nlc.hu
Sztárok
Kajdi Csaba fiatalon és élete

Kajdi Csaba kimondja, amit gondol és ez megosztja az embereket

Csak két korábbi csapattag – Ábel Anita és Kajdi Csaba – látható a Nicsak, ki vagyok! második évadában. Talán nem véletlen, hogy az Insta-bajnok Cyla lett az egyik csapatkapitány. Az ő szókimondása frissítően hatott a magyar celebvilágra.

Már kétéves Kajdi Csaba, vagyis Cyla népszerű Instája. Ráadásul egyre többet szerepel tévéműsorokban is a megmondóember, akinek azért természetesen a modellügynöksége áll az első helyen. De hogyan lett komoly ügynökségvezetőből influenszer? És mégis, mire kíváncsiak vele kapcsolatban a leginkább az emberek? Megnéztük!

Amire a legtöbben keresnek: Kajdi Csaba –Cyla név

Akik először a Nicsak, ki vagyok!-ban találkoztak Kajdi Csabával, és nem követték előtte az Instán, azok nem tudták, miért Cylának hívják a többiek. Mint kiderült, ehhez köze van Lakatos Márknak is.

„Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt egy kisebb társasággal sokat jártunk bulizni, és nagyon szoros barátok voltunk. A csapat tagja volt egy marketinges srác, Szelei Robi, Lakatos Márk és Szekeres Gábor, aki azóta a legnagyobb hollywoodi produkciók smink- és hajmestere” – magyarázta a Marie Claire-nek adott interjúban Kajdi korábban.

„Baromkodásból mindenkinek adtunk női nevet. Robiból Berta lett a Robertából, Márk Manyi lett, Gáborból Jessica, én pedig a Csilla nevet kaptam. Aztán ahogy Márk mindig egyre gyorsabban mondta a Csillát, abból lett a Cyla. Mi azóta is így hívjuk egymást…”

Érdekesség, hogy Lakatos Márk és Kajdi kapcsolata azóta kicsit sem mondható barátinak.

Lakatos Márk és Kajdi kapcsolata azóta kicsit sem mondható barátinak

Lakatos Márk, Tomán Szabina és Kajdi Csaba a 2010-es Viva Comet gálán (Fotó: Steindl Gabriella)

Amire a legtöbben keresnek: Kajdi Csaba fiatalon és hány éves?

Kajdi Budapesten született, ám a család nem sokkal ezután Franciaországba költözött. Dédanyja egy gazdag főúri lány volt, a dédnagypapa pedig festőművész, és Párizsban éltek. Cyla édesanyja, aki gyakran feltűnik a modellguru Instájában, a külkereskedelemben dolgozott, míg édesapja vegyészmérnök volt. Egy idő után a család visszaköltözött Budapestre, de mire Kajdi kamaszodott, a szülők elváltak.

„Érettségi után visszamentem Párizsba, majd jött az ügynökség lehetősége, és ez itt tartott Budapesten”– magyarázta egy tévéinterjúban.

Szemfüles, kutakodó rajongók jó pár Youtube-videót megtalálhatnak, amiben 15-20 éve feltűnt Cyla. Ilyen például a 2006-os Topmodell leszek!, vagy az RTL Klub 2001-es bugyuta sorozata, az Első generáció. De Kajdi is gyakran oszt meg magáról fiatalkori fotókat az Instagramon. Ez például abból a korszakban van, amikor még ő maga is modellt állt.

Piff anyukám, mit talált meg Annamari még a roppanós virsli korszakomból Ez a fotósorozat meg nagy filmre készült, ami 12 kockás volt! Ezt meg kontaktnak hívták, amiből kiválasztottak azt az 1-2 képet, amit nagyítottak a modellkönyvbe! Mint láthatod, retus sem volt, és ha épp kinőtt a szarvad, akkor az ott is maradt… Megjegyzem, hála a gvadelupai szűznek, hogy Ádiapunak jobban tetszik a mostani Cyla, mint a fiatal! Tik nektek melyik Cyla jön be jobban, a roppanós Cyla vagy a mostani?”

TOP3 poszt a fiatalkori Cyláról:

  1. A kis hablegény

2. Testvérével, Gyurival és édesanyjával a tengerparton

3. Puposításban még az analóg korszakból

Kajdi egyébként idén ünnepelte a 46. születésnapját.

Amire a legtöbben keresnek: Kajdi Csaba párja

Ha pedig szóba került „Ádiapu”, akkor beszéljünk kicsit Kajdi magánéletéről is, hiszen sokan keresnek arra a neten, ki Cyla párja. Miközben Kajdi nappalijától a fürdőkádjáig mindent láthatunk az Insta-sztorikban, a szerelméről sokkal kevesebbet mesél. Olykor említés szintjén feltűnik – és a követői között is találkozhattok vele – Ádiapu. Nem mennénk bele találgatásokba, szóval tessék nézni Kajdi Instáját, hogy kiderüljön ennek a kapcsolatnak a jelenlegi státusza.

Amire a legtöbben keresnek: Kajdi Csaba – modellügynökség

Kajdi alapította a Visage modellügynökséget, amelynek arcai között szerepel például Szikszai Johanna, Mihalik Enikő és Fodor Klarissza.

Szerintem két típusú nő van a modellvilágban. Vannak a nagyon klasszikus nők, ilyen például Sophia Loren, aki eladható volt negyven évvel ezelőtt, de eladható most is. És vannak a szezonális modellek. Ilyen volt például Gemma Ward, aki 10 éve még nagyon jól eladható volt, ma már nem biztos, hogy ezt a típust keresnék”– mondta a Cosmónak adott korábbi interjúban a modellügynökség-vezető Kajdi.

Az ügynök nem, utasítgat, nem parancsol, hanem kontrollál, hogy a lehető legjobban hozzuk ki a lehetőségekből

Nagy Réka, Tánczos Lilla, Szikszai Johanna, Kajdi Csaba és Mittler Patrícia (Fotó: Kunos/dfp.hu)

Szerinte, amikor egy 16-17 éves lány leszerződik az ügynökséghez, az első 2-3 év az alapozás, a felkészítésről szól.

„Ilyenkor tesztfotózásokat, bemutatókat szervezünk, elkezdik megismerni a lány arcát. De ez az az időszak, amikor ajánlunk bőrgyógyászt, ha gond lenne a bőrével, táplálkozási szakértőt, ha van rajta néhány plusz kiló, vagy éppen túlságosan sovány, és ha szükséges, akkor fodrászt is. Segítjük, oktatjuk… Nekünk ez a dolgunk ügynökségként, hogy őt elindítsuk, felépítsük, mint modellt, és elérje a nagy, külföldi piacot. A szép kislányból modellt varázsolunk, hogy mire a partnerügynökségünkhöz Párizsba kikerül, addigra gond nélkül tudjon dolgozni” – magyarázta Kajdi, aki szerint azt is fontos megérteniük a fiatal lányoknak, mennyire fontos angolul folyékonyan beszélni, térképet olvasni és nagyvárosban közlekedni, például Párizsban, Milánóban, vagy Londonban.

„Az ügynök nem utasítgat, nem parancsol, hanem kontrollál, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a lehetőségekből.”

Amire a legtöbben keresnek: Kajdi Csaba – Instagram

2018-ban Kajdi elkezdett aktívan foglalkozni az Instagrammal, miután meglátogatta az egyik barátnőjével az édesanyját Monacóban. Ahogyan a környéken barangoltak, kirándultak, számos takeover videót készítettek, majd Párizsban a Divathéten folytatták a forgatásokat.

„Akkor eldöntöttem, hogy később elkezdem ezt egyedül. Unalmasnak tartottam az Instát, kitaláltam egy geget és tetszett. A videókat pedig csakis az Insta-sztoriba tettem, rájöttem, hogy a megnyilatkozásaimnak épp az a lényege, hogy csak 24 órád van rá, hogy visszanézd. Különben lemaradsz” – emlékezett vissza az indulásra még 2019-ben, a Marie Claire-ben Kajdi.

Kajdi Csaba kimondja, amit gondol és ez megosztja az embereket

Kajdi Csaba (Fotó: tv2)

Bár korábban úgy fogalmazott, hogy elképzelése sem volt az Instáról, annak kezeléséről, menet közben, lassan megtanulta a működését. Kajdi persze az utazós, könyveket bemutató posztok mellett gyakran elmondja véleményét egy-egy hírességről is. Ezért előfordult már, hogy megorroltak rá.

„Szerintem baromi sokan nem szerethetnek, mert csípős a nyelvem, és elég ironikus és cinikus is vagyok, nehezen tudom magamban tartani a véleményemet.”

Többször kiemelte már azt is, hogy neki a tartalom nélküli, szponzortartalom-posztolgatással van igazán baja.

„…Nekem úgy tűnt, hogy azokból a magyar, ismert emberekből, celebekből lettek az influenszerek, akiket a képernyőn láttunk. De ők nem véleményvezérek, hanem tévés személyek. Egyre csak szponzorált tartalmakat láttam a közösségi oldalaikon, de történet nélkül. Viszont ezek a platformok igenis jó felületek, akár edukációra is.”

A legmarkánsabban viszont akkor fogalmazott, amikor a 24.hu-nak ezt mondta: „Irritál a cicimutogatós dilettantizmus. Az meg főleg, hogy dubajozó örömlányok próbálják modellként eladni magukat, és ezt a szót pofátlanul használják úgy, mint egy gyűjtőfoglalkozást.”

Modellek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top