Sztárok

Fehérneműben pózolna Molnár Anikó

Molnár Anikónak bejött a ducimodellkedés, akár fehérneműben is pózolna.

Fehérneműben pózolna Molnár AnikóMolnár Anikó sokáig küzdött a súlyával, de most úgy tűnik, a harcok helyett megpróbál inkább együtt élni molettségével, és inkább kamatoztatni azt.
Első fotósorozata a napokban mutatkozott be, ez pedig nagy megkönnyebbülés volt számára, írja a Bors. „Talán ilyen érzés lehet, amikor egy meleg ember comingoutol. Előtte félve megy az emberek közé, szégyelli magát, rejtőzködik, titkolózik, ám amikor elmondja, mi újság, megszabadul egy tehertől. Pont így vagyok én is, amióta nyilvánosság elé álltam ezekkel a fotókkal. Egyszerűen megkönnyebbültem” – vallja be a volt valóságshow-szereplő.

Anikó azt is elmondta, nagy munkája van abban, hogy végre elfogadja magát, és azt sem tartja kizártnak, hogy fehérneműben pózoljon most, hogy végre elfogadta a testét.
„Nyilván sok ember még a mai napig támad engem, de már tudom, hogy nem kell velük foglalkozni, mert akik elégedettek magukkal és a dolgaikkal, azoknak nem mások kritizálásáról szól az életük” – mondta Molnár Anikó, aki azt is hozzátette, nincsenek illúziói, két lábbal áll a földön, és legfeljebb örül, ha tényleg bejön a karrierlehetőség, amely most elkezdődni látszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése