nlc.hu
Sztárok
Bernd Storck a gyerekeit havonta egyszer látja

Bernd Storck a gyerekeit havonta egyszer látja

Az ország új kedvence Bernd Storck, akiről eddig keveset tudtunk, de most a közösségi oldalakon minden róla szóló apróság érdekes lett.

Egymást kérdezgetik az emberek, hogy tulajdonképpen kicsoda is Bernd Storck, aki most már gyakorlatilag magyar nemzeti hős. A foci-Eb minden képzeletünket felülmúlta, de nem csak a miénket, egész Európa ámul.  

Miközben Király Gábor a mackónadrágjával együtt világhírnevet szerzett, az egykori német focistáról még mindig csak keveset tud az átlagember. A BEST magazin összeszedett róla 11 érdekességet, többek között azt, hogy a feleségétől elvált, Bochumban élő fiuk már 27 éves. 

Bernd Storck a gyerekeit havonta egyszer látja

Egy berlini modellügynökségnél dolgozik a párja, Anja, akitől két gyereke is született: kislánya 8 éves, kisfia pedig 4. Mivel ők továbbra is Berlinben élnek, havonta egy, maximum két alkalommal látogatják meg a papát Magyarországon. A mostani szerelme pedig elfogadta, hogy csak második lehet. “Nálam első a labdarúgás, minden más csak utána következik” – idézték Storckot. 

Bernd Storck a gyerekeit havonta egyszer látja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top