nlc.hu
Sztárok
Katona Klári akkor és most - fotók

Katona Klári: „Az útkeresés sosem volt könnyű” – bámulatos fotók a múltból és a jelenből

A már 66 éves Katona Klári egyszerűen kortalan, ma is és régen is a legszebb énekesnők közé tartozott.

Természetesen nem csupán a szépsége miatt szeretjük Katona Klárit, hiszen meghatározó alakja volt a 70-80-as évek popzenéjének Magyarországon. A Táncdalfesztiválok sztárja volt, aki mindig igyekezett megérteni az életet, és bölcs meglátásaiból, tapasztalataiból könyvet is írt. 1966-ban, 13 évesen kezdett énekelni, először a Kék Csillag, később a Neoton együttes énekese volt, majd szólistaként folytatta a karrierjét.

A Közelség című könyve kapcsán készült 2018-as interjúban Katona Klári mély éleslátással mesélt a múltról, jövőről és arról, mennyire nem a régi idők sikerei határozzák meg az életét.

„Egy különleges Szakcsi-zenére írt dalomban a »Voltvanlesz világról« énekelek. A múltból érkezve éljük a jelent, a jövő teremtéséért.

Ez az életünk: voltvanlesz történéseink sora.

Katona Klári gyönyörű volt fiatalon

Katona Klári akkor és most (Kép: Smagpix)

Lehetőségeink tárháza. Egyensúlyi helyzetünk záloga. Ami ettől eltér, az a kibillenés felé visz. Az pedig elégedetlenséget, értetlenséget, keveslést, kiábrándultságot hoz. A Voltvanlesz világban a helyén van a megtörtént, a jelen történés, és ami majd megtörténik. Ott nem zavar meg, hogy nem az van, ami már volt. Nem szomorít el, hogy ami most történik, az nem hasonlít az egykor voltra. Nem rémiszt, hogy ami most van, vajon lesz-e még a jövőben.”

1981-ben indult Katona Klári együttműködése Presser Gáborral, ami elhozta számára az átütő sikert a Titkaim című lemezzel. Egy évvel később el is nyerte vele az év énekesnője díjat a Pop-Meccs szakmai szavazásán. Erről az időszakról és a popzenei iparról így beszélt az interjúban:

„Nagyon örültem annak, ahogy a lemezeim követték egymást: a nagy dalszerzőkkel, Demjén Ferenccel, Presser Gáborral való közös munka után jelenhettek meg a magamnak írt dalok. De azt a korszakot nem sikerült igazán érvényesíteni, pedig kiadói oldalról nagyon sok valódi segítséget kaptam. Addigra már nagyon felerősödött a popzenei ipar üzleti jellege. Az újonnan indult dalszerzői utam akkor kezdődött. Az útkeresés sosem volt könnyű. Valami lényegi változást okozni még kevésbé, pedig a kihívás abban van.”

Nézd meg galériánkban a gyönyörű, fiatal Katona Klárit!

Katona Klári már 13 éves korától énekelt
Megnézem
Összes kép (7)

Kiemelt kép: Smagpix

Legendás énekesnők akkor és most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top