nlc.hu
Sztárok
Már gyerekként is verte a fia Szilágyi Istvánt

Már gyerekként is verte a fia Szilágyi Istvánt

Döbbenetes hírek érkeznek Szilágyi István, az egykori Lópici Gáspár családjából. Fia épp börtönben van apja bántalmazásáért, ám korántsem ez az első eset.

A mélyszegénységben élő Szilágyi István fiáról korábban is pletykálták, hogy veri apját, és terrorizálja a szüleit, elszedi a nyugdíjukat, nem hajlandó dolgozni. Tegnap kiderült, Szilágyi Pétert súlyos testi sértés miatt letartóztatta a rendőrség, jelenleg is előzetesben van. Péter apja három bordáját törte el, mikor legutóbb nekiment.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Szilágyi István még most is magában keresi a hibát. “Volt, hogy fiatalkorában verekedtünk. Direkt, de csak játékból. Ez volt a mi sportunk. Volt, hogy eldurvult, de belefért. Úgy voltam vele, hogy inkább velem verekedjen, rajtam vezesse le a dühét, mint máson. Mostanában kértem, hagyja ezt abba, mert ebből már kiöregedtem. Nézetletérésünknek biztos, hogy van oka, és ebben mind a ketten hibásak vagyunk. Úgy érzem, ezeket én váltom ki” – nyilatkozta a színész a Blikknek.

Szilágyi fájdalomcsillapítókat szed mellkasi fájdalmaira, de a történtek ellenére azt mondja, hazavárja Pétert. “Dehogy félek tőle. Szeretem a fiamat, féltem. Nagyon várjuk haza.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top