Sztárok

Rádióműsort kapott VV Éva

Nem április elseje van. A Bors szerint valóban egy rádióval készül leszerződni VV Éva, és a műsora neve: Detoxikáló...

Rádióműsort kapott VV ÉvaA Bors mai cikkéből az derül ki, hogy két rádió is harcol a nagy hajú VV-szereplőért, ám egyelőre csak az egyik ismerte el a pletykákat. „Szeretnénk Évát kipróbálni a reggeli idősávban – mondta a lapnak Matt Ákos, a radiodrive marketingigazgatója. Egy hetet kapna egy másik műsorvezető oldalán, hogy bizonyítsa nekünk és a hallgatóknak, testhezálló feladat számára a rádiózás.”

De nem ez az egyetlen műsor, ahol kipróbálnák Évát. A rádió másik ötlete egy heti műsor. „Ez Detoxikáló címmel vasárnap reggel lenne hallható, a témája pedig nem lehet más: élet a buli után. Már csak pár pontosítani való vár ránk a megállapodásunkig” – folytatta a vezető. Valljuk be, ez utóbbi műsor valóban jobban feküdne Évának.

„Örülök, hogy az emberek újra kezdenek bízni bennem, nincs más dolgom, mint bizonyítani nekik és magamnak, hogy méltó vagyok rá mondta Baukó Éva. – Az sem zavar, hogy a másnaposságról, alkoholizmusról szóló műsort bíznák rám, mert mindenről van véleményem, és tapasztalatom is.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése