Sztárok

Meg kellett operálni Medveczky Ilonát

Medveczky Ilonának még a törött keze sem gyógyult meg, de a héten újra kórházba kellett mennie, ahol me is operálták.

Medveczky Ilonának jobb keze hetek óta gipszben van, a héten pedig a lábát kellett operálni, miután ráejtett egy nehéz tárgyat. Ráadásul az egykori táncosnőnek nem újították meg a rokkantigazolványát sem – írja a Bors.

“Elutasítottak, 57 éves táncművészeti diplomámmal a hátam mögött. Azt mondták, hogy sokszor az amputált végtagúak és a tolószékben ülők sem kapják meg. Elmentem a legmagasabb szintig, ahol közölték: nem tehetnek semmit, ez a kormányrendelet”mondta a bikiniben pózoló Medveczky Ilona, aki három héttel ezelőtt el is esett, a héten pedig a lábujjára ejtett egy nehéz tárgyat, amit végül operálni kellett. “Három héttel ezelőtt elestem, és eltört a jobb csuklóm. Hat hétig kell gipszet viselnem a kezemen, épp a félidőnél járok… A napokban pedig ráesett valami a bal lábujjamra, amit tegnap megoperáltak… Mindentől függetlenül csinálom, amit tudok!” – mondta a nagyot csalódó Medveczky Ilona.

Meg kellett operálni Medveczky Ilonát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése