Sztárok

Szupersztárokat szerződtet az RTL Klub?

Tavasszal újra képernyőre kerül az RTL Klub két nagy sikerű show-műsora, a Csillag születik és a Szombat esti láz. Utóbbi már az RTL2-es csatornán lesz látható. A műsorvezetők és zsűritagok kilétét találgatva máris sok szupersztárról suttognak.

Oroszlán Szonja neve mindkét produkció kapcsán szóba került. Bennfentesek szerint biztosra vehető, hogy a táncos műsor női házigazdája ő lesz. Tény, hogy testhezálló lenne ez a szerep Szonja számára. Számos táncos darabban szerepel a Madách Színházban, és ki ne emlékezne Szonja táncos jeleneteire a Valami Amerika című filmből. Próbáltuk megszólaltatni a színésznő ügynökét, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben, míg Kolosi Péter egy hetilapnak csak annyit mondott: „Az RTL Klub mindig időben értesíti a nézőket és a sajtó munkatársait az aktualitásokról. Ez az új csatorna és annak műsorainak esetében is így lesz.”

De vajon melyik férfi műsorvezető áll majd a Szombat esti láz színpadán?  Pletykák szerint már csak két név maradt a kalapban. Az egyik Csonka Andrásé, a másik a börtönből március 5-én szabaduló Stohl Andrásé. Csonka Pici már szerepelt a Szombat esti lázban versenyzőként, Keleti Andrea oldalán megnyerte az első szériát, de házigazdaként is kipróbálhatta már magát a Való Világ táncos hetében. Stohl András kétszer már vezette a műsort, és táncosként is részt vett már benne. Ráadásul a csatorna soha nem engedte el a színész kezét. A dolog pikantériája, hogy Csonka és Stohl barátok, és hosszú évekig mindketten a Reggelinél dolgoztak. Vajon ezúttal egymás ellen kell harcolniuk, vagy egy teljesen új formátummal tér vissza a Szombat esti láz, ahol két férfi egy női műsorvezető lesz?

 

 
Szupersztárokat szerződtet az RTL klub
 
Szupersztárokat szerződtet az RTL klub

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése