2019. Július 30.

Zorán magnóját javította, Rod Stewartnak gólpasszt adott – interjú B. Tóth Lászlóval

Legendás rádiós műsorvezető, DJ, aki szinte mindent tud a hazai és külföldi popvilágról, szerencsére mesélt is sokat a Boney M-ről, Zoránról, Tina Turnerről és egy gólpasszról, amit Rod Stewartnak adott. B. Tóth a Retro Rádióban élesztette újra a Poptarisznyát, de nem csak retróban erős: kérésünkre könnyedén összerakott egy aktuális nyári toplistát. Előbb interjú, aztán zene.

Farkas Éva

Pestlőrinci házad kertjében üldögélünk. Mennyi időt töltesz itt?

Elég sokat. Az az alapszabály, hogy ha nem muszáj, nem megyünk be a városba. Az internettel meg a rádiómmal, a Poptarisznya.hu-val, aminek itt van a stúdiója, innen meg tudok csinálni mindent.

Tehát ez a munkahelyed is.

A Retro Rádió az igazi munkahelyem, de természetesen ez is. Minden, ami rádió…

Fotó: Neményi Márton

A Poptarisznya közel egy éve kezdődött újra. Kinek jutottál eszébe?

A Retro Rádiónak, mert úgy gondolták, hogy a Poptarisznya nagyon fontos műsor volt Magyarországon tizennyolc éven keresztül – 1984-től 2002-ig. 1989-től az általam vezetett Calypso Rádióban ment, ami az MR kereskedelmi rádiója volt. A Calypso megszüntetése után döntöttem úgy, hogy nekem ott már túl sok keresnivalóm nincsen.

Az az igazság, hogy számomra – és ezzel szerintem nem vagyok egyedül – te ekkor eltűntél. Tudom, hogy dolgoztál a Sztár FM-ben, a kecskeméti Gong Rádióban, a Neo FM-nek is voltál műsorigazgatója.

Egy hónapig. A tulajdonossal nem lehetett két épkézláb mondatot váltani, és akkor egy hónap után úgy döntöttem, hogy ennek semmi értelme. Viszont a Sztár FM-et nagyon szerettem. Annak egyetlenegy baja volt: minden áldott hétköznap reggel hatkor azt kellett mondani, hogy jó reggelt kívánok. Na most, ez nekem úgy, hogy hétvégén voltak diszkók meg különböző bulik, annyit jelentett, hogy négy-öt óránál többet nem tudtam aludni. Azt vettem észre három év után, hogy kezdek hülyülni, már lassan a saját nevemet sem tudom, nemhogy másokét. Ekkor hagytam ott a Sztár FM-et, önként, dalolva. Nem bírtam fizikailag.

És a Gong?

Azt is nagyon szerettem, sokáig csináltam. Kezdetben minden hétfőn lementem Kecskemétre, de a végén már innen küldtem az anyagot interneten keresztül.

És volt még egy próbálkozásod a Calypso újraélesztésével.

Gödöllőn próbálkoztam vele. Sajnos elfelejtettem levédetni a nevet, ami az én ötletem volt. Amúgy magát a Calypso nevet nem is lehet levédetni, a Magyar Rádió meg levédte a Calypso 873-at. Hosszasan pereskedhettem volna, de semmi értelmét nem láttam, mint ahogy annak sem láttam értelmét, hogy sokáig ott maradjak Gödöllőn, ahol a rádió tulajdonosa mindent jobban tudott, és ragaszkodott az általa választott emberekhez, akiket viszont én nem tartottam elég jónak. Tehát elengedtem a Calypsót, de a Poptarisznya név időben le lett védve. Mint kiderült, ez volt a sokkal fontosabb.

Ekkor elindítottuk egy barátommal, Popovics Lacival a Poptarisznya.hu-t. Ehhez csatlakozott Hajcser Attila, most hárman csináljuk ezt az internetes rádiót. Három csatornánk van: egy abszolút oldies, van a nyolcvanas-kilencvenes évek csatornája, és van egy jazzcsatorna – 24 órán keresztül. Nem hiszem, hogy Magyarországon van még egy olyan rádió, aminek van egy 24 órás jazzcsatornája! Rengeteg élő adás van, nekem minden csütörtök délelőtt van egy önálló műsorom, Hajcser Attilának és Popovics Lacinak pénteken. De Dombóvári Gabinak is van műsora minden vasárnap, Fodor Jancsi is itt van kedd esténként. Éjszaka sokat ismétlünk, mert mások a nappalok Kanadában, Amerikában, Ausztráliában, mint Európában.

Soha nem fogom elfelejteni, mikor New Yorkban béreltem egy közepes kategóriájú autót, amiben volt internetes rádió vételére alkalmas szerkezet, beírtam, hogy poptarisznya.hu, és abban a pillanatban hallottam a rádiót. De az internetes rádió nem tart még ott, ahol a földi sugárzású. Azé lesz a jövő. Biztosan tudom, hogy a földi sugárzású rádiókat pár évtized múlva abszolút háttérbe szorítja majd az internetes megjelenés. Persze ehhez az kell, hogy ingyenes internetes hozzáférési lehetőség legyen például Magyarországon az ország minden pontján. Németországban meg Amerikában már másképp működik a dolog, nem beszélve arról, hogy Amerikában ott vannak a műholdas rádiók. Például Kanadából menet Amerikába végig a Beatles-rádiót tudtam hallgatni, mert amúgy nagy Beatles-fan vagyok.

Fotó: Neményi Márton

Te abszolút előfutár voltál, mikor elkezdted a Poptarisznyát, mert az a fajta laza, könnyed hangvétel nem volt jellemző a rádiózásban. Azóta ez a stílus persze teljesen megszokottá vált. Viszont a mai napig ragaszkodsz azokhoz a műsorelemekhez, amiket kitaláltál. Ebben pedig van valami …

…retró. (Nevet)

Amikor például azt mondod, hogy most három számot le fogok játszani a magnósoknak az elejétől a végéig.

Nem fogod elhinni, vannak még most is magnósok. Megdöbbentő! Persze nincs már kazetta, de rögzítik számítógépre, pendrive-ra, CD-re…

De közben a világ megváltozott, minden számot megtalálsz a neten, te mégis meghagytad ezt a műsorelemet.

Persze, meg a többit is. Hegedűs Lacival is pletykálkodom. Neki volt egy lemezkiadója annak idején, illetve ő volt az első nagy koncertszervező, a Multimedia Concerts vezetője: ő hozta Magyarországra a Queent, a Rolling Stonest, Bruce Springsteent még a nyolcvanas évek végén. Ő a Poptarisznya-stáb külső tagjaként minden héten – bárhol volt a világon – bejelentkezett anno. Ma is képben van a popszakmával. Van sport is. Aztán Németh Lajos barátomat rá tudtam venni, hogy nézzen előre a következő hét időjárására, van fővárosi közlekedés Tóth Tibor barátomtól, aki régen az Útinformnak volt a munkatársa, az útinformos kollégák pedig minden órában elmondják, hogy mi a helyzet az ország útjain.

Ezért van egy egészen különös időutazós bája a műsornak. És a hangod sem öregedett meg.

Erre nagyon büszke vagyok. Mindig egy luxemburgi rádiós jut eszembe, aki még 80 évesen is ott ült a mikrofon előtt, mert az ő hangja sem változott. A rádió a hangról szól. A tv-ben megöregszik az ember, ha akarja, ha nem. A rádióban, ha a fejed nem öreg, a hangod nem öreg, a többi már megy magától. A hanggal nem lehet mit csinálni, vagy van, vagy nincs. A Hollies együttesnek az énekese, Alan Clark azért nem lép már fel, mert elment a hangja. Ő nem akar tátogni a színpadon, ezért nincs már Hollies.

A Retro Rádióban állandóan ismétlődnek a dalok. A Poptarisznyának abszolút más a zenei kínálata, sokszor kuriózumszámba menő dalok is elhangzanak. Ezek hogy jutnak eszedbe?

Úgy, hogy bemegyek a saját lemeztáramba, kiválasztok egy sort, és eszembe jut egy csomó minden.

Milyen nagy ez a lemeztár?

Nem tudok számot mondani.

Fotó: Neményi Márton

Hány éve vagy a pályán?

1969-ben álltam először emberek elé mikrofonnal a Fővárosi Művelődési Házban (FMH). Az első két lemezlovas ebben az országban Cintula volt meg én, sok éven keresztül mi ketten csináltuk ezt a műfajt. Ő egy hajón a Lánchídnál, nekem meg volt az FMH-ban a szombat esti klubom. Jött egy haverom haza Londonból, és nekem szegezte: „Te nem is mondtad, hogy van már diszkóklub Magyarországon.” „Hol? – kérdeztem. – Akkor elmegyek én is!” „Hát a tiéd!” – mondta erre ő.

Honnan tudtad, hogy neked ezt kell csinálni?

Cintula csinált egy magnósklubot az FMH-ban. Elhatároztuk, hogy a klub lemezeit megmutatjuk a klub tagságának minden szombaton. A többiek már családosok voltak, így engem sorsoltak ki a feladatra. Ültek az emberek a párnákon, nézték a plafont, ahova diákat vetítettünk arról az együttesről, amelyik éppen játszott, és egyszer csak elkezdtek táncolni.

És aztán jött a rádió.

Véletlenül. Azon múlott, hogy Komjáthy Gyurinak 80 százalékban mi adtuk a lemezeket a magnósklubból. Történetesen én voltam, aki bevitte ezeket, és mikor egyszer bementem hozzá, mondtam: hú, ez baromi jó, én rádiós szeretnék lenni. Gyurinál csináltam egy próbafelvételt, az nagyon vicces volt. Visszahallgattuk, és megkérdeztem: „Te, ki az a barom, aki itt beszél a szalagon? Én? Jézus Mária!” Sokkal magasabb volt a hangom eredetileg, meg nem artikuláltam rendesen. Elővettem egy kis magnót, és elkezdtem rá felolvasni, majd visszahallgattam. Kezdtem úgy beszélni, hogy a szavaknak legyen elejük meg végük, nem lenyelni és elcsapni őket. És ami még nagyon fontos: a tempót, amennyire lehetett, megtartottam. Én nem úgy beszéltem, mint az átlagrádiósok, hogy leírom, felolvasom, hangsúlyozom. Tehát bár másképpen kellett beszélnem a rádióban, de mégis valahogy megpróbáltam megtartani azt a tempót, amit a színpadon a mai napig is nyomok. Manapság nagy divat, hogy nem mondanak ki egy épkézláb mondatot, mert nem tudnak. Ettől lesz jó rádiós valaki, én ezt tudom.

1969 óta 50 év telt el. Mindig a külföldi és hazai popsztárok körül forgolódtál. Kik azok, akikre a legszívesebben emlékszel?

John Mayall bluesgitáros az első. Amikor először járt Magyarországon a hetvenes évek közepén, én voltam a műsorvezető. Összehaverkodtunk, és elvittem vacsorázni. Ez Pécsett volt, bementünk egy nagyon jó helyre. Akkor derült ki, hogy ő nagyon szereti a gyomrát. Ettől fogva – bárhol is voltunk az országban – mindig vittem kajálni valamerre. Amikor a második magyarországi turnéjára Hegedűs Laci meghívta, akkor azt mondta neki: csak akkor jövök, ha Mr. B. Tóth ráér.

Aztán Toto Cotugnót megtanítottam snóblizni. Rettenetesen örült neki: a zenekarát rendesen levette pénzben, másnap nem is köszöntek nekem a zenészei. Büszke vagyok arra, hogy ezeket a sztárokat én jelentettem be a közönségnek. Meg arra is büszke vagyok, hogy Nenával interjút készíthettem. Én voltam az első, aki egy nyugati sztárral beszélgetett a rádióban, méghozzá Nyugat-Berlinben, és ő magyarul üdvözölte a Poptarisznya hallgatóit.

Vagy Frank Farian. Ő volt a Boney M. Mindenki azt hitte, hogy van egy pasi meg három csaj. A három csajból kettő jól énekelt, a pasi meg tátogott, valójában Frank Farian énekelt. Tardos Péter barátommal épp egy „sportúton” voltunk Frankfurtban, mert akkoriban csak így tudtuk rendszeresen elhagyni Magyarországot, és gondoltuk, hogy megnézzük az Omegát, amint felvételt készít egy stúdióban. Abban a stúdióban délelőtt a Boney M. dolgozott, délután meg az Omega. A Boney M.-nél döbbenten láttam, hogy Frank Farian énekel, addig azt senki nem tudta. Éppen a karácsonyi dalt játszották föl, a Mary’s Boy Child Jesus Christ címűt. Fariannel beszélgettünk, és adott nekem egy vinyl lemezt, amire a kész Boney M.-dalt rávágta, és arra kért, hogy egy hónapig ne játsszam. Kábé egy hónappal később Kóbor Mecky hívott fel telefonon: „Gáz van! Fariannek van egy nagy kérése hozzád. Ő beletette a lemezt egy fehér tokba, amit teleírt számokkal. Ezekről a számokról ne beszéljél.” Farian kiszámolta ezen a lemezborítón, hogy mennyibe kerül a stúdió, mennyibe kerülnek a művészek, mennyi lesz a lemez előállítása borítóval, mindennel együtt, és hogy mennyit fog ő ebből eladni. A végösszeg mint haszon egy hétjegyű szám volt márkában, és nem 1-gyel kezdődött… Egy tévéműsorban sok évvel ezelőtt Gundel Takács Gábornak mutattam meg ezt a lemezborítót.

Fotó: Neményi Márton

Van még olyan világsztár, akivel emlékezetes találkozásod volt?

Michael Jackson jött szembe Bécsben. Ez a kilencvenes évek elején volt, amikor Hegedűs Laci megpróbálta őt valahová Kelet-Európába elhozni. Tudtuk, hogy épp Bécsben van, a menedzsmentjével jó viszonyban volt Laci, vitt engem is. És egyszer csak jött szembe Michael Jackson, nyújtotta a kezét, én is. De elhúzta, és röhögve továbbment. Akkor volt az, hogy senkihez nem ért hozzá. Nem sokkal később Bukarestben volt egy koncertje, amit a Calypso Rádió élőben közvetített. Ez volt az egyetlen olyan koncertje, amit egy kelet-európai rádió élőben közvetített. Cliff Richard is érdekes volt. Amikor itt volt Pesten a kilencvenes évek közepén, én voltam a műsorvezetője. Már mindenki a koncert kezdését várta, mi meg elkezdtünk beszélgetni a Young Onesról, a Shadowsról meg a korai évekről, az első kislemezéről, amit köptem neki. Teljesen megdöbbent, hogy vannak olyanok ebben az országban, akik ilyeneket tudnak. Az embereket megütötte a guta, hogy mi ott beszélgetünk, neki már rég a színpadon kellett volna énekelnie. Rod Stewarttal meg fociztam az MTK-pályán. Az ő csapatában voltam, mert így jött ki a létszám, és a magyar roadok ellen játszottunk.

És ki nyert?

Mi nyertünk. Én ugyan nem rúgtam gólt, de Rod Stewart az én labdámból rúgott egyet. Fociőrületben volt nyakig: miután fölkonferáltam, kiment a színpadra, pattogtatott egy labdát, majd jól fejbe rúgott valakit. Szerencsére nem lett baj belőle. Tina Turner egy nagyon különös eset volt. Mikor először járt Magyarországon, egy nagyon vicces gázsiért jött, akkor még sehol nem volt. Aztán pár évvel később megint jött. Épp ott voltam Hegedűs Laci szobájában, amikor telefonon hívta Tina menedzsmentjét. Ők mondták az összeget, ami egy messziről szemmel jól látható pénz volt ahhoz képest, amennyiért először volt itt. Tina pont bent volt a szobában, és mikor megtudta, hogy kivel beszél a menedzsmentje, azt mondta: „Oda ugyanannyiért megyek, mint az első alkalommal, mert akkor is meghívtak, mikor sehol nem voltam, ezzel tartozom nekik.” Brian Mayről csak annyit, hogy amikor már nem volt Queen, és először jött Brian a saját zenekarával Budapestre, csinálhattam vele egy interjút. Hegedűs Laci hozta őt másodszor is, de mondta neki Brian, hogy nem akar újságírót látni. Hegedűs azért megemlítette, hogy B. Tóth szeretne három mondatot a Poptarisznyába, erre ő: „Leslie? OK.” Ahogy ment föl a színpadra, este nyolc előtt tíz perccel még bent volt az adásban. Nem szerettek a kollégák, mit ne mondjak.

Szoktak rád féltékenyek lenni a kollégák?

Én mindig azt szoktam mondani viccesen, de ezt komolyan is gondolom, hogy nekem az a fontos, hogy szeressenek, meg hogy utáljanak. Tehát mindegy, hogy szeretnek vagy utálnak, mert mindegyik egy állásfoglalás. Ami a kettő között van, az nem jó. Azt én nem bírom elviselni, hogy „ja, ki is ez?”.

Gondolom, mindegyik magyar sztárral volt kapcsolatod.

És van is a mai napig. Főleg a régiekkel. Annak idején a Fonográfnak én voltam „a” műsorvezetője. Szörényi Leventéékkel végigjártuk az országot, sok éven keresztül Koncz Zsuzsával meg az Omegával is. Zoránnal nagyon jóban vagyok. Ő a Calypsónak is egy nagyon fontos műsorvezetője volt. A mi kapcsolatunk oda megy vissza, hogy a magnóját javítottam, mikor még a Gelkában dolgoztam mint rádió- és tévéműszerész. Minden zenész hozzám hordta a magnóját. Fenyő Mikivel is jó a viszonyom. Nagyon sokan nem szeretik, én meg mindig védem. Állati jó fej, csak nem szereti, ha froclizzák.

Fotó: Neményi Márton

És a fiatalokkal?

Nincs dolgunk egymással. Ők egy más világot építettek ki maguknak, másképpen csinálnak mindent, ami teljesen természetes. Érdekes, a DJ-kkel más a helyzet, velük nagyon jó a viszonyom. Bár nem pont úgy csináljuk. Én dumálok változatlanul. Mindig azt szoktam viccesen mondani, hogy én nem engedhetem meg magamnak, hogy csak nyomjam a zenéket, sok évtized után a hangomra is kíváncsiak, és én szívesen beszélek.

Folyik belőled a szó a rádióban is. Lököd az információkat, a számokat, a neveket, az emlékeket.

Engem nagyon sokan a műfaj lexikonjának hívtak, még Tardos Péter is, pedig ő volt az igazi lexikon. De aztán megjelent az internet, és én attól kezdve hülyülök. Azért szeretem a CD-ket, mert azokon rengeteg információ van, és azokról egy csomó minden eszembe jut, de sajnos már időnként adás közben is beleugrok az internetbe.

Időben mennyire vagy kalibrálva?

Ray Connifftól, tehát az ötvenes évektől Ed Sheeranig. Azt hiszem, ma ő a legnagyobb sztár. Lady Gaga is zseniális. A jelenlegi zenében pontosan ugyanannyi a rossz, és ugyanannyi a jó, mint amennyi annak idején volt, arányaiban semmit nem változott. Amiben változott, azok mi vagyunk, emberek, mert ha a múltról van szó, akkor csak a jókra emlékezünk.

A rádión keresztül nagyon erősen tudod formálni az ízlést. Első kézből rengeteg információ rajtad keresztül jutott-jut el az emberekhez, tehát óriási volt és még most is óriási a hatásod. Átérzed ennek a felelősségét?

Nekem mindig volt egy bizonyos fajta tartásom. Volt egy kijelölt utam, amiből nem léptem se jobbra, se balra, megpróbáltam egy hiteles figura lenni. A hitelességem mindennél fontosabb! Persze korábban nem volt ez tudatos feltétlenül, valószínűleg a lelkem legmélyéből adódott, csak később tudtam ezt így megfogalmazni.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a mostani életedben?

Magát az életemet. A házunkat, hogy van egy pici szabadidőm, hogy nyugi van, meg béke van. Van egy műsorom a XIII. kerületi tévében, az Egy falat kenyér – egy csipetnyi szó, amit a helyi televíziók mindenhol sugároznak. Most már nem foglalkozom lemezekkel. Volt 35 saját lemezem, ezek között volt kilenc Pop Tari Pop, és például 1970-1989 között volt egy húsz lemezből álló sorozat születésnaposokról. Számtalan albumot szerkesztettem különböző zenészeknek. Ma már nem érdemes lemezt kiadni, minden fent van a neten. Most megkeresett egy karikaturista, Szénási Ferenc, aki egy olyan könyvet szeretne csinálni, amelyben világhírű zenészek karikatúrái mellett ott lesznek az én írásaim is. Most ezen dolgozom. Kétszer egy héten teniszezek, gyakran találkozom a barátaimmal. A lányom, Saci is gyakran kijön hozzánk. Már 39 éves, jól menő kutyakozmetikus. A mi tibeti terrierünket, Öcsit is ő nyírja. Az ő boxere, Face és Öcsi elválaszthatatlanok, szétkergetik egymást.

Fotó: Neményi Márton

A lányod örökölt valamit a te zene iránti őrületedből?

Ezt ő gyerekként nem érzékelhette. Úgy tudta meg, hogy én rádiózom, hogy a Váci utcai általános iskolában nyolcadik osztályban mondták az osztálytársai: „Mondd meg apádnak, hogy ne pofázzon bele örökké a zenékbe.” Akkoriban szétdolgoztam magam, most csak a hétvégék sűrűbbek – műsorokkal, vidéki fellépésekkel. Ma már úgy gondolom, nem kell annyi mindent csinálni.

Ez a kijelentés összefüggésben van a koroddal? Minden pillanatban cáfolod amúgy a 72 évedet.

Van köze hozzá, persze. Most már egy kicsit nyugodtabban kell élni, vannak dolgok, amiket el kell engedni, amikre nemet kell mondani. Most már nem az számít, hogy másnak mi a fontos, hanem hogy nekem mi a fontos. Elérkeztem oda, hogy azt csinálom, amihez kedvem van, és nem vállalok el olyat, amihez semmi kedvem nincs, még ha fizetnek is érte. Ez a része most már annyira nem izgat engem. Judittal, a feleségemmel nagyon jól megvagyunk. Annak kell örülni, ami van. Örülni kell, hogy süt a nap, hogy kiülsz a kertbe, és nem azon sopánkodni, hogy mi lehetett volna, ha… Ha ebbe az állapotba tudsz kerülni, akkor nagyon boldogan és jól élsz.