nlc.hu
Sztárok

Judy 10 kilót hízott

Judyra felszaladt 10 kiló súlyfelesleg, de bevált módszere van a fogyásra

Judy szeret nassolni, ezért erre kifejezetten oda kell figyelnie.

Judy mindig is odafigyelt az alakjára, ám a genetikájából adódóan, ha elengedi magát, akkor bizony fel tud csúszni pár kiló. Az énekesnő állítása szerint az utóbbi hónapokban 10 kiló plusz ment rá, ám megvan a tuti módszere, amivel visszanyerheti az alakját. Többek között erről is mesélt most a BEST magazinnak.

„Már tavaly év végétől kevésbé figyeltem az étkezésemre, amit tetézett, hogy a karantén alatt még jobban elengedtem magam. A napom nagy részét a konyhában töltöttem, finomakat főztem a férjemnek és a lányomnak, de arra már sajnáltam az időt, hogy magamnak is összeállítsam a megfelelő étrendet” – állítja Judy, aki egy táplálkozási tanácsadó segítségét kérte, így pedig szinte olvadnak le a plusz kilók.

Sikerült összeállítaniuk egy olyan étrendet, amellyel 1 hét alatt rögtön 2 kilót adott le. Azóta igyekszik háromóránként, napi ötször enni. Tiltólistás ételek nincsenek, viszont arra figyel, hogyan készíti el, amit elfogyaszt – írja a lap.

A BEST

A BEST

Judy szuper alakját a Nicsak, ki vagyok? című műsorban is láthattuk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése