A többségnek van saját élete, és nem kezdenek különös pletykákba róla, ha meglátnak egy fotót. És ott vannak azok, akik minden mögött valami hatalmas drámát vélnek felfedezni, na így indulnak a pletykák. Most éppen Katalin hercegné a soros. Róla terjed egy különös pletyka, egy, az Instagramra feltöltött fotó miatt.
Négy nappal ezelőtt töltöttek fel a Kensigton-palota hivatalos Instájára két fotót. Az egyiken Vilmos, a másikon Katalin telefonál az otthoni irodájukban. Így követik nyomon annak sok szervezetnek és alapítványnak a működését, amelyeknek a pártfogói és alapítói. Mosolyognak, együtt dolgoznak, tartják a lelket az emberekben. Ez azonban egyeseknek nem elég bizonyíték arra, hogy a herceg és a hercegné erős szövetséget alkot, egy boldog házasságban. Ők ugyanis ezen a képen észrevettek valamit, ami szerintük arra bizonyíték, hogy szakítottak:
Katalin nem viseli jellegzetes jegygyűrűjét. Ez azonban inkább jelez egy alapos kézmosást, mint szakítást. A fotó ugyanis vélhetőleg ugyanazon a napon készült, amikor ellátogattak egy londoni mentőállomásra is, és ugyanabban a ruhában voltak, Katalin kezén pedig ott volt az ékszer.
A gyűrű még Diana hercegnő ékszere volt, és 2010-es eljegyzésük óta Katalin szinte soha nem vette le. De határozottan kijelenthetjük, hogy emiatt szakítást kiabálni, hatalmas és alaptalan pletyka.