Angelina Jolie talán az a személy, aki a saját életével akaratlanul is hozzájárult ahhoz, hogy az örökbefogadás elfogadott és természetes legyen. Ezzel kapcsolatban sokat mesélt, nem úgy mint mondjuk Harrison Ford párja, Calista Flockhart, Nicole Kidman és Tom Cruise, vagy Diane Keaton, aki 50 évesen fogadta örökbe az első gyerekét és lánya mellé öt évvel később egy kisfiút is. A színésznő ezzel kapcsolatban csak azt mondta, hogy így kerek az élete, nem hiányzik neki egy férj a családhoz. De Hollywood tele van hasonló történetekkel.
Michelle Pfeiffer 35 évesen,a válása után érezte azt, hogy anya szeretne lenni, és egyedülállóként adoptálta a lányát, majd két hónappal később megismerte David E. Kelley-t, akivel azóta is együtt vannak. A párnak született egy közös fia is, Pfeiffer azonban gyakran elmondja: mindkét gyerekét egyformán szereti és a lánya tette őt anyává.
Jamie Lee Curtis a Parents magazinnak fogalmazott úgy, hogy az adoptálás egy komplikált út, amely telis tele van érzelemmel és kihívással. Annie és Thomas is örökbefogadott gyerekek, akiket a színésznő mindennél jobban szeret. “Az adoptálás gyökere mindenek előtt a veszteség, amit minden fél átél. Éppen ezért mindenkinek szüksége van támogatásra, mindenkinek tiszta lappal kell játszania. Összetett terület, de gyönyörű út a családalapitásig. Egyszerűen csak tényleg nyitottnak és befogadónak kell lenned.”
Kirstie Alley több vetélés után fogadott örökbe a férjével, akivel azóta elváltak, és nem bánja, hogy egyedülálló anyaként él. Sharon Stone életébe is sok sikertelen próbálkozás és több vetélés követően érkezett meg az első fia, akit még a férjével fogadtak örökbe, majd a válás után még két fiúval bővövült a család.
A Szex és New York sztárja, Kristin Davis szintén egyedülálló anya, akárcsak Charlize Theron. Mariska Hargitay a férjével fogadott öröke a kisfiuk mellé. “Nem hazudok, az örökbefogadás nem való a gyáváknak” – állította aszínésznő, aki két gyereket adoptált két év alatt és ezzel egy gyerekkori álmát váltotta valóra. Ugyanígy érez Mary Louise Parker, aki afrikai árvát fogadott öröke és akkor annyir mondott, hogy mindig tudta, lesz egy örökbefogadott gyereke.
Sandra Bullock az okokról sosem mesélt, csak arról, mennyire teljessé tették az életét a gyerekei. “Őszintén, a mai világban már fogalmam sincs, mi számít hagyományos családnak. Ha az, amelyik tele van szeretettel, ahol mennek a bennfentes poénok, ahol a lakásban több gyerekholmi van, mint felnőtt-, ahol megy a kiabálás, hogy kié legyen az utolsó szelet torta, akkor nekem nagyon is hagyományos családom van.”
Emma Thompson és a férje 2006-ban egy akkor 16 éves ruandai menekültet fogadtak be, mivel Tindyt vissza akarták toloncolni oda, ahol az egész családját lemészárolták. Ma már a brit színésznőt hívja anyának, és a történetüket meg is osztották korábban:
“Nem tudom, miért nem csak barátok lettünk, egyszerűen csak egy családnak éreztük magunkat, ezt nem választottuk.”
De mindenkinek megvan a maga története, ahogy ez lentebb kiderül.
Aki rácsodálkozott a kötődés kialakulására
Ty Burrell a Modern családban egy született apukát alakított. A színész 11 évadon keresztül játszhatta el a háromgyerekes Phil Dunphy karakterét, és lubiskolt a szerepben, sorozatbeli gyerekei imádtak vele forgatni.
A valóságban Burrell és a felesége 2010 fogadták örökbe első gyereküket, Francest, majd két évvel később a húgát, Gretat. Már tíz éve voltak házasok a nejével, és ahogyan korábban fogalmazott, sokáig egyáltalán nem tervezték a gyerekvállalást, aztán egy repülőút mindent megváltoztatott.
“A legjobb dolgok úgy jöttek az életemben, hogy nem terveztem. Váratlan volt, hogy megismertem Holyt, a feleségemet és nem tereveztem, hogy gyerekeim lesznek, vagy hogy adoptálok. Furcsa, hogy az örökbefogadás is lehet irracionális és váratlan, mint egy váratlan terhesség. Holyval éppen Los Anegelsből repültünk New Yorkba, amikor felszálltunk, még nem akartunk gyereket, amikor leszálltunk, sírtunk, mert tuduk, hogy gyerekünk lesz. Aztán megtörtént velünk másdoszor is.”
A színész 42 éves volt, amikor apa lett, és annyi örömet adott neki a lánya, amit korábban elképzelni sem tudott.
“Tudom, hogy ez kicsit esetlenül és ostobán hangzik, de azt hiszem hatalmas felismerés volt számomra, hogy az ember igenis mindent felülíró, feltétlen szeretettel szeretheti a gyerekét. Az idő csak telik, de te egyre csak jobban és jobban szereted őket. Idő, amíg kialakul a kötődés apa és lánya között. Nekem legalábbis az volt, de hamar eljutottunk arra a pontra, amikor rettentően hiányzott, ha aludt, vagy ha távol voltam a forgatás miatt”- mondta első lánya születése után az Elle magazinnak.
Mindig is tudta, hogy először örökbe fogad
Katherine Heigl színésznőt a Grace klinikából ismertük meg, majd több romantikus vígjátékban is szerepelt, végül pedig átvette Meghan Markle helyét a Suits sorozatban. Ám a legjobban akkor érzi magát, ha vidéki birtokán lehet férjével és gyerekeivel. Lurkóból pedig három is van neki: a 11 éves Naleigh, a nyolcéves Adalaide és a négyéves Joshua. Naleight Dél-Koreából, Adalaide-t pedig az Egyesült Államokból fogadták örökbe.
“Azt akartam, hogy a saját családom hasonlítson ahhoz a családhoz, amelyben felnőttem. Mivel a nővéremet Dél-Koreából fogadták örökbe a szüleim, mindig tudtam, hogy egyszer én is így fogok tenni. A férjemmel közösen döntöttük úgy, hogy mielőtt gyerekünk születne, örökbe fogadunk. Én csak anyuka akartam lenni, és mindhárom gyereket ugyanúgy szeretem, függetlenül attól, hogy kettőt nem én hoztam a világra. Attól a perctől, hogy a kezembe vettem őket, feltétel nélkül szeretem őket”- magyarázta egy interjúban Heigl.
“Amikor örökbe fogadtuk Naleight, Josh (a színésznő férje – a szerk.) sokat kérdezett arról, hogy mennyire számít a DNS a kötődésben. Én csak a saját családom példáját tudtam neki elmesélni, de hamar rájött magától is, hogy nem kell közös DNS a kötődéshez. Naleight az első perctől ragaszkodott hozzá, az ő ölében érezte magát a legjobban. Velem más volt a helyzet, kicsit távolságtartó volt, de a szociálismunkás elmondta, hogy teljesen életszerű, hogy az új anyuka és az örökbefogadott gyermek között lassabban alakul ki a kötődés, a bizalom. Minden sorstársam számára az a tanácsom, hogy nem szabad megijedni, türelmetlennek lenni, mert amikor az a kicsi ember beenged a szívébe és a lélekbe, akkor az a legnagyobb ajándék az élettől.”
Egyedülálló anya, három gyerekkel
Charlie Sheen egykori neje, Denise Richards két gyereket szült a színésznek. Már szingli anyuka volt, amikor 2011-ben két vér szerinti lánya mellett örökbefogadott egy harmadik kislányt, aki Eloise Joni nevet kapta Richards édesanyjának emlékére.
“Sam ekkor volt hatéves, Lola pedig öt. Én pedig azt éreztem, hogy még nem végeztem a gyerekvállalással. Mindig nagy családot akartam. A válásom után azt gondoltam, hogy hamarosan újra rátalálok a szerelemre, és lesz még lehetőségem gyereket szülni. Nem így lett. De ma már az, hogy egyedülálló vagy, nem akadály abban, hogy örökbe fogadj egy gyermeket”- mesélte Richards a People magazinnak. Ebben az interjúban beszélt arról is, hogy Eloise fejlődési rendellenséggel született, amelynek egyik következménye, hogy sokkal lassabban, és nehezebben tanult meg például beszélni.
“Eloise kétéves koráig nem járt, nehezen ment számára az ülés is. Nehéz időszak volt, leginkább az a néhány hét, amíg eljutottunk a megfelelő orvosokhoz és terapeutához. “
Egyedülálló anyaként fogadta örökbe a kislányt, akit Sam és Lola is azonnal testvérükként kezeltek, ám ez nem azt jelenti, hogy Richards ma is facér. 2017-et írtunk, amikor találkozott egy Aaron Phypers nevű pasival, aki hamar meg is kérte a kezét, és 2018-ban összeházasodtak. Az esküvőt követően pedig a férfi is adoptálta Eloise-t.
“Aaron csodálatos apja a lányaimnak, és igen ő is örökbe fogadta Eloise-t. Nagyszerű a kapcsolatuk”- mondta a magazinnak Richards.
Változások Magyarországon
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az örökbefogadás folyamata, és több szülőre váró, állami gondozásba vett gyermek kerül majd családhoz a jövőben, ezt ígérik. Szakértőt kérdeztünk a nyilvánosságra került törvényjavaslatról. A cikket, itt éred el!
“Ne úgy állj hozzá, hogy most teszel, valami jót”
Sokan nem is tudják, hogy Meg Ryannek két gyereke van. Dennis Quaiddel közös fia, Jack már 28 éves, ám 2007-ben adoptált egy kislányt Kínából, aki a Daisy True nevet kapta.
“Van egy biológiai fiam, és lett egy örökbefogadott kislányom, de nincs különbség, mert ugyanolyan szeretettel nevelem és szeretem őket…Hiszem, hogy Daisy sem véletlenül került hozzám, hanem kiválasztott engem. Ő az a lány, akit nekem rendeltek az égiek. Soha nem éreztem azt, hogy adoptál egyfajta mentőakció lenne, ez szerintem nem is jó irány. Én csak szerettem volna még egy gyerek anyja lenni. És egymást kaptuk”- magyarázta Meg Ryan a Redbook magazinnak. A színésznő szerint könnyebb számára a gyereknevelés egyedülálló anyaként.
“Most csak én hozom a szabályokat, nem kell azon stresszelni, hogy két felnőtt vitatkozik a gyerek feje felett arról, hogy meddig maradhat ki az esti buliba.”
“Tudtuk, hogy kifutunk az időből”
Hugh Jackman 28 éves volt, amikor összeházasodott Deborra-Lee Furness managerrel. Tudták, hogy szeretnének gyermekeket, de úgy érezték kifutnak az időből.
“Deborra már negyvenéves volt, amikor egybekeltünk, és azonnal belevágtunk a babaprojektbe. Nem volt könnyű, főleg Debnek, mivel a két mesterséges megtermékenyítést sajnos két vetélés követte. Emlékszem egy ponton az mondtam a feleségemnek, hogy bár úgy terveztük, lesz egy-két vér szerinti gyerekünk, és utána fogadunk örökbe, de vágjunk bele most”– emlékezett vissza a kezdetekre a színész a People magazinnak. Jackman és neje 2000-ben fogadta örökbe Oscar Maximilian Jackmant, aki 11 évesen még a Margitszigeten bringázott, ma már húsz esztendős, húga, Ava Eliot Jackman pedig 15 éves.
“Soha nem úgy gondolok rájuk, hogy ők az örökbefogadott gyerekeim, hanem úgy, hogy ők a mi csodálatos gyerekeim.”
Mi a helyzet itthon?
Idén júniusban érkezett a csodálatos hír, hogy kisfiúval bővült Balsai Móni színésznő és férje Ujj Mészáros Károly családja. A Facebookon megosztott fotóból és üzenetből egyértelműen kiderült hogy közös életük egy mindent elsöprő, határtalan boldog szakaszba érkezett. A Blikk információi szerint a művésznő és rendező férje nyílt örökbefogadással adoptálták a kisfiút. Néhány héttel ezután a 24.hu-nak adtak interjút. Ebben arról a bizonyos telefonhívásról is mesélt a színésznő.
“Még most is beleborzongok. Olyan volt, mint egy ősrobbanás. Pár nappal később már nálunk volt a pici”– mondta. Az interjúban Balsai megerősítette azt is, hogy nyílt örökbefogadáson keresztül érkezett a családjukba a gyermek.
“…Tudni kell, hogy nyílt örökbefogadásnál (itt a vér szerinti és az örökbefogadó szülő ismerheti egymást) az ideiglenes gyám kijelölése után még hat hete van meggondolnia magát az örökbeadó és a -fogadó szülőknek. A kezedben fogod a csecsemőt, és folyton arra gondolsz, mikor telik már le a hat hét. Borzasztó érzés lehet, ha végül mégsem maradhat nálad. Úgyhogy igazából csak a hat hét letelte után lélegeztünk fel.”
A tehetséges magyar színésznő nem sűrűn beszél a magánéletéről, ez ezután sem lesz másképp.
“Szeretnénk úgy felnevelni a gyermekünket, hogy közben megvédjük a nyilvánosságtól. Nem fogunk olyan képet posztolni, amelyen az arca is látszik. Majd ha felnő, saját maga dönthet erről a kérdésről. Ha szeretne szerepelni, hát szerepeljen.”
Miklósa Erika 2015-ben, pár nappal a 45. születésnapja előtt lett anya. Bíborka nyílt örökbefogadással érkezett a családjába. Idővel arról is mesélt a művésznő, hogy hogyan kezelik az adoptálás kérdését otthon, Bibi előtt.
„Gyakran elmondom Bibinek: »Örökbe fogadtunk, és örökké szeretni fogunk«…Egyik nap nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Kijelentette: »Anya, hagyd ezt abba, nem így van. Én fogadtalak örökbe titeket, és én foglak örökké szeretni benneteket.« Ez rettenetesen meghatott, könnyek szöktek a szemembe. Visszakérdeztem: »Tudod, hogy ez mit jelent?« És már felelt is: »Azt anya, hogy mindig…« Ez is jelzi számomra, mennyire rohan az idő, hiszen Bibi nemcsak érzi, de érti már, mit jelent ez az állapot. Természetesen kezeli a helyzetet, és most már felfogja, milyen kötődéssel, bizalommal jár, és hogy egy életre szól. Tisztában van azzal is, hogy milyen erős szövetség ez közöttünk.”
Erika nem titkolja, hogy szeretnének még egy gyereket örökbefogadni a férjével.
“Nem nagy titok, szeretnénk újra örökbefogadni. Ezen felül az életem legfontosabb része az átadás, szeretném átadni, ami bennem van.”
Kollár-Klemencz László filmes, emelet a Kistehén Tánczenekar énekese, és felesége, Révai Sára fotós meséltek korábban az Örökbe.hu oldalon az örökbefogadásukról. Bár a megismerkedésük kezdetétől tudták, hogy nekik lesz gyerekük, az orvosok is biztatták őket, László javaslatára megindították az örökbefogadást is. Sára ekkor még nem érezte magát úgy, hogy készen áll, de aztán minden megváltozott.
“Én világéletemben szülni akartam, kislányként a babáimmal szülést játszottam. A fejemben az a képzet élt, hogy ha örökbe fogadunk, akkor én nem fogok tudni szülni. Eleinte nem is akartam. Emellett voltak olyan önző szempontjaim, hogy a gyerekünkben szeretném viszontlátni a kettőnk vonásait. Olyan nagy szerelem van köztünk Lacival, hogy szerettem volna ennek a gyümölcsét meglátni. Innen idő volt eljutni oda, hogy egy örökbefogadott gyerek is a mi gyümölcsünk lehet. Amikor örökbefogadásra jelentkeztünk, még akkor is sok kétely kavargott bennem, de szerencsére a felkészítő tanfolyamon Rózsahegyi Nóra megerősített. Egy évbe telt, mire felkerültünk a várólistára, ez olyan volt, mint egy terhesség, fel tudtam készülni, hogy tényleg akarom az örökbefogadást, és onnantól még egy évet várunk Rolandra.”
A zenész számára az elfogadás könnyebben ment, kétgyerekes apaként már tudta, hogy vágyik arra, Sárával közösen is gyerekük legyen.
“Én az előző házasságomban is szerettem volna még gyereket. Nekem az életem legjobb időszaka volt, mikor családban gyerekekkel együtt éltem. Minden más helyzet kicsit fölösleges. Ha nincsenek ott a gyerekek, akkor nincs ki miatt elmenni a tengerre nyaralni, főzni egy nagyon jót vasárnap, megsütni egy rétest, elmenni kirándulni… Csak magam miatt? Akkor teljes az egész, ha gyerekek vannak az ember körül, vártam ezt az állapotot, az már teljesen mindegy, hogy ezt egy vér szerinti vagy egy örökbefogadott gyerek hozza-e el. Van bennem sok minden, amit át tudok adni egy gyereknek, ő meg csomó mindent vissza tud adni. Ez a kölcsönösség nincs meg, ha az ember egyedül vagy a párjával éli a mindennapjait.”
Roland másfél éves volt, amikor adoptálták, és első pillanattól érezték, hogy összetartoznak. Úgy gondolták, hogy ha a csecsemőkor a terhességhez, a szüléshez tartozik és ha nincsenek meg ezek, akkor inkább ne csecsemőt vállaljanak, hanem valakit, akinek a szemébe tudnak nézni.