nlc.hu
Sztárok
Most először költözött össze férfival Andor Éva

Most először költözött össze férfival Andor Éva

Andor Éva 42 évesen költözik össze először férfival, az eddigi kapcsolataiban erre a lépésre nem került sor. Az új lakásban máris helyet kapott egy gyerekszoba is.

Andor Éva jelenlegi párja az első férfi, akivel a híradós összeköltözik. A Tények műsorvezetője éltében ez hatalmas lépésnek számít, ugyanis eddig sohasem élt egy fedél alatt partnereivel. Nagyon készül. Már régóta tervezgeti és rendezgeti leendő otthonukat.

“Idén nyáron remélem, hogy minél több barátunkat vendégül tudjuk látni a teraszunkon. Zsonglőrködöm az idővel. Anyukám azt mondta, hogy minden megbecsülése az enyém, mert a munkám mellett fáradhatatlanul intézem a lakás ügyeit is. Nem sok más fér most bele az időmbe” – árulta el a Hot Magazinnak Andor Éva, aki bár még nem gondolkodik egy baba érkezésén, azért berendezett egy gyerekszobát is.

Most először költözött össze férfival Andor Éva

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top