nlc.hu
Sztárok
A kórházból ment fellépni Hujber Ferenc

A kórházból ment fellépni Hujber Ferenc

Ugyan színpadra állt, de még a kórház fekvőbetege Hujber Ferenc – írja a Bors.

Két héttel összeomlása után ismét színpadra állt Hujber Ferenc – írja a Bors. “Hujber Ferenc láthatóan jó állapotban volt. A darabban is remekelt, a közönség nagyon szerette. Az előadást vastapssal jutalmazták” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.

A színész még szilveszterkor a Nyírő Gyula Kórház intenzív osztályán kötött ki, immunrendszerét egy vírusos torokgyulladás gyengítette le. Színpadi fellépése ellenére azonban még mindig nem épült fel teljesen. “Tény, hogy jó állapotban van, nagy kedvvel próbál, és készül a feladataira. De a Nyírő Gyula Kórházból hozza őt a fellépésekre és a próbákra a produkciós autónk, valamint folyamatosan egyeztetnünk kell az orvosaival, hogy minden rendben legyen” – mondta Horváth Csaba producer. “Alig tudok beszélni, hajnali négykor értem haza, most kezdtem a próbát, és innen visznek a kórházba” – mondta el Hujber Ferenc.

A kórházból ment fellépni Hujber Ferenc

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top