem egy harmadik személy húzta meg a ravaszt – írja a lap.

A nyomozást az indította el, hogy Jimmy halálának egyetlen szemtanúja, Hulé Éva azt állította, hogy a ravaszt annak idején Jimmy felesége, Edit asszony húzta meg egy dulakodás közben.

A tavaly augusztusban új vallomást tevő, rokkant asszony mégsem ért el semmit, a zsaruknak ugyanis nem sikerült konkrét bizonyítékot produkálniuk, amely alátámaszthatná más személy bűnösségét az emberölés gyanúja miatt indított nyomozásban.

A nyomozást megszüntető határozat szerint, amely az igazságügyi szakértő álláspontját is tartalmazza, megtörténhetett a tragédia a szemtanú, de az özvegy verziója szerint is.

„Hulé Éva Klára által előadott és bizonyítási kísérletben bemutatottak szerint megtörténhetett és létrejöhetett Zámbó Imre fejsérülése. …fizikailag lehetséges, hogy a felhúzott kakasú pisztoly elsütőbillentyűje és a sátorvas közé befért Zámbó Edit és Zámbó Imre mutatóujja, tehát mindketten meghúzhatták az elsütőbillentyűt. Szakértői eszközökkel azonban nem lehet bizonyítani, de kizárni sem, hogy az esemény így történt” – írja a szakértő.

Zámbó Edit korábban határozottan cáfolta, hogy köze lett volna Jimmy halálához.

„Hulé Éva egy betolakodó rajongó volt, aki lerázhatatlan volt. A Zámbó testvérekkel továbbra sem jó a viszonyom, nem szeretem a gonosz és hazug embereket. Szerettem a férjemet, és tisztelem az emlékét. Nem öltem meg Jimmyt, semmi közöm a halálához” – mondta el egy Blikknek adott interjúban az özvegy. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top