Matild nemesi család sarja, apja egy korábban visszavonult belga politikus, édesanyja pedig Anna Maria Komorowska lengyel grófnő. Ezzel együtt teljesen átlagos élete volt, mielőtt hozzáment volna Fülöphöz.
Matild egy kicsi belga faluban nőtt fel, majd a középiskola elvégzése után beszédtechnika tanárnak tanult, ezt követően mesterdiplomát szerzett pszichológiából. Folyékonyan megtanult franciául, angolul, olaszul és hollandul. Érdekesség, hogy bár édesanyja lengyel származású, ő maga az élete nagy részét az otthonától távol töltötte, és a lányát sem tanította meg lengyelül. Matild a 90-es években logopédusként dolgozott Kairóban, Latin-Amerikában, Közel-Keleten és hazájában, Belgiumban is. Ekkoriban, vagyis egészen pontosan 1997-ben érte az első nagy csapás az életben, amikor húga és nagymamája autóbalesetet szenvedtek, amelyben életüket vesztették. Akkoriban a nyilvánosság nem tudta, hogy a belga trónörökös a nő egyik támasza a nehéz időszakban.
Esküvő egy Európát bejáró botrány után
Pedig a kilencvenes években sokat lehetett olvasni arról, mennyi nő igyekezett meghódítani a herceget. 1999-ben két igazán kapós agglegény herceg élt Európában, az egyikük a jelenlegi Vilmos Sándor holland király, a másik pedig Fülöp, akiből aztán a belga király lett.
Ám míg a holland herceg magánéletéről viszonylag sokat lehetett olvasni, addig belga kollégája kerülte a nyilvánosságot. Fülöpnek sikerült egészen az eljegyzésig titokban tartania a kapcsolatát Matilddal, és csak 1999 őszén álltak a nyilvánosság elé: kijelentették, hogy három éve szerelmi kapcsolat van közöttük, és a jövendő király feleségül kérte Matildot. A bejelentésről akkoriban az Irish Times így számolt be. „A belgák azt remélik, hogy a közelgő királyi esküvő javítja majd az ország külföldi megítélését, és inkább erről beszélnek majd az emberek, nem pedig a Marc Dutroux-pedofilbotrányról.” Dutroux ugyanis az évtized első felében gyermeklányokat rabolt el, tartott fogva, és kényszerítette őket borzalmas cselekedetekre. Vagyis a külföldi sajtó szerint az országnak szüksége volt végre arra, hogy a belgákat ne a Dutroux-üggyel kapcsolatban emlegessék. Fel is merült a pletyka, hogy az esküvő remek PR-fogás, melyet a korona szervezett meg. „Valódi szeretet és szerelem van Fülöp és Matild között. Ez határozottan nem egy elrendezett házasság” – reagált közleményben a palota a pletykákra.
Matildot hamar megkedvelte a nép. Lapok tucatjai számoltak be róla, hogy az akkor 26 éves ifjú hölgyből a lakosság szerint kiváló királyné lesz majd. Külön megjegyezték, hogy Matild mind a holland nyelvű flamandok, a francia nyelvű vallonok, mind pedig a német nyelvű közösség szívébe belopta magát. Sorra születtek a cikkek Matildról, talán a legkülönösebbek azok a brit írások voltak, amelyek párhuzamot vontak közte és a néhai Diana hercegné között. Kiemelve olyan közhelyeket, hogy mindketten magasak, szőkék, arisztokraták, és ahogyan a 80-as években Diana, úgy most Matild is idősebb férfihoz készül feleségül menni. Ám Matild sokkal érettebb volt az eljegyzése idején Dianánál.
Fagyos decemberi napon tartották az esküvőt
Hosszú jegyességről egyáltalán nem beszélhetünk, sőt, királyi körökben extrém rövid időszaknak számít, hogy a szeptemberi bejelentés után már decemberben egybekelt a koronaherceg és a nála 13 évvel fiatalabb beszédterapeuta tanárnő. A polgári esküvőt a brüsszeli városházán tartották, míg az egyházi ceremóniára a római katolikus Szent Mihály katedrálisban került sor. A fogadást a királyi család birtokában álló Laeken kastélyban rendezték meg. Matild egy Edouard Vermeulen által tervezett esküvői ruhát viselt, az utcákon körülbelül ötvenezren várakoztak, hogy megpillanthassák az ifjú párt. Ez nem számít igazán soknak, ám a többség úgy tartotta, hogy a hideg miatt maradtak távol az emberek.
Volt azonban egy másik ok is, amiért ez az esküvő különleges volt. Az akkor uralkodó II. Albertnek ugyanis három gyereket szült a felesége: a legidősebb gyerekük Fülöp, őt követte a lányuk Asztrid, majd Lőrinc. Az esküvő előtt pedig egyre felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint nem az agglegény Fülöpnek kellene apját követnie a trónon, hanem Asztridnak, aki ekkor már házas volt és gyerekei is születtek. Fülöpnek esküvője biztosította a koronahercegi pozícióját.
Anya és királyné
Matild és Fülöp nem sokat vártak a gyerekáldásra sem. Erzsébet hercegnő 2001-ben, idősebbik fiuk, Gabriel 2003-ban, öccse Emmanuel 2005-ben és legkisebb gyerekük, Eléonore 2008-ban jött a világra.
Matild a négy gyerek mellett is számos társadalmi ügyet felkarolt. Ő kezdett foglalkozni az oktatással, a gyermekszegénységgel, valamint a nők és a férfiak közti társadalmi egyenlőtlenséggel. Az Unicef Belgium tiszteletbeli tagja, valamint egy, az emlőrákkal foglalkozó nemzetközi kutatócsoport tiszteletbeli elnöke is. Egyre népszerűbb lett, ráadásul ez a férjére is hatással volt. Míg korábban sokszor kritizálták, és szürkének tartották a konzervatív herceget, addig az esküvő után az alattvalók 70 százaléka már úgy gondolta, hogy Fülöp „sokkal jobb fej” most, mint az esküvője előtt
2013 nyarán aztán II. Albert bejelentette lemondását, átadta hatalmát Fülöpnek. Albert húsz évig ült a trónon, bár hivatalosan a korára és az egészségügyi állapotára hivatkozott a lemondáskor. Sokkal inkább az játszott szerepet a döntésében, hogy házasságon kívül született lánya, Delphine Boel, ekkor kérte először a bíróságot, hogy a király elismerje őt a gyerekeként. Fülöpből tehát király, Matildból pedig az első Belgiumban született belga királyné lett, legidősebb lányukból, Erzsébetből pedig a koronahercegnő vált. A belga törvényeket egyébként 1991-ben változtattak meg úgy, hogy nemétől függetlenül mindig az elsőszülött örökli a trónt.
Matild azután sem hanyagolta el kötelezettségeit, vagy a családját, hogy királyné lett. Egy 2019-es interjúban mesélt arról, hogy már kisgyerekként magával ragadta a zene, és nagyon boldoggá teszi a tudat, hogy minden gyerekét vonzza a muzsika. Erzsébet és Gabriel zongorán játszanak, Emmanuel szaxofonozik, Eléonore pedig hegedül. Matild szigorú, de következetes anyának tartja magát. Ahogyan fogalmazott, őt nagyban formálta, hogy anyósa, a 2014-ben elhunyt Fabiola királyné mindenben támogatta, terelgette, tanácsokkal látta el. Tudja, hogy gyerekei különleges helyzetben vannak, de ettől megköveteli tőlük, hogy időben menjek aludni, vagy a tudásuk legjavát adják az iskolában.