nlc.hu
Sztárok
Tóth Gabit reggel sírva enné meg az oroszlán

Tóth Gabit reggel sírva enné meg az oroszlán

Még Friderikusz Sándort is meglepte, hogy Tóth Gabi milyen visszafogott volt a műsor alatt. Még reggel sem játszotta meg magát, és nem igyekezett rendbe szedni a külsejét rögtön, ahogy kikelt az ágyból.

Az Összezárva Friderikusszal legutóbbi adásából azért jól látszott, hogy Tóth Gabi igazán házias, és végre megmutathatta azt is, milyen a humora. Nem mondom, hogy ezzel a szerepléssel akkor ennyi meg annyi rajongót szerez még, de igazán szimpatikusan viselkedett a műsorban. Friderikusz Sándor is erre a véleményre jutott, pedig korábban sosem jellemezte volna visszafogottnak Tóth Gabit.

Reggeli ébredés után Tóth Gabi első dolga volt, hogy felajánlotta Friderikusznak: főz maguknak kávét. Közben beszélgettek a reggeli kelésről, hogy Tóth Gabi későn szokott feküdni, de bármikor is kerül ágyba, kilenckor felkel.

“Össze kell szednem a fejemet, mert az oroszlán sírva enne meg” – mondta Tóth Gabi hirtelen, amikor belenézett a tükörbe.

Tóth Gabit reggel sírva enné meg az oroszlán

Miközben Friderikusz jót nevetett rajta, azért azt megkérdezte, hogy mindig ennyire ad-e a külsejére, és hogy fontos-e például, hogy Tóth Gabi párja már kicsinosítva lássa az énekesnőt reggel.

“Nem, hát azért nem. Nyilván minden embernek be van tokosodva a feje reggel” – magyarázta Tóth Gabi, akit Friderikusz végül azzal nyugtatott meg, hogy felkelés után mindenki így néz ki, kivéve Medveczky Ilonát.

Tóth Gabit reggel sírva enné meg az oroszlán

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top