Sztárok

Vége! Búcsúlevelet tett közzé Gerendás Péter

Gerendás Péter a Facebookon közölte, hogy elhagyja az országot. Az okokat búcsúlevélben foglalta össze.

Gerendás Péter, Liszt Ferenc-díjas művész úgy döntött, hogy elég volt, befejezi a küzdelmeket itthon. Szívszorító búcsúlevelet tett közzé közösségi oldalán, melyet teljes terjedelmében közlünk.

„Búcsúlevél kicsit másképp…

Nagyon fájnak nekem azok a mondatok, amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van.
Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás.
Néhány éve történt, hogy az utcán egy negyven körüli hölgy amikor meglátott, azt mondta, »te szemét patkány«. Úgy éreztem, a szívemből egy darab kitépve ott gurult el az aszfalton. Azon gondolkodtam, miféle gyűlölet bujkál ma az emberekben, amikor én, aki nem vagyok politikus (náluk szakmai ártalom az ilyesmi), televízióinterjúim során a gyermekeimről beszéltem, zenémmel vagy szövegeimmel, viselkedésemmel senkit nem bántottam, ilyet váltottam ki valakiből, aki feltehetően anya, vagy az lesz egyszer. Pedig engem legtöbben arról ismernek, hogy sok gyermekem van. Még ma is ott állok az utcán, megdermedve.

Vége! Búcsúlevelet tett közzé Gerendás PéterA mocskos zsidózás, a nácik szerecsenmosdatása, a politika kufárkodása az emberek létező előítéleteivel, a már szinte természetes hétköznapi terminológiává lett
bizonyos »zsidó háttéruralomról, zsidó bankárokról« szóló hazugságok, összeesküvés-elméletek és ezzel egyidejűleg a jól bevált bűnbakképzés általánossá válása, a folyamatos cigányozás, buzizás miatt régóta fontolgattam a távozást. De van egy »gulyásfeelingem«, mint ahogy egy Klauzál téri sólet-életérzésem is. Az anyanyelv, a hazám iránti forró szeretetem, a költészet, az irodalom, Bartók, Kodály, József Attila, Kosztolányi és a többiek, idekötnek. Szakmailag soha nem volt szerencsém. Más híres előadókat kísértem, egy méterrel a hátuk mögött, és ennek szimbolikus jelentősége is volt.
A második vonalban születtem, és ott is maradtam. Később a saját lábamra álltam. De a rádiók nagyon keveset játszották a dalaimat, emiatt nem lehettek slágerek azok. Az elenyésző számú koncertek helyét átvették a vendéglátóhelyek és a céges, sonkatekercs mellé játszott aláfestő zenék. Utáltam, ahogyan hátat fordítva zabáltak jól öltözött hölgyek, urak, akik felettébb leszarták a produkciót. Ma már ezeket visszasírom, mert játék közben a számlakönyvemre koncentráltam, a családomat tartottam el abból, hogy a művészetemet a kaszinótojás mellé felszolgálták. De ma már nincsenek ilyenek. A cégek csődbe mentek, de addig még gyorsan a helyemet átvették a napi rendszerességgel jelentkező tehetségkutatónak álcázott valóságshow-k hősei, akik három percig tündökölnek, de utánuk folyamatosan jön az utánpótlás, és mivel tehetségekben rendkívül gazdag ország vagyunk, kilátás sincs arra, hogy az elkövetkező 30 évben ne takarja ki valaki néhány percre a napot. Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják.
Ötévente csinálok baráti segítséggel, saját szervezésben egy-egy nagyobb produkciót, de két hónap próba, felkészülés, az életművem bemutatása után kicsit zsebbe kell nyúlnom a végén, miután mindent kifizettem. Maradnak a vendéglátóhelyek, ahol mikroszkopikus összegeket fizetnek, és néha még abból is alkudnak. Volt egy nagyon jó színházi ötletem is, de senkit nem érdekelt, de még csak vissza se hívtak, hogy ezt elmondják nekem.

Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Néhány hete egy 30 éve dédelgetett 66-os Stratocaster gitártól váltam meg, amelynek eladása(nagy érték) pont egy hónapi megélhetésünket biztosította. Pedig nem élünk nagy lábon. Ez nem normális dolog. Ez az ország élhetetlenné vált. Értéktelenné vált az érték. Felment az ára a selejtnek. A gyermekeim az iskolában akkor vannak megdicsérve, ha mozdulatlanul ülnek a padban, mint a robotok. Az ablak akkor nyílik ki automatikusan, ha a műszer oxigénhiányt jelez. Igazgatói intőt kapnak jelentéktelen csínyekért. A zeneiskolában (ahol zenével elenyészően keveset foglalkoznak) lelkipásztori jellemzést kérnek, és választanunk kell, hogy hittanra járunk vagy etikára, amivel alaposan körül tudják rajzolni mindenki identitását. Folyamatos Apeh-szorongatásban vagyunk, 3 havonta inkasszóznak, mert a bt. költségeit ha van bevételem, ha nincs, fizetnem kell. De időnként jön 20 ezres parkolási bírság, eladhatatlan zártkerti ingatlanon lévő használhatatlan sufni utáni 40 ezres építményadó, elviselhetetlen telefonszámlák, 3 Ft 50 fillérért vett iPhone-ok, amik a hűségnyilatkozat lejárta után (pont amikorra szétesnek) 300 000 Ft-ba kerülnek. Büntetések, 71 ezres gázszámla, 30 ezres villanyszámla és kocsira felvett 5 éve fizetett frankhitel (amiből még 1 év hátravan), pedig amikor megvettem, már 200 000 km volt benne. A ház ugyan tehermentes, de bármikor ráterhelik a tulajdonlapra, esetleg valamilyen kifizetetlen számla miatt, így akár mi is hajléktalanok lehetünk. 6 kiskorú gyermekem van, de igazából a jövőképem kb. egy hétre elegendő és az is eléggé lesújtó. Nemcsak a jövőtől félek már, hanem a jelentől.

Vége! Búcsúlevelet tett közzé Gerendás PéterEzért úgy döntöttem, hogy elindulok valamerre. Még nem tudom igazán, merre. Dél felé, vagy inkább északra? Sikerül-e, vagy nem? 57 éves vagyok. Ennyi idős korában apám már vágta a centiket a nyugdíjhoz. Nekem se nyugdíjam nem lesz, se centim.
Nem vagyok hajlandó korrumpálni, vagy pártokhoz, politikusokhoz dörgölődzni. Nem vagyok képes könyvet írni »hogyan veszítettem el a szüzességemet«. Nem tudok tanítani, nincs türelmem hozzá, mert folyamatosan arra gondolok, miért kell ezzel kínlódnom, vannak nálam sokkal képzettebbek, akik nálam ezt jobban csinálnák, amihez meg én értek, azt meg nem csinálhatom.
Egy másik országban kell valahol meghúznom magam egy ideig, és bízni abban, hogy van olyan hely a világon, ahol értékelik, amit én tudok. Mert itt nem, ezzel jobb szembesülni. A gitáromba kapaszkodok, mint egy hajótörött. De nem azért írom ezeket, mert sajnáltatni akarom magam, Isten őrizz! Megoldottam mindig, és most is meg fogom. Bízom a tehetségemben. Idáig mindig én tartottam a lelket a barátaimban, bizonyos »napsütésről meg madárfüttyről« beszéltem, de már nem tudok ilyen okosakat mondani. Muszáj visszakapnom a reményt, a jövőképet, a mosolyt, hogy gyermekeimre úgy nézhessek, ahogy néhány éve.
És miközben ezt írom, kislányom, Róza, idehozott egy papírt: »Boldog húsvétot, apu«…”

Péter levelét pillanatok alatt rengeteg ismerős és rajongó kommentálta, megrázta az olvasókat a hír. Legendás dala, a Százéves pályaudvar refrénje pedig szomorú és új értelmet kapott a történtek után: „Elbúcsúzom, elbúcsúzom, ez a föld már nem az én otthonom…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése