Sztárok

Vagány hercegből vált a brit királyi család sziklájává – Fülöp herceg 99 éves lett

Vagány, szókimondó, olykor nyers volt fiatalon (és egyébként manapság is az) Fülöp herceg. II. Erzsébet férje ma lett 99 éves. Kevesen tudják róla, hogy hányatott gyerekkora miatt egész életében csak egyet akart igazán: összetartó családot.

“A nagypapa erős és következetes ember. Annyi éve áll már a családja mellett, azt hiszem, mindannyiunknak ő a támasza, a sziklája” – ezekkel a szavakkal jellemezte néhány éve Eugénia hercegnő a nagyapját, Fülöp herceget. II. Erzsébet férje görög hercegnek született, ám a családjának el kellett menekülni a hazájából. Tengerész lett, és 1939-ben kezdett levelezni a 13 éves Erzsébet hercegnővel, akivel még előtte, egy utazás során találkozott. A többi már történelem, hiszen szinte mindenki tudja, hogy  Fülöp 1947-ben feleségül vette Erzsébetet, akiből öt évvel később királynő lett. A 73 éve tartó romantikus házasság mellett most a laza, vagány fiatal Fülöp herceg életéről is mesélünk néhány történetet.

Nem félt lázadni, de azért vágyott a biztonságra

Mindenki szereti azt gondolni, hogy Vilmos és Harry herceg voltak az elsők, akik próbálták valamennyire megtörni a brit udvar szabályait. Tény, hogy a helikopterpilótaként dolgozó Vilmos, vagy a motorozó Harry sok változást hozott, ám ez a fajta vagányság, már a nagyapjuk, Fülöp fiatalságában is jócskán jelen volt. A szülinapos herceg kiváló lovaspóló játékos volt, szeretett gyorsan és veszélyesen játszani, egészen 50 éves koráig űzte ezt a sportot. Ám nem adta fel az aktív életmódot ezt követően sem, csak átnyergelt a fogathajtásra. Szenvedélyét több unokájára is ráragasztotta, a gyerekek nagy örömére.

De közel sem ez az egyetlen vagánynak mondható szenvedélye a hercegnek. Még a The Crown sorozatban is feldolgozták, hogy a fiatal Fülöp a kapcsolatuk kezdeti éveiben mennyire nem találta a helyét Erzsébet mellett, és közölte nejével, hogy márpedig ő megtanul repülőgépet vezetni. A tervének Churchill mindenáron be akart tenni, de végül Fülöp győzedelmeskedett. 59 különböző típusú repülőgépen közel 6 ezer órát repült pilótaként az elmúlt évtizedek során. Számos fotó készült a pilóta szettben feszítő hercegről az 50-es években, ezeken a képeken pedig úgy fest, mint egy amerikai filmsztár.

Fülöp herceg 59 különböző típusú repülőgépen közel 6 ezer órát repült pilótaként

Fülöp herceg egy Vickers Viscount utasszállító pilótafülkéjében (balra) és egy vadászgépben a Brit Királyi Légierőknél (jobbra) – Fotó: PA Images via Getty Images

Mindene volt a hadsereg

Fülöp herceg mindig is büszkén öltötte magára az egyenruháját, fontosnak tartotta, hogy akkor is ezt viselje, amikor oltár elé vezeti a jövendő királynőt – számára mindez nemcsak formalitás volt. A fiatal herceg a tengerészeti főiskolán végzett Dartmouth-ban. Itt ismerkedett meg a fiatal Erzsébet hercegnővel, aki a korabeli beszámolók szerint képtelen volt levenni a szemét a sármos tengerészről. Huszonegy esztendősen a Királyi Haditengerészet egyik legfiatalabb hadnagya lett, ami meghatározta az életét, és a gondolkodását. A háború alatt a brit haditengerészetnél szolgált.

Fülöp herceg a királyi haditengerészeti tisztek iskolájában

Philip Mountbatten hadnagy, a királyi haditengerészeti tisztek iskolájában, Kingsmoorban (Fotó: PNA Rota/Getty Images)

Erzsébet apja, VI. György király haláláig Fülöp herceg és családja gondtalan életet élt Máltán. Erzsébet (még hercegnőként) a gyermekeiket nevelte, míg férje a haditengerészetnél teljesített szolgálatot. Életük legszebb éveinek írják le ezeket, melynek vége szakadt, amikor meghalt az uralkodó, és a hercegnőből II. Erzsébet néven királynő lett. A szarkasztikus humoráról ismert Fülöp, még a koronázás napját is feldobta azzal, hogy ránézett a súlyos koronát viselő nejére s így szólt: “Honnan szerezted azt a kalapot?”

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a koronázási ceremónia után, a Buckingham Palotában (Fotó: Keystone/Getty Images)

Nagypapa, a kőszikla

Az esküvő után a házaspár Nemzetközösségi körútra indult. Egyes becslések szerint az ausztráliai állomások alkalmával az ország lakosságnak háromnegyede találkozott velük. Az embereket lenyűgözte a karizmatikus, két lábbal a földön álló herceg. Barátai szerint Fülöp egyedisége abban rejlik, hogy mindig kimondja azt, amit gondol. Bár egyesek nyersnek, vagy faragatlannak tartják, Fülöp inkább hasonlít egy szókimondó standuposra, ha elemében van. “Kevesen gondolják róla, de Fülöp érzékeny ember. Nehéz gyerekkora volt, sokáig a túlélésre fókuszált, mindig csak egy összetartó családra vágyott, amit aztán Erzsébet adott meg számára” – mondta róla egy interjúban az unokatestvére Patricia. Fülöp így vált a család sziklájává. A korábban említett Netflix sorozatban is elhangzik az őt alakító színész szájából, hogy mennyire aggódott azért, hogy új családja, a brit király család soha ne járjon úgy, mint a görög dinasztia, vagyis ne kelljen menekülniük a hazájukból. Fülöpre kősziklaként tekint valamennyi gyermeke, ahogyan unokái is. Máig legendás, és megható az a történet, ami Diana hercegnő halála után történt. A gyászoló kamaszok, Vilmos és Harry nem akartak a tömeg előtt vonulni anyjuk koporsója mögött. Végül a nagyapjuk azt kérdezte tőlük: “Ha én is sétálok, jöttök mellettem?” A gyászoló hercegek pedig igent mondtak, nagyapjuk jelenléte pedig rengeteg erőt adott számukra a temetésen.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg

Fülöp herceg, Vilmos, Earl Spencer, Harry és Károly herceg Diana hercegnő temetésén (Fotó: Anwar Hussein/Getty Images)

A huszonötödik házassági évfordulójukon Erzsébet úgy fogalmazott, hogy Fülöp az, aki erőt, támaszt és biztonságot ad számára. “Bárcsak tudnám a nagyszüleim titkát”- mondta néhány éve Vilmos herceg. – Rendszeresen megkérem őket, hogy meséljék el mitől működik  a kapcsolatuk, mert ők a legszebb, legösszetartóbb pár akiket ismerek.”  Talán a válasz, amit annyira keres Vilmos, nagyon is egyszerű: Erzsébet királynő még mindig azzal a vagány, kissé nyers humorú, de a családját imádó herceggel él együtt, akibe fülig beleszeretett kamaszkorában.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg a 2018-as Royal Windsor Cup-on (Fotó: Antony Jones/Getty Images)

Senior uralkodók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top