nlc.hu
Sztárok
Németh Lajos felesége és unokái

Ritka pillanat, hogy Németh Lajos felesége, Ági is kamerák elé áll

Közös szabadtéri bográcsozásra indult Németh Lajos és a felesége, Ágnes. Mint kiderült, ez még új élmény nekik.

Hosszú évek óta vannak együtt, sok közös élményt szereztek, de Németh Lajos és a felesége, Ágnes most először bográcsozott szabadtéren. Az alkalomra a TV2 kamerái kísérték el őket, és bár a meteorológusra nem jellemző, hogy a magánéletébe betekintés enged, most a feleségével sok mindenről meséltek. 

Németh Lajos és felesége, Ági

Németh Lajos és felesége, Ági együtt főztek és közben meséltek a családjukról és a hétköznapjaikról

Például arról, hogy a karantén idején nehezen viselték, hogy nem látogathatták az unokájukat, akik közül az egyik már 19 éves és most volt a ballagása. Finnországban három unokájuk van, Nagykovácsiban pedig kettő, egyikük 8, a másik 11 éves és nagyon féltették a nagyszülőket, nehogy bajuk legyen

Németh Lajos felesége kivételesen vállalta a szereplést:  

Megnézem
Összes kép (7)

A pár augusztusban ünnepli majd a 46. házassági évfordulót, és már 50 éve ismerik egymást. A családi történetek közben a múlt is szóba került.

“Én pedagógus voltam, és ott a gyerekek sosem láthatják, ha neked valami bajod van. Nagyon nehéz körülmények között éltünk, az egyetem után, nem volt budapesti lakásunk, csak egy szoba, konyha, kis fürdőszoba. És akkor eljöttek szerenádozni a diákok, és nézték, hogy egy ilyen környezetből a tanárnő mindig csinosan jön. Ez nagyon furcsa volt nekik. Mivel kollégisták voltunk, ezért öt évig nem is igényelhettünk lakást. Mi 12 év után jutottunk lakáshoz az egyetem elvégzése után.”

Németh Lajos és a felesége eltérő természetűek, mégis csak egy dolgon vitatkoztak: amikor még a gyerekeik kicsitk voltak, Ági reggelente tudni akarta, milyen ruhát adjon a gyerekeire, és várta a férje pontos előrejelzését, amit nem mindig kapott meg. 

Németh Lajos és Ági ehhez hasonló történeteket meséltek bográcsozás közben: 

Nem csak Németh Lajos felesége szerepel ritkán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top