nlc.hu
Sztárok
Összecsaphat egymással Németh Kristóf és Dörner György

Összecsaphat egymással Németh Kristóf és Dörner György

Mindketten ugyanannak a színháznak az élére pályázhatnak. Több pozíció is megürül, sok a jelentkező.

2017. január 31-én jár le Dörner György mandátuma az Új Színház élén. A Blikk szerint Németh Kristóf – a Barátok közt egykori Gézája – is pályázna az intézmény élére.

“Én is hallottam már, hogy pályázok az Új Színházra, azt is beszélik, hogy Szirtes Tamással közösen adjuk be a Madách új pályázatát. Egyelőre minden energiámmal a Billy Elliot bemutatójára készülök, nemrég pedig kaptam egy felkérést, hogy indítsam újra a Gödöllői Nyári Színházat. Azt megerősíthetem, hogy továbbra is vannak színházvezetői ambícióim, vannak is tervek, de hogy pontosan miről is van szó, azt egyelőre nem részletezhetem” – mondta a Blikknek Kristóf.

Az Új Színház mellett a Madách és a Thália vezetésére is ki kell írni pályázatot, de úgy tudni, hogy előbbit Szirtes Tamás, míg utóbbit Bereményi Géza tovább viheti majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top