nlc.hu
Sztárok
„Utállak. Istenemre mondom, nem szeretlek” – Filmsztárok, akik gyűlölik egymást

„Utállak. Istenemre mondom, nem szeretlek” – Filmsztárok, akik gyűlölik egymást

Lucy Liu majdnem összeverekedett Bill Murray-vel. Julia Roberts és Nick Nolte néha még ma is üzengetnek egymásnak a médiában. De a legijesztőbb így is Tommy Lee Jones, aki ölelkezve közölte Jim Carrey-vel, hogy utálja.

Hosszú ideje létező zenekarok tagjai gyakran hasonlítják különleges munkakapcsolatukat a házassághoz, a filmszakma sztárjai viszont ilyesmiről szinte sosem számolhatnak be – ők inkább futó kalandokban utaznak, így nem is tudnak olyan viszonyba kerülni a kollégáikkal, ami imádaton és gyűlöleten már egyaránt túl van, és leginkább csak valamiféle szimbiózisként jellemezhető. Persze lehet erre azt mondani, hogy szerencséjük is van, mert kizárólag a jót kapják egymásból, aztán mindenki megy tovább a maga útján, de ahogyan néha egy-egy futó kaland is elsülhet rosszul, úgy azért a közös forgatások sem mindig felhőtlenek. Az alábbi hírességek például annyira kibuktak a másiktól, hogy aligha dolgoznak többet együtt.

Julia Roberts és Nick Nolte

Fotó: Profimedia

A zűr bajjal jár forgatásán ismerték és gyűlölték meg egymást, de annyira, hogy állítólag még dublőröket is követeltek a közös jeleneteikhez, nehogy találkozniuk kelljen. Nagyon nem is csinálnak titkot a viszonyukból: Julia Roberts azt mondta, hogy Nick Nolte a legrosszabb színész, akivel valaha együtt dolgozott, és bár tud elbűvölő és kedves is lenni, vele „minden szempontból gusztustalan volt”, kollégája pedig úgy reagált erre, hogy A zűr bajjal jár a legrosszabb filmje, és „eladta a lelkét” a forgatáson – sőt azt is kijelentette, hogy „nem szép dolog gusztustalannak nevezni másokat, de hát [Julia Roberts] nem is kedves ember, ezt mindenki tudja”.

Richard Gere és Sylvester Stallone

Fotó: Getty Images

A Lordok Bandájában szerepeltek volna együtt, de már az előkészületek alatt sikerült úgy összeugraniuk, hogy a mára sármos nagypapává érett Richard Gere-t inkább lecserélték Perry Kingre. Hogy mi robbantotta ki a viszályt? Hát a mustáros csirke. Igen, a sztori elég nevetséges: a próbák szünetében a két színész egy kocsi hátsó ülésén evett, a hotdogozó Stallone pedig hiába figyelmeztette csirkéző társát, hogy a mustár rá fog csöpögni a nadrágjára, és ő akkor nem áll jót magáért, Gere azért csak összepecsételte a gatyát. A végkimenetel viszont már egyáltalán nem vicces: Sly ígéretéhez híven könyökkel állt bosszút a balesetért, aztán pedig kihajította Gere-t az autóból, majd a szó átvitt értelmében a forgatásról is. Így múlik el a világ dicsősége.

Sharon Stone és William Baldwin

Fotó: Profimedia

A karaktereik megőrülnek egymásért a Sliverben, ők maguk viszont az őrületbe kergették a másikat a forgatáson. Gyűlölködésükről csak pletykák ismertek, de azt többen is megerősítették, hogy az idővel is sikerrel hadakozó Sharon Stone az egyik szexjelenet közben akkorát harapott William Baldwin nyelvébe, hogy a színész napokig képtelen volt megszólalni – és ennél többet tulajdonképpen nem is kell tudni az ügyről, hiszen ebben a kifinomult gesztusban tényleg minden benne van.

Faye Dunaway és Roman Polanski

Fotó: Getty Images

Működik a mérgező kémia színész és rendező között is, a legjobb példa erre Faye Dunaway és Roman Polanski viszonya, amely egyenesen a biológiai hadviselésig fajult a Kínai negyed forgatásán. A nyílt színi küzdelmet a finoman szólva is problémás rendező kezdte azzal, hogy amikor Dunaway arra kérte, kicsit világítsa meg a karaktere motivációit, segítség helyett rárivallt: „Csak mondd el a szövegedet, bazmeg. A gázsid a motivációd!”, és nagyjából ebben a szellemben is folytatódott a munka. Dunawaynél végül akkor szakadt el a cérna, amikor Polanski pisilni sem engedte ki – állítólag belevizelt dühében egy kávéscsészébe, aztán az egészet a férfi képébe vágta, a történtekről pedig olyannyira nem hajlandó beszélni azóta sem, hogy már interjút is szakított félbe emiatt.

Lucy Liu és Bill Murray

Fotó: Profimedia

A pletykák szerint az egyébként imádni való Bill Murray annyira elégedetlen volt Lucy Liu teljesítményével a Charlie angyalai forgatásán, hogy az egyik jelenetet félbeszakítva az egész stáb előtt kijelentette: egyszerűen nem lehet színészetnek nevezni azt, amit a kolléganője művel. A beszólás Liut a fáma szerint annyira felbőszítette, hogy szó szerint nekirontott a komikusnak, és a többieknek kellett szétválasztaniuk őket, de ha ez nem is igaz, annyi biztos, hogy a film folytatásában csakis e viszály miatt alakította Bernie Mac az eredetileg Murray által megformált Bosley-t.

Jim Carrey és Tommy Lee Jones

Fotó: Profimedia

Ez a legbizarrabb történet mind közül. A Mindörökké Batman két sztárja között nem röpködtek a kínai vázák, sőt még a szitokszavak sem – a későbbi fekete ruhás ember, Tommy Lee Jones szépen csendben viszolygott Jim Carrey-től, és akkor is egészen halk maradt, amikor végül közölte ezt társával egy étteremben, ahol véletlenül futottak össze a forgatás alatt. „Falfehér lett, és én rájöttem, hogy bennem testesül meg minden szenvedése, vagy legalábbis valami hasonló – emlékezett vissza egy rádióinterjúban Carrey a pillanatra, amikor odalépett Joneshoz, hogy üdvözölje. – Aztán reszketni kezdett, megölelt, és azt mondta nekem: »Utállak. Istenemre mondom, nem szeretlek.« Mire én: »Hű, hát oké, de mi a gond, öregem?« Ő pedig így felelt: »Ez a te bolondozásod nekem egyszerűen megbocsáthatatlan.«

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top